Lujza egy elefántos szendvicset hozott magával az útra, míg Viktóriának jó barátja, Árpi erdei gyümölcsös stanglit csomagolt friss újhagymával. Amint a szerelvény elhagyja „A” város pályaudvarát, egyszerre látnak hozzá a tízóraihoz. Ám nem azonos sebességgel esznek: Lujza a maga szendvicsét 125 km/órás átlagsebességgel fogyasztja, Viktória komótosabban, 85 km/órával falatozik.
Kérjük, a következő kérdésre válaszoljanak. Ha Lujza 25 percig eszik, és „B” város előtt 23,2 kilométerrel fejezi be a táplálkozást, akkor vajon Viktória is végez-e a maga péksüteményével, és ha igen, mennyivel „B” város előtt, illetve a sajtos rúd hány százalékát csomagolja el „B” városba érkezvőn?
Mentő kérdésünk a következő. Ha Viktória előbb jól megrágja, majd módosítja a polgári törvénykönyv ama részét, amely a szerződések átruházására vonatkozik, Lujzának hány milliárd forint veszteséget kell lenyelnie a végállomásig, és azon túl is, amíg csak a magyar Föld forog a Nap és az uniós agrártámogatások körül?
Második kérdésünk megfejtéséhez elfogadunk közelítőleges végeredményt is, hiszen csak ilyen adataink vannak azokról a hektárokról, melyeket eddig Simicska Lajos szerfölött olcsón bérelt a tulajdonos magyar államtól (a Nemzeti Földalaptól), és amelyekről épp el akarják őt hajtani.
E hektárokat Simicska nagy agrárcégei – az azóta az Egyesült Államokba szabad levegőt szippantani áthurcolkodott Nyerges Zsolt értő vezérigazgatása alatt – 2001-ben 50 évre vették használatba a magyar államtól, az akkor talán még nem, azóta viszont már alkalminak minősíthető 15-20 ezer forintos hektáronkénti díj fejében. Az állam – a Földalap – ezeket a földeket most éppen adogatná elfelé. Ám az eladásnak önmagában, lássuk be, kevés értelme lenne, hiszen határozott idejű és határozott összegű, hosszú távú bérleti szerződés terheli ezeket a jószágokat. Azaz: hiába akarna a kormány új tulajdonosokat helyzetbe hozni (és akar!), ha a következő 35 évben ez az új tulajdonos is csak azt a 15-20 ezer forintot bírná beszedni Simicskától per hektár (a piaci földbérletek felét-harmadát), amit eddig az állam kapott. És értelemszerűen Simicska se fizetne többet, mint eddig (csak épp másnak).
Azon viszont, hogy ezek után a kormánypárt az egyébként nyilván makulátlan és jogszerű, 2001-es haszonbérleti szerződések szétcincálhatóságán kezdett dolgozni, az lepődjön meg, akinek három anyja van. Először a földforgalmi törvényt akarták átírni oly módon, hogy az új tulajdonosok szabadon és egyoldalúan módosíthassák, illetve mondhassák fel a földdel együtt megvásárolt bérleti szerződéseket. Ám a földforgalmi törvény – amely az egyoldalú módosítást a 2013 decembere előtt kötött bérleti szerződéseknél itt nem részletezhető okokból nem engedi – történetesen kétharmados, így ez a próbálkozás meg is bukott szépen. A kudarc azonban nem szegte kedvét Győrffy Balázsnak (a kormánypárti képviselő az ügy „témagazdája”); újabb javaslata a polgári törvénykönyvet piszkálná meg oly módon, hogy kimondaná: a földbérlet esetében ha valamelyik szerződő fél személye megváltozik, új szerződéseknek kellene tekinteni a korábban kötött megállapodásokat. Az új szerződéseket pedig már engedi módosítani a földforgalmi törvény is! Ez igazán szellemes megoldás – legyen a régi is új, ha mindnyájan úgy akarjuk! Per analogiam: képzeljük el, hogy Ön albérlője Margit néninek, fix összegért és határozott időre. Margit néni azonban eladja lakását Farkasné Juliska néninek. Juliska néni, aki ezt a szerződést a lakással együtt vásárolta meg, a polgári jog és a józan ész szabályai szerint sem nem emelhetné az Ön bérleti díját, és a szerződés lejártáig ki sem tehetné az Ön szűrét – hacsak a törvényalkotó egy varázsmegoldással ezt lehetővé nem teszi.
Ha ezt a varázsmegoldást a magánszerződések egyéb fajtáira, netán teljes vertikumára alkalmazhatóvá tenné a bölcs törvényhozó, úgy pillanatok alatt romba dönthetne nagyjából minden gazdasági tranzakciót ebben a szerencsétlen, birka országban. De ne aggódjanak – egyelőre csak a földdel lehet ezt megcsinálni. Hogy a földdel vajon miért lehet, nem egészen értjük, és nem is biztos, hogy lehet – Simicskáék már bíróságot, sőt, alkotmánybíróságot is kiáltottak, és elmennének az unióhoz, de tán még az ENSZ-be is panaszt tenni. Innentől kezdve pedig a legegyszerűbb kétségkívül az lenne, ha ezt az egészet az Orbán–Simicska-baszakodás egy újabb, mérsékelten szórakoztató epizódjaként fognánk fel. (És hogy ne maradjunk adósak feladványunk megoldásával sem: Simicska a Mezort Zrt. 14 ezer hektárján hektáronként 40-50 ezer forintot veszítene – ennyi lehet a piaci alapú bérleti díj és a 2001-ben megállapított közti különbség –, azaz évente több mint félmilliárd forintot). Sőt, azt is lehet mondani, és jó okkal, hogy rohadjon meg Simicska, eddig – jól tudjuk, miért – jutányosan bérelt földet, most fizessen érte annyit, mint más. Vagy pusztuljon a pusztából, lopott már eleget! De valahogy mégsem lehet. A trafik-koncessziók 2012-es szétosztásának tökéletes kópiája zajlik épp a szemünk előtt, csak jóval nagyobb dimenziókban; s ugyancsak a szemünk előtt teszi meg Orbán – megint – Simicskát a jogállamiság hősének.
Nagyon kínos.
