Film: Csúnya, rossz Ausztria, fuj, fuj! (Ulrich Seidl: Kánikula)

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/29. (07. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyik kedvencem a hétköznapi drámai élethelyzetek közül: tanácstalankodó fiatal pár, bútorüzletben. A választék, úgy, ahogy van, a formatervezés gyalázatos kudarca, ők meg - sugárzik belőlük a született lúzer - valami egészen borzalmas garnitúrát választanak ki éppen, kétségbeesetten biztatva magukat, hogy igen, ez jól néz ki, kényelmes lesz, kijön a pénzből, anyaghiba, szállítási sérülés miatt még árkedvezmény is, a dohányzóasztalt majd a két ablak közé tesszük. A többi már a képzelet dolga. Bútor érkezik, lelkes tologatás, az ágy a riasztó bútorszövettel, a kényelmetlen, ámde súlyos ülőgarnitúra, a böhöm szekrény a helyére kerül, jöhet az ütvefúró meg az esküvői fotó, divatos keretben. Rajtuk meg, mert az idő, ha nehéz szárnyon is, de repül, maró lassúsággal erőt vesz a búbánatosból ingerültté váló tompaság, majd végül a gyűlölet. Ekkorra persze már útban van a második gyerek. Efféle

Egyik kedvencem a hétköznapi drámai élethelyzetek közül: tanácstalankodó fiatal pár, bútorüzletben. A választék, úgy, ahogy van, a formatervezés gyalázatos kudarca, ők meg - sugárzik belőlük a született lúzer - valami egészen borzalmas garnitúrát választanak ki éppen, kétségbeesetten biztatva magukat, hogy igen, ez jól néz ki, kényelmes lesz, kijön a pénzből, anyaghiba, szállítási sérülés miatt még árkedvezmény is, a dohányzóasztalt majd a két ablak közé tesszük. A többi már a képzelet dolga. Bútor érkezik, lelkes tologatás, az ágy a riasztó bútorszövettel, a kényelmetlen, ámde súlyos ülőgarnitúra, a böhöm szekrény a helyére kerül, jöhet az ütvefúró meg az esküvői fotó, divatos keretben. Rajtuk meg, mert az idő, ha nehéz szárnyon is, de repül, maró lassúsággal erőt vesz a búbánatosból ingerültté váló tompaság, majd végül a gyűlölet. Ekkorra persze már útban van a második gyerek. Efféle

statisztikai átlagnyomorúságot

óhajt bemutatni nekünk Ulrich Seidl, természetesen a nálunk tipikusnak mondhatónál eggyel emeltebb közegben. Mert Ausztriában tágasabb a lépcsőház, jobban zár az ablak, nem csöpög az új csaptelep, nem kapatos a mesterember. De városszéli sorházban élni, hipermarketek parkolósivatagainak tőszomszédságában, precízen nyírt tenyérnyi előkertek között, a szabad tombolást előnyben részesítő alkotó értelmiség szempontjából nézve ott is kétségkívül rettenetes lehet. Plusz még a hétvége kiürült tompasága, plusz még a kánikula. Az autós hülye, a vásárló hülye, hülye még a bevásárlókocsi és a kaputelefon is. Tapasztalhatjuk mi is mostanában. A kánikula eltompít, renyhít, gonosszá tesz és élveteggé. Akárcsak a hipermarket közeli, sorházbeli lét. Mondja a film.

Párhuzamos történések peregnek, potrohos nyugdíjas szedi precízen a néhány kertrendetlenítő falevelet, majd vérebét szeretgeti, és berregteti a fűnyírót, mert megharagszik a hangos szomszédokra. Elegáns középkorú nő egy csoportszexüzem spermalucskos szolgáltatásaiból szinte nyílegyenesen száll át az ifjú masszőr gondoskodó kezei közé, miközben volt férje hisztérikusan és szánalmasan, viszont konok kitartással zaklatja a közös és szétcserélhetetlen álomlakásban. A diszkóklub húgyagyú kötözködője féltékenységi terror alá vonja a betépett szőkeséget, biztonságiberendezés-ügynök fontoskodik kétségbeesetten. Öregedő énektanárnő várja kitárt seggel levitézlett vértahó kanját. Reng a háj, löttyed a bőr, a veríték meg literszámra tocsog. Csúnya az öreg test, csúnya az esendőség, csúnya, csúnya élet.

Régi osztrák izé ez a polgárpukkasztó öngyűlölet.

A provokáció önmagában kevés - mondta a rendező valami interjúban -, a művészethez kell valami plusz. Csak hát éppen ez a plusz nem akar előbújni. Az olykor valóban hatásosan sokkoló részletek, a jelenségek szintje mögött nem magasodik föl a konkrétságában, hiteles és nem illusztratív jellegű valóságosságában magával ragadó lényeg. Nézzük végig, mi minden ciki, kispolgári, silány és ostoba. Fűnyíró gép: kipipálva.

Sörhas: kipipálva

Kicsinyesség: kipipálva. Reklám: kipipálva. Kényszeredett jelenkori bestiárium.

Ahogy a külön-külön életjelenetek hol összeérnek, hol nem, rendben, ez az élet esetlegessége. A kapcsolatok üressége, értjük, érzelmi apokalipszis. Kimerevített, hatásos, fülledten sivár vágóképek, oké, koncentrált üzenet.

De mit keres mindebben egy igazi dráma: a már említett, marakodó páré, akiknek autóbalesetben meghalt a kislányuk, és azóta nem tudnak emberi szót váltani? ´k azért nem egészen úgy kínosak, mint a többiek, akiknek se múltjuk, se jellemük. Odáig talán mégsem helyes tágítani egy panoptikum határait, hogy a hülyeségleltár kartotékrendszere a személyes tragédiára is kiterjedjen. Más kérdés, hogy ez a tragédia is túlhegyezett, poénkodó karikatúrába fordul.

És mit akar a rendező ezzel az idegőrlő, futóbolond csavargólánnyal, aki bulvártévés műveltségével gyötri áldozatait, mígnem széterőszakolja és -veri néhány "tisztes polgár" (naná!), hogy végül a mozgásérzékelő fotocellás bejárati lámpák működtetésével öntörvényűsködjön, már-már a spontaneitás, a betörhetetlenség pozitív hősévé nőve ki magát? Az infantilizmus mint egérút az elhülyülésből. Pofon a szarnak.

- kovácsy -

Kánikula, színes, osztrák film, 2001; 121 perc; rendező: Ulrich Seidl; szereplők: Maria Hofstätter, Alfred Mrva, Erich Finches, Gerti Lehner és mások; forgalmazza a Budapest Film

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/29. (07. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...