A követeléssel egy időben élénk katonai mozgások kezdődtek a két ország határán, először az indiai, aztán a pakisztáni oldalon is, a lakosság pedig menekül. Akkora volt a lendület, hogy az újabb véres drámát orrontó sajtó már
atomháborút vizionált
- ami még csak nem is teljes képtelenség, hiszen mindkét fél immár három éve bevallottan rendelkezik atomfegyverekkel.
Musarraf pakisztáni elnök, aki 1999 őszén puccsal került hatalomra, miután idejében tudomást szerzett róla, hogy az éppen regnáló kormányfő, Navaz Sarif el akarja mozdítani a hadsereg éléről, példás igyekezettel próbált - legalábbis látszólag - békés húrokat pengetni. Miután az Egyesült Államok a történteket követően két kasmíri nacionalista-iszlamista csoportot terrorista szervezetnek minősített, elrendelte a szervezetek vezetőinek a letartóztatását, és napokon belül már elérte a százas nagyságrendet az őrizetbe vettek száma.
A kasmíri probléma India és Pakisztán 1947-es függetlenné válásából és megosztásából ered. A mohamedán Pakisztán szerint a muszlim többségű Kasmírnak a kettéosztás logikája szerint szintén hozzá kellene tartoznia. Indiában ezt éppen ellenkezőleg látják, miután annak idején a helyi maharadzsa - rosszmájú állítások szerint nem annyira az államférfiúi bölcsesség, mint inkább önös megfontolások alapján - az indiai államra ruházta a terület igazgatásának jogát. A két ország három komolyabb háborúja (1947-ben, 1965-ben és 1971-ben) emiatt - az utolsó csak részben emiatt - zajlott, az erőviszonyok következtében mindig indiai győzelemmel. Az érvényben lévő határvonal a terület egyharmadát helyezte pakisztáni fennhatóság alá. Az indiai oldalon rekedt muzulmánoknak mindig is voltak szakadár mozgalmaik, amelyek az utóbbi évtizedben egyre inkább
vallásos arculatot
öltöttek, a korábbi nacionalista irányvonallal szemben. Ezt a mindenkori pakisztáni kormány, csakúgy, mint a hadsereg, lelkesen támogatta, különösen attól kezdve, hogy Afganisztán szovjet megszállásával szemben az Egyesült Államok éppen Pakisztán közvetítésével segítette az ottani muzulmán ellenállási mozgalmakat.
A helyzetet a tavalyi szeptember 11-ei Amerika-ellenes terrorakciók következményei gyökeresen megváltoztatták. Musarraf félve ugyan, de Amerika oldalára állt - akárcsak India -, aztán kiderült, hogy a pakisztáni fundamentalisták elégedetlensége egyáltalán nem ölt tömeges méreteket. A radikális iszlamisták ellen az indiai terrorakció kapcsán foganatosított intézkedések gyorsaságát ez is motiválhatta, habár Kasmír ügye alighanem fontosabb a pakisztániaknak, mint a tálibok sorsa.
Vadzspaji indiai miniszterelnököt és kormányát viszont egyáltalán nem hatja meg Musarraf igyekezete. Úgy tűnik, hogy az elmúlt napokban Újdelhi visszavett valamelyest a kardcsörtető hangütésből, amely korábban meghatározó volt. A világ diplomatái és újságírói a Dél-ázsiai Együttműködési Társulás - egy regionális sóhivatal - hétvégi nepáli csúcsértekezletén izgatottan lesték, parolázik-e Vadzspaji és Musarraf. A kézfogás megtörtént, két ízben is, de a feszültség ettől még nem oldódott. India egyelőre nem lát okot kétoldalú megbeszélésekre, további intézkedéseket követel Pakisztántól, amelyről joggal feltételezhető, hogy rendelkezik még tartalékokkal a terrorista csoportok elleni küzdelem tekintetében. Nem is nagyon tehetne másként az újdelhi kormány, amely fontos helyi parlamenti választások elé néz Uttar Pradesh államban, és komoly győzelmet remél határozott magatartásától.
Ami az esetleges atomháborút illeti, a lehetőséget kizárni természetesen nem lehet. Csak hát a hidegháború egész története azt mutatja, hogy a nukleáris elrettentés éppen hogy megakadályozza a fegyveres konfliktusok kirobbanását, pontosan az atomfegyver bevethetősége miatti félelem következtében. Ebből a szempontból a katonailag sokkal gyengébb Pakisztán jelenti a nagyobb veszélyforrást, minthogy egy hagyományos fegyverekkel elindított indiai támadásra csak nukleáris arzenálja segítségével válaszolhat kellő erővel - írják mindenféle katonai elemzők. Ha viszont ez igaz, ez a körülmény az indiai felet is önmérsékletre kell hogy intse. Újdelhi határozottsága egyébként hosszú távon még kedvező helyzetbe is hozhatja Musarraf elnököt - már amennyiben komolyan gondolja, hogy országának az új világpolitikai helyzetben az a jó, ha szépen lassan kihátrál a fundamentalista csoportok mögül, amelyeknek hosszú ideje bázisul szolgál. Más kérdés, hogy a kasmíri kérdés ettől még nem jut közelebb a megoldáshoz. India ugyanis hallani sem akar arról az amúgy nem teljesen abszurd elképzelésről, hogy a terület hovatartozásának a kérdését esetleg népszavazással döntsék el. Márpedig - ha tetszik Újdelhinek, ha nem - Kasmír mohamedán többségű, minden bizonnyal az is marad, és ha India nem képes megfelelő, nagyvonalú intézkedésekkel pacifikálni az ott élőket (amit a belpolitikai megfontolások aligha tesznek valaha is lehetővé), az elégedetlenség bármikor ismét a háború szélére sodorhatja a két atomhatalmat.
- kovácsy -
