- kovácsy -

Atárgykörben igen mérsékelten jártas kívülállóként úgy gondolom, hogy a drogfüggő ember életét felváltva és párhuzamosan, de mindenképpen folyamatosan kitölti két probléma, vágy, cél, ahogy tetszik: az anyag megszerzése és a leszokás. E kettőn túlmutató, egy kicsit is hosszabb távú törekvésekre értelemszerűen nem juthat sem idő, sem energia. Minden ezek körül forog, ezért aztán mélységesen szomorú, mert szűkös, ugyanakkor a nem drogfüggő ember életéhez képest sokkal reménytelenebb is bármi egyéb, ami a világon van. Szerelem, szakítás, magány, bizakodás, fájdalom. Ebből pedig az következik, hogy egy drogfüggőkről szóló film vagy vicces és abszurd lehet - láttunk erre példát eleget -, vagy, ha nem ilyen, hanem mondjuk "komoly", "dokumentarista igényű" stb., a cselekménye nem szövevényesedhet túlságosan bonyolultra. Hajsza, kaland, indulatok, minden, minden az anyag körül forog, és ez nagyon erőteljesen szűkíti a fikciós lehetőségeket. Fogalmazhatunk persze másképpen is, mondván, hogy ez a leszűkült világ is világ, igenis megvannak a maga koordinátái, a történéseket meg innen, eggyel beljebbről kell figyelni, de a lényeg ugyanaz marad: a drogfüggők élete aligha mutatható be akciók villogó tűzijátékaként. Talán ez már önmagában is elősegíti, hogy a mondott kereteken belül viszont elejétől a végéig fennmarad a filmben (itt, ebben) egy olyan intimitás, nem fülledt, hanem meggyőzően természetesnek tűnő közelség, amely a mozgalmasságot az indulatok, érzelmek szintjére - ezek fájdalmas zűrzavarába - helyezi át.

Augusztus végén a spanyol igazságszolgáltatás nevében Baltazar Garzón bíró bejelentette, hogy három évre felfüggesztik a baszkföldi Batasuna (Egység) párt működését, és ezzel szinte egy időben a madridi parlament a szervezet végleges betiltását kérte a legfelső bírói testülettől. Ez a döntés még nem született meg, és nem egyértelmű, hogy ha majd igen, valóban az ország békéjét szolgálja-e.

Egyik kedvencem a hétköznapi drámai élethelyzetek közül: tanácstalankodó fiatal pár, bútorüzletben. A választék, úgy, ahogy van, a formatervezés gyalázatos kudarca, ők meg - sugárzik belőlük a született lúzer - valami egészen borzalmas garnitúrát választanak ki éppen, kétségbeesetten biztatva magukat, hogy igen, ez jól néz ki, kényelmes lesz, kijön a pénzből, anyaghiba, szállítási sérülés miatt még árkedvezmény is, a dohányzóasztalt majd a két ablak közé tesszük. A többi már a képzelet dolga. Bútor érkezik, lelkes tologatás, az ágy a riasztó bútorszövettel, a kényelmetlen, ámde súlyos ülőgarnitúra, a böhöm szekrény a helyére kerül, jöhet az ütvefúró meg az esküvői fotó, divatos keretben. Rajtuk meg, mert az idő, ha nehéz szárnyon is, de repül, maró lassúsággal erőt vesz a búbánatosból ingerültté váló tompaság, majd végül a gyűlölet. Ekkorra persze már útban van a második gyerek. Efféle

Ezt azért úgy nagyjából sejteni lehetett: a jobbközép nyer, és/mert a baloldal képtelen összeszedni magát, a szélsőjobb pedig alatta marad saját várakozásainak. A francia parlamenti választások vasárnapi, második fordulója már csak árnyalni fogja a képet, és csupán az derülhet ki, hogy melyik oldalnak vannak nagyobb, mozgósítható tartalékai az első fordulós távolmaradók körében, illetve hogy a kommunisták képesek lesznek-e önálló parlamenti frakciót alakítani.

Van valahol egy behavazott udvarház, kellően lakályos, afféle angolosan előkelő forgatási tér. Itt tartózkodik nyolcadmagával a gyilkos. Mama (zugivó), feleség (önző dög), sógornő (vénkisasszony), húg (ribanc), nagyobbik lány (önállósodik), kisebbik lány (lázad), szobalány (elfojtott, büszke démon), cseléd (sóvárgó és...) - többet nem mondhatok. Fenn pedig a hálószobák, áthallásos életterek, hallgatózások és lopakodások hálózati pontjai, a középsőben pedig a családfő: holtan - és hallgatok itt is, mint a sír.

Föl nem fogom ezt a címadást. Eredetileg Loin, ami annyi mint távol, messze - nem hangzik valami csalogatóan, szentigaz. Az angyalok még csak-csak (a három főhős mondjuk), de hogy végállomás?! Hiszen éppen hogy elkezdődik valami a film végén, mondhatni, az élet. Talán elhangzott egy efféle megjegyzés, az én figyelmem meg éppen lankadt, nem tudom, nem értem, kész.

Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltje második helyen végzett az első választási fordulóban. A kampány során tulajdonképpen nem kellett semmit sem tennie: vesszőparipáját, a közbiztonságot emlegették eleget az ellenfelek is, idegenellenességéből visszavett, nemzetről beszélt, álmodni biztatta a kisembereket.

Egyre gyakoribb öngyilkos bombamerényletek, egyre több civil emberéletet követelő katonai megtorló akciók - rég tűnt olyan távolinak akár csak az átmeneti béke is az izraeli-palesztin konfliktus során, mint az elmúlt hetekben. A helyzet egyetlen új eleme, hogy Washington újabban ismét erőteljes érdeklődést tanúsít a válság megoldása iránt, mert azt kell tapasztalnia, hogy az iraki veszélygóc felszámolásával kapcsolatos terveit csak így viheti közelebb a megvalósuláshoz.

Mintha nem volna amúgy is éppen elég baj Afrikában, a földrész egyik, néhány éve még kivételesen szépreményű országa is feltartóztathatatlanul robog a politikai káosz felé. Mugabe elnök az egykori erősebbik felszabadítási mozgalomból alakult kormánypárt (ZANU-PF) élén élemedett kora dacára márciusban újra indul az elnökválasztáson, és majdnem mindenre hajlandónak látszik a győzelem érdekében.

Az újévtől az eurót használó EU-tagországokban a szilveszteri látványosságok egyik fontos - habár aligha spontán felbuzdulásból, feltehetőleg inkább euróimázs-pénzekből szervezett - eleme volt az új közös valuta köszöntése. Olaszországban viszont a hírek szerint nem így történt, sőt egyes kormánytagok kifejezetten fanyalgó megjegyzéseket tettek a közös valutával és az integrációs folyamat jövőjével kapcsolatban.

December 13-án öt kasmíri fegyveres megtámadta az indiai parlament épületét, és mielőtt leterítették őket az épületet őrző biztonsági erők, lelőttek kilenc embert. India azonnal Pakisztánt vélte felfedezni az akció mögött, és hamarosan átadott egy listát az ősellenségnek, a felsorolt személyek letartóztatását és kiadatását követelve. A névsor nemcsak militáns kasmíri vezetők nevét tartalmazta, hanem egy szikh szeparatistáét, továbbá egy bombayi bankrobbantó gengszterbanda tagságát is, akikről szintén gyanítják, hogy Pakisztánban rejtőzködnek.

Amunkanélküliségi ráta hivatalosan 15 százalék körül jár, amit ugyanekkora mértékű alulfoglalkoztatottság egészít ki, vagyis a munkaképes lakosság közel egyharmada képtelen teljes munkaidőben elhelyezkedni. Ehhez képest az októberi időközi parlamenti választásokon a populista pártok kudarcot vallottak, és a kicsi baloldali csoportok is csupán két mandátummal lettek erősebbek. December eleje óta pedig egy új meglepetés: a bankszámlákról hetente legfeljebb 250 dollárt - vagy pesót - vehetnek föl a tulajdonosaik. Ezzel egyidejűleg a külföldre irányuló átutalások összegét havi ezer dollárban korlátozták. És mégsem hallunk tömegtüntetésekről, általános sztrájkokról, a tömeghisztéria pedig - mint az elmúlt hét végén - legfeljebb a kiürült pénzfelvevő automaták környékére korlátozódik, bár alighanem éppen azokra, akiknek az a bizonyos 250 egység messze felülmúlja a havi keresetüket.