- kovácsy -

A múlt héten kétnapos, tüntetésekkel, összecsapásokkal kísért általános sztrájk volt Chilében. A szakszervezetek követelései között egy új alaptörvény kidolgozása, számukra kedvező munkajogi intézkedések, a munkaadók erőteljesebb megadóztatása szerepelt, de legfőképpen a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése, elsősorban az oktatási rendszer átalakítása révén.

Az ENSZ hivatalos meghatározása szerint éhínségről akkor kell beszélni, amikor tízezer ember közül naponta legalább két felnőtt vagy négy gyerek hal meg, mert nem jut táplálékhoz. Jelenleg öt szomáliai (az ország déli részében, Etiópia, Kenya és az Indiai-óceán között elhelyezkedő) régió számít ilyen értelemben éhínség sújtotta területnek, ahol viszont már hatra emelkedett a tízezer emberből naponta éhen haló gyerekek száma - már amennyiben egyáltalán lehetséges statisztikai adatokhoz jutni az országban, ahol húsz éve nincs működő központi kormány, és vallási színezetű, illetve klánháborúk dúlnak megállás nélkül.

Mielőtt hétfőn elkezdődött a mohamedán böjti hónap, a ramadán, a szír fegyveres erők megrohamozták Hama városát, az Aszád-rezsim elleni szunnita lázadás hagyományos központját. A gyilkos támadás aligha töri meg az ellenállást, de a szervezett ellenzéki összefogásnak továbbra is épp csak a csírái mutatkoznak a közel-keleti országban.

A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik kihallgatása során kegyetlennek, ugyanakkor szükségesnek látta, hogy az oslói bombamerénylet, majd az Utöya szigetén végrehajtott módszeres embervadászat során meggyilkolt összesen 76 embert, és közel százat megsebesített. Ha magányos gyilkosnak tekintjük, elsősorban az a kérdés merül fel, tehettek volna-e valamit a norvég biztonsági szervek, hogy elkerülhető legyen egy ilyen súlyú terrorcselekmény, ők pedig nyilván átgondolják, mit kell tenniük a jövőben. Ha viszont nem elégszünk meg a magányos ámokfutás magyarázatával - és ehhez már az eddig ismertté vált tények is alapot adnak -, keresnünk kell Breivik személyiségén túli szempontokat is a történtek vizsgálatához.

Voltak az ötvenes években ezek a léggömbakciók: a Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország irányába föleregetett léggömbökhöz röpcédulakötegeket rögzítettek, a zsinórra egy billenő szerkezetet szereltek, egyik oldalán szárazjéggel, a másikon ellensúllyal. Amikor a szárazjég elolvadt, a lebillenő ellensúly kioldotta a röpcédulák rögzítését, a propagandaanyag pedig szétszóródott - szerencsés esetben a célországban. Józanul meggondolva az efféle akcióktól nem lehetett komoly változásokat remélni, és a Szabad Európa Rádió (SZER) le is hátrált az információtovábbításnak erről a ma már meghatóan gyermetegnek tűnő módszeréről.

Ha vasúton érkezünk Veszprémbe, nem egyhamar csap meg bennünket a fesztiválhangulat. Igazából semmiféle hangulatra ne számítsunk, hiszen az állomás, hűen eredeti nevéhez (Veszprém külső), a városközponttól jó pár buszmegállónyira áll, környéke maga a mozdíthatatlan kietlenség. De miután bebuszozunk az egykor alighanem nagyobb forgalomra tervezett, elhagyatott megállóból, minden megváltozik. Péntek kora délután van, a belváros még csak most tér magához a hőségben, habár a teraszokon jobbára telt ház van. Utcazenészeket egyelőre nemigen látni, egy külföldi csoport játszik mérsékelt, de lelkes érdeklődés mellett a várnegyed bejáratánál, lejjebb pedig, a hetvenes években átépített belváros passzázsaiban az árnyékos sarkokból hallatszik itt-ott némi meggyőződés nélküli pöntyögés.

"A helyes út az volna, ha legelőször is törvényes parlamentet választanának, majd a nép által elfogadott, a szabadság és a jogállamiság eszméjén alapuló alkotmányt léptetnének hatályba, és csak ezek után döntenének - immár teljesen szabadon - az államfő személyét illetően." Ezzel a diplomatikus, pontosabban a belpolitikai realitásokkal nagyon is számoló mondattal utasította el 1989 őszén Habsburg Ottó a kisgazdapárti körökben fölmerült elképzelést, hogy induljon el a még az országgyűlési választások előtt megtartandó köztársaságielnök-választáson, ami aztán a "négyigenes népszavazás" eredményeként elmaradt. Trónörökösként ekkor már rég nem lehetett beszélni róla, hiszen apja, IV. Károly két esetlen restaurációs kísérletét követően a magyar Országgyűlés már 1921-ben megfosztotta a tróntól a Habsburg-házat. A közel nyolcvanesztendős királyfit nyilván az augusztusi Páneurópai Piknik (az első határnyitás keletnémet menekültek előtt) fővédnökeként vállalt - jelképes - szerepe, illetve az Európai Parlamentben Magyarország érdekében kifejtett lobbitevékenysége miatt tartották alkalmasnak a magas közéleti tisztségre.

Kinek a Budapestje? Néhány hete bukkantak fel a földalattiban az új tablók a harmincas évek felnövekedett metropolisát bemutató fényképekkel: a Lloyd-palota a Lánchídnál, a Károly körúti Orczy-ház, választási (Magyar Nemzeti Közérdek Párt) és filmplakátok (Kínai arany - Gary Cooperrel), lámpagyújtó, pékinas triciklivel, "A Zeppelin a bolgárföldek felett", és további képek az akkor még városszéli Zuglóról. Csak első pillantásra tűnik úgy, hogy idegenforgalmi retró, amit látunk. Rögtön szemünkbe ötlik ugyanis a képek ereje, amely valahogy a közvetlen tárgyuk fölé emeli őket. Izgalmas geometria, mozgalmasan szabálytalan felülnézeti képkivágások, lüktető fény- és árnyékrajzolatok: a kor legjobbjainak a színvonala. Miért nem tudtunk róla eddig? Jelentkezzen, aki egy hónappal ezelőtt már ismerte Kinszki Imre nevét!

Télen, amikor lombjukat vesztik a fák, biztosan jobban látszik a monumentális épülettorzó a főút és a völgyben futó villamosvonal között. Tavasz végén viszont akár el is véthetjük a bevezető utat az utcafronttól jó pár méterrel beljebb tornyosuló, első pillantásra értelmezhetetlen monstrum vaskapujához. Leginkább valami stadionfélének tűnik, fedetlen csarnoknak, koncertarénának, amely esetlenül magasodik a sűrű kertek, kicsinosított villák fölé.

Harcsa Veronika rekordsebességgel hasított ki magának egy elég széles énekesi pályát a dzsessztől a popzenén át a jobb híján alternatívnak vagy avantgárdnak nevezhető irányzatig terjedő stílusmezőben. Egészen más, izgalmas és különleges az, amit a Bin Jipben énekel, és az a mainstream, kicsit fúziós, fölöttébb kellemes, közönségbarát, mondhatni "neokonzervatív" dzsessz, amit régebbi formációja programjában hallhatunk tőle.

A tavaly márciusi (részleges) regionális választások előtt az volt az általános vélemény, hogy a Silvio Belusconi körüli botrányok, a miniszterelnök sokakat felháborító, ellenfeleit lekezelő nyilatkozatai ellene fordítják majd az olasz szavazókat. Nem ez történt, és ha a kormányzó koalíció nem is erősítette meg a pozícióit, igazi elmozdulás nem következett be. A mostani - ugyancsak részleges - helyi választások előtt talán emiatt is sokkal óvatosabbak voltak a találgatások, pedig Berlusconi most is megtett minden tőle telhetőt, hogy ébren tartsa a vele szembeni indulatokat. Fitymálva nyilatkozott a baloldali politikusok szerinte hiányos tisztálkodási szokásairól, az őt újból és újból perbe fogó ügyészeket pedig "a demokrácia rákos kelevényeinek" nevezte. A mostani párizsi G8-csúcstalálkozón még Barack Obamának is panaszkodott az őt üldöző baloldali jogászok "diktatúrájára" - egy másik alkalommal pedig kijelentette, hogy ő minden idők legüldözöttebb embere. Ehhez képest a mostani választási kampány során talán túlságosan is merésznek mutatkozott, amikor a választást megpróbálta egyfajta, a személyéről ítéletet mondó népszavazásnak beállítani. Alighanem azért volt ilyen magabiztos, mert többek között éppen abban a városban, Milánóban kellett döntenie a mostani szavazásnak az új polgármester személyéről, amely felemelkedésének és kiteljesedő hatalmának a központi színtere, pártjának évek óta biztos támogatója volt (pályafutását Az unga-bunga lovagja című cikkünkben ismertettük részletesen: MaNcs, 2011. március 10.). Itt azzal próbált besegíteni támogatottjának, hogy alpári cigányozással és muszlimozással vizionálta, hogyan lesz Milánó a prostitúció és az erőszak városa a baloldali jelölt sikere esetén. De győzelemre számított az eddig balközép vezetésű Nápolyban is, ahol gyakori látogatásain a krónikus szemétszállítási válság és más problémák megoldásának rettenthetetlen lovagjaként lépett fel a követői által így is nevezett Cavaliere.