Bár a harcok még nem értek véget, a külföldi kormányok és megfigyelők már a Kadhafi utáni Líbiára váró nehézségeket és legyűrésük módozatait latolgatják. A jelenleg még Bengáziban működő Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT), amely az ellenzék vezető szervezett erejének tekinti magát, közölte, hogy a harcok végeztével haladéktalanul átköltözik a fővárosba, Tripoliba.
Ez a bejelentés legalább ebben az egy kérdésben csökkenti az aggodalmakat. Voltak ugyanis olyan félelmek, hogy a felkelés kezdeti sikereit kivívó keleti országrész egyfajta kompenzációként magának követeli a főhatalmat, ami nyilván az ország egységét veszélyeztető konfliktusokhoz vezetett volna. Nyitott kérdés,
konfliktusforrás így is maradt bőven,
és indokolt már most a válaszokon, az elsimítás módozatain gondolkozni, de egyelőre még a kezdőpontig sem nőtte ki magát a helyzet. Lapzártánk idején például kiderült: Kadhafi egyik fia, az utódjelöltjének tekintett Szeif al-Iszlám az elfogásáról szóló korábbi hírekkel szemben szabadlábon van. Mi több, külföldi újságírók előtt optimista kijelentéseket tett a helyzet várható alakulásáról, mondván, hogy a Tripoli jelentős részét elfoglaló felkelőket csőbe húzták, bekerítették, és nagy erőkkel támadják a Kadhafihoz hű alakulatok. Kedden délelőtt tehát még nem lehetett tudni, hogy valóban küszöbön áll-e a főváros bevétele, amit előzőleg sokan már hétfőre vártak az ellenzéki előrenyomulás láttán.
A hónapokig tartó állóháborút a legtöbb vélemény szerint azért váltotta föl a mostani lendületes offenzíva, mert úgymond beérett a NATO légi akcióinak a gyümölcse. Egyrészt a Zavíjjából Tripoliba vezető úton a katonai szövetség gépei megtisztították a terepet a felkelők számára, akik a NATO-tól kapott kiképzés eredményeképpen hatékonyabb katonai erőnek mutatkoztak, mint korábban. E szerint az interpretáció szerint - szemben azzal, amit Szeif al-Iszlami később mondott - a felkelők számoltak a taktikai visszavonulás lehetőségével, csakhogy amit tapasztaltak, az egyértelműen pozícióik feladásának tűnt.
Úgy tudni, hogy az egyik elit alakulat, az elnöki gárda az ÁNT-vel folytatott korábbi megbeszélések eredményeképpen adta meg magát. Hivatalosan persze tagad mindenféle kapcsolatfelvételt az ideiglenes testület az éppen megbukó rendszerrel. De ha mégis így van, ez egyfelől a sokak által súlytalannak tekintett testület aktvitásának a bizonyítéka, másrészt viszont jelzi az ÁNT-n belüli zavaros viszonyokat is. Hiszen emlékezhetünk, hogy a felkelők oldalára még februárban átálló és ott vezető katonai tisztséget betöltő Abdul Fatah Junesz korábbi belügyminisztert azért gyilkolták meg máig ismeretlen körülmények között, mert állítólag a Kadhafi-rezsim képviselőivel tárgyalt.
Átálltak
Márpedig az ÁNT vezetőinek egy része szükségképpen olyan politikus, aki Kadhafi környezetében csinált karriert. Nem is lehet ez másként, ellenzéki pártok, politikusok ugyanis egyáltalán nem voltak Líbiában (szemben Tunéziával és Egyiptommal), civil szerveződések sem léteztek, és természetesen a gazdasági vagy az értelmiségi elit is a rendszer része volt. Az átmeneti kormány "miniszterelnöke", Mahmud Dzsibril, aki intenzív nemzetközi tanácskozásokon elérte, hogy mára már több tucat ország elismeri az ÁNT-t, korábban a Nemzeti Gazdasági Fejlesztési Tanács vezetője volt. Az új Líbia első emberének számító Musztafa Abdel Dzsalil pedig egészen az év elejéig igazságügyi miniszter volt. Számos, immár az ÁNT nevében tevékenykedő diplomáciai képviselet, így a washingtoni vezetője is az átállt korábbi nagykövet.
Nem volna meglepő, ha ezt sérelmeznék a "múlt nélküli" vezetők vagy azok, akik a kilencvenes évek felkeléseiben vettek részt, majd börtönbe-munkatáborba kerültek. Ellentétek alakulhatnak ki a felkelők katonai erői között is, hiszen vannak köztük átállt katonák, a lázadás során szerveződött milíciák, egykori gerillák és utcai bandák is. Mivel tetszik - nem tetszik, a leghatékonyabban a kormányzati tapasztalatokkal rendelkezők vehetik a kezükbe az irányítást, nem könnyű elképzelni a konfliktusmentes átmenetet. Elképzelhető megoldás még egy szakértői kormány felállítása, habár aligha lesz könnyű makulátlanul független személyeket találni a kabinetbe.
A legtöbb aggodalom pontosan ezzel, az ellenzéknek a külvilág szemében jobbára tisztázatlan belső viszonyaival kapcsolatban hangzik el. Mindenesetre az ÁNT augusztus közepén nyilvánosságra hozott egy "alkotmányos nyilatkozatot", amely egyfajta sorvezető a leendő demokratikus Líbia megteremtéséhez. Az első lépések közé tartozik az általános választások kiírása egy éven belül és az alkotmányozás. Dzsibril azonban hangsúlyozta, hogy győzelemről csak akkor lehet beszélni, ha Kadhafi kézre kerül. Egyelőre még azt sem lehet tudni, hol tartózkodik a líbiai diktátor: egyes hírek szerint továbbra is Tripoliban, más jelentések szerint viszont Tunéziában, erős katonai őrizet alatt.
Hatalmas a tétje annak, hogy a győztes felkelők képesek lesznek-e ellenállni a bosszú kísértésének, megakadályozni a népharag kitörését a bukott rendszer képviselőivel szemben. Ha nem, iraki mintára hosszú időre állandósulhatnak az országban a polgárháborús viszonyok. Ez természetesen megakadályozza az infrastruktúra, az olajipari létesítmények helyreállítását, amiből csak szegénység, a belső feszültségek éleződése, klánharcokká mélyülése következhet. Ezért is tűnik úgy, hogy a Nyugat igencsak ódzkodik bármiféle békefenntartói szereptől Líbiában, már csak a térségben emiatt várható elégedetlenségtől tartva is. Egyébként az ÁNT részéről is hangzottak el olyan nyilatkozatok, amelyek köszönik az eddigi segítséget, de úgy ítélik meg, hogy semmilyen formában nincs többé szükség a NATO jelenlétére.
Líbia helyzete azért különleges, mert kedvező adottságai (nyersolaj, földgáz és alacsony lélekszám) lehetővé teszik, hogy békés, bosszúmentes átmenet esetén a demokratikus átalakulás igazi sikertörténet legyen. Kérdés persze, hogy mekkora erőt képviselnek majd az átalakulás folyamatában a Kadhafi-rendszerben kíméletlenül elnyomott iszlamisták, elfogadják-e egyáltalán a demokratikus játékszabályokat. Azt sem láthatjuk előre, mennyiben élednek fel a törzsi szempontok az új hatalommegosztás kialakulásában, összeegyeztethetők lesznek-e egyáltalán ezekkel a játékszabályokkal.
Nyitott és vitatott kérdés is a Nyugat majdani részvétele Líbia jövőjének a formálásában. Első megközelítésben a mértéktartás tűnik a helyes stratégiának, de mi van akkor, ha az események netán újabb konfliktusok kialakulásával fenyegetnek? Mi történik, ha ezek annyira elfajulnak, hogy a mediterrán országok közvetlen érdekévé válik a beavatkozás? Nem jobb mégis a megelőzés, az ügyek menetének mielőbbi kézbevétele?
Csupa nyitott kérdés - mindenesetre az európai olajcégek (utólag többnyire cáfolt) hírek szerint máris megkezdték a visszatérést a koncessziós területeikre. Nem tudni, vajon Kína képes lesz-e megtartani korábban szerzett pozícióit. Ellenzéki részről ugyanis leszögezték: aszerint tárgyalnak majd, hogy az adott ország mennyiben támogatta a felkelést. Márpedig Kína Oroszországgal és Brazíliával együtt ellenezte a Kadhafi-rezsimmel szembeni szigorú büntető intézkedéseket.
