Mielőtt hétfőn elkezdődött a mohamedán böjti hónap, a ramadán, a szír fegyveres erők megrohamozták Hama városát, az Aszád-rezsim elleni szunnita lázadás hagyományos központját. A gyilkos támadás aligha töri meg az ellenállást, de a szervezett ellenzéki összefogásnak továbbra is épp csak a csírái mutatkoznak a közel-keleti országban.
*
A márciusban kezdődött szíriai megmozdulásokra az Aszád-klán, konkrétan az eredetileg orvosnak készült Bassár el-Aszád által irányított rendszer hol fegyveres erőszakkal, tömeges letartóztatásokkal és kínzásokkal, hol pedig engedmények, reformok ígéretével válaszol. A tüntetések immár ötödik hónapja tartanak, és semmi jele, hogy a patthelyzet bármilyen irányba elmozdulna. Általános vélemény szerint a böjti hónap, amelyet amúgy is átleng az áldozathozatal szellemisége, az ellenzéki aktivitás fölerősödését hozza, és a vasárnapi hamai mészárlást egyfajta előzetes figyelmeztetésnek szánta a damaszkuszi vezetés. A helyszín alkalmasint erre utal, hiszen 1982-ben, a jelenlegi államfő apja, Háfez el-Aszád utasítására és az ő Rifát nevű öccse vezetésével itt mészárolták le a Muszlim Testvériség által irányított, évek óta forrongó lázadás résztvevőit és számtalan fegyvertelen embert. A később kegyvesztetté vált és külföldre menekült Rifát el-Aszád akkoriban mintegy 35 ezer ember legyilkolásával kérkedett.
A közel harminc évvel ezelőtti eset arra is utal, hogy a mostani szíriai ellenzéki akciók távolról sem a semmiből nőttek ki. Elég csak 2000-2002-re, a Háfez el-Aszád halálát, majd fia állampárt-vezérré és államfővé emelését követő időszakra visszautalni, amikor ellenzéki csoportok, kiáltványok és tervezetek tömege állt elő a rendszer jobbítását célzó javaslatokkal. Később a vezéregyéniségek egy részét bebörtönözték, de kiszabadulásuk után, 2005-ben annak ellenére létrejött egy ellenzéki egységfrontféle, hogy a társadalmat behálózó és meglehetősen önjáró titkosszolgálatok a legkülönbözőbb önkényes megfélemlítő módszerekkel igyekeztek megakadályozni minden, a rendszer szempontjából veszélyesnek tűnő mozgolódást. Az összefogás 2005-ben, a Nemzeti Demokratikus Átalakulás Damaszkuszi Nyilatkozatában öltött testet, amelyet a liberálistól a kommunista ellenzékig és tovább, a Muszlim Testvériségig egy sor politikai csoportosulás támogatott. Aztán ezt a kezdeményezést is szétverték, újabb bebörtönzések következtek, sok ellenzéki pedig emigrációba kényszerült.
A ramadán kezdete okkal ébreszthet aggodalmakat a szíriai vezetésben: az ország több mint tízezer mecsetében most estéről estére összegyűlnek a hívek, ami az elégedetlenség, a halmozódó sérelmek, az elkeseredés és harag kollektív átélésére és kifejezésére nyújt lehetőséget. A kérdés csak az, hogy a tiltakozás immár sok városban kiépült helyi kommunikációs csatornáit sikerül-e átfogóbb szervezeti keretek közé vonni, amelyek lehetővé tennék például a politikai célok megfogalmazását. Mindeddig ugyanis egyszerűen a szabadság követelése és a megaláztatások elleni tiltakozás uralta a tüntetéseket. Ez utóbbi annak a teljes kiszolgáltatottságnak a megszüntetésére utal, amelyben az évtizedek óta mindenféle igazságügyi felelősségre vonás alól felmentett titkosszolgálatok tartják a lakosságot.
A legutóbbi kísérlet az ellenzéki erők összefogására július közepén, Isztambulban zajlott le, ahol 350 politikus és aktivista tanácskozott. 'k azonban szinte mindnyájan rövidebb-hosszabb ideje emigrációban élnek, így nem lehet tudni semmit a társadalmi elfogadottságukról. A tanácskozás a beszámolók alapján meglehetősen kaotikus légkörben folyhatott, ami nem csoda, hiszen törzsi vezetőknek és egymással is szemben álló kurd kisebbségi csoportok képviselőinek kellett iszlamistákkal és liberálisokkal vitatkozniuk - például a fiktív képviseleti arányokon. Végül megválasztottak egy 25 tagú testületet, amely előkészületeket tesz egy újabb konferencia megszervezésére: a remények szerint itt majd felállítanak egy emigráns ellenkormányt.
Az országon belüli szervezkedések egyelőre a közvetlen feladatokra összpontosítanak. Az isztambuli tanácskozással párhuzamosan egy damaszkuszi ellenzéki megbeszélést is terveztek, ám ezt a hatóságok megakadályozták. A helyi koordinációs bizottságok rendszeres politikai nyilatkozatokat adnak ki, de hírek szerint még ezek a csoportok sem mentesek a belső ellentétektől. Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag az az illegális orvosi szervezet a leghatékonyabb, amely olyan sebesülteket igyekszik ellátni, akiket a hatóságok őrizetbe vennének, ha kórházba kerülnének.
Bassár el-Aszád nemrégiben hivatalosan együttműködésre hívta az ellenzéki szervezeteket, de az újabb és újabb erőszakos megtorló akciók közepette (Szíria-szerte mintegy ötszáz tank áll készenlétben, hogy tüzet nyisson a tüntetők által uralt lakónegyedekre) egyre kevesebb a hitele a nyilatkozatainak. Rendszerét immár alighanem belülről is
a félelem tartja össze:
a félelem a népharagtól. A rezsim egyértelműen a lakosság 10 százalékát kitevő alavita szektán nyugszik, akkor is, ha többségében ez a népcsoport is kényszerűen kötődik az Aszád famíliához. Ezzel együtt az alavitáknak valamiféle meggyőző biztosítékokra volna szükségük az ellenzék részéről (hogy nem mészárolják le őket válogatás nélkül) ahhoz, hogy helyeseljék a rendszernek akár csak a komolyabb reformját - és aligha érezhetnek másként a titkosszolgálatok közismert, basáskodó munkatársai. Mindenesetre a lázadók egyes városokban elkezdték nyilvánosságra hozni a besúgók listáját - a következményekről egyelőre nincs hír. Akárhogy is, amíg nem körvonalazódik az ellenzék arculata, nem lehet legyintéssel elintézni a rendszer bukását követő zűrzavarral, netán polgárháborúval kapcsolatos félelmeket.
A szíriai megmozdulások halálos áldozatainak száma jelenleg úgy 1700 körül jár, az eltűntek és az ismeretlen sorsú letartóztatottak száma 3-3000, a bebörtönzötteké 13 ezer, a külföldre menekültekét pedig 15 ezerre becsülik. A jelek szerint most már lassan eléri az ENSZ ingerküszöbét a helyzet súlyossága. Az Európai Unió befagyasztotta a szíriai rezsim vezetőinek a számláit, és utazási tilalommal sújtotta őket. Ennél alighanem nagyobb nyomást jelentene, ha szüneteltetnék a kőolajvásárlást az országból. A Biztonsági Tanács nyugati tagjai elmarasztaló határozatot szorgalmaznak, és bár nyilatkozataikban a többiek is helytelenítik például a hamai mészárlást, Peking, Moszkva és a harmadik világ lapzártánkig csak egy kisebb súlyú nyilatkozat kiadását támogatta.
