Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltje második helyen végzett az első választási fordulóban. A kampány során tulajdonképpen nem kellett semmit sem tennie: vesszőparipáját, a közbiztonságot emlegették eleget az ellenfelek is, idegenellenességéből visszavett, nemzetről beszélt, álmodni biztatta a kisembereket.Elnöki rendszerű köztársaságukhoz mély érzelmi szálak kötik a franciákat. Ezt mutatta - legalábbis eddig -, hogy mindig az elnökválasztásokon volt a legmagasabb a részvételi arány: közelebb a 80, mint a 70 százalékhoz. Most vasárnap viszont 27,5 százalék volt a távol maradók aránya, amit csak az 1969-es második fordulóban múlt felül: akkor viszont két mérsékelt jobboldali politikus állt egymással szemben, ami a baloldali választókat értelemszerűen közönyössé tette.
Bizonyos értelemben most is hasonló volt a helyzet - már ami a két, befutónak tippelt jelölt (Chirac államfő és Jospin miniszterelnök) programja közötti eltéréseket illeti, hiába jobboldali az egyik, mérsékelt baloldali a másik. A francia belpolitikát az április elején kezdődött kampányidőszak során, de már előtte is
tömény unalom
hatotta át. Az elemzések nem győztek rámutatni a két program hasonlóságára, arra, hogy Chirac is, Jospin is a közbiztonság problematikáján nyargal, hiszen a szavazók számára mérhető módon ez a legfontosabb kérdés - második a munkanélküliség, harmadik a magas adók problémája. A javaslataik viszont alig különböznek, legfeljebb adópolitikai elképzeléseikben fedezhetők fel érdemleges eltérések.
Márpedig - amint ezt a közvélemény-kutatások jelezték - a választók szemében a jelöltek programja a legfontosabb támpont a döntéshez, sokkal inkább, mint korábbi teljesítményük vagy politikai irányultságuk. A második legfontosabb pedig a személyiség ereje. Ez utóbbi tekintetben Chirac sokkal jobban állt a közvélemény szemében, mint a szürkének, unalmasnak tekintett Jospin. (Megítélésére jellemző, hogy egy felmérésben az erősségeit firtató kérdésre a "nincs véleményem" volt a legnagyobb arányban adott válasz.) Chirac tekintélyét viszont megtépázták a párizsi polgármesterkedése idejéből kiderített korrupciós ügyek, amelyek nem tisztázódtak megnyugtató módon.
Mindezek miatt előre sejteni lehetett, hogy az elnökválasztás első fordulójában nem lesz magas a részvételi arány, és sok lesz a bal- és jobbszélre leadott, illetve egyéb tiltakozó jellegű, a politikai főáramon kívül álló vagy onnan kivonult politikusokat támogató szavazat. Ennek a lehetőségét az teremtette meg, hogy minden eddigi rekordot megdöntve, összesen 17 jelölt indult harcba. (Az ehhez szükséges legalább ötszáz támogató aláírást választott tisztségviselők meghatározott körétől, elsősorban polgármesterektől kell begyűjteni.)
A választás előtti utolsó becslések húsz-húsz százalék körülre - inkább enyhén fölé - tették a két befutónak tippelt jelölt első fordulós teljesítményét. A szokásosnál magasabb volt azoknak az aránya, akik még az utolsó pillanatban sem döntöttek, kire szavazzanak végül. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjét, Le Pent is az élbolyba várták, szoros versenyben három-négy további jelölttel.
Arra azonban, hogy Jospint megelőzve ő lesz a második, valószínűleg senki sem számított, tán még ő maga sem. A Nemzeti Front három éve kettészakadt, igaz, a szakadárok kisebbséget alkottak. Mégis sokan a párt lassú felmorzsolódását jósolták, magának Le Pennek pedig, már csak a kora miatt is (74 éves), politikai karrierje közelgő alkonyát.
Hát ez most tévedésnek bizonyult, és a történtek döbbenettel töltötték el Franciaországot és Európát. A legnagyobb ütést természetesen a szocialisták kapták, Jospin miniszterelnök - igen helyes és tiszteletre méltó módon - levonta a következtetést a kudarcból, és bejelentette, hogy a május 5-i második fordulót követően nemcsak hogy lemond, de
befejezi a pályafutását
Gyalázatosan szerepelt egyébként a kommunisták joviális vezetője és jelöltje, Robert Hue is, akinek 3,39 százalékos eredménye a párt teljes eljelentéktelenedésének lehetőségét vetíti előre. (Eközben a három különféle trockista szervezet jelöltjei összesen több mint 10 százalékot kaptak.) Több külföldi lap is felidézte, hogy Haider két évvel ezelőtti jó válaszási szereplése után Párizs állt az Ausztria ellen szankciókat követelő általános felzúdulás élén, és most tessék...
Egy szó, mint száz, Franciaország politikai arculata most igencsak különösnek tűnik, ami persze nem egyik pillanatról a másikra alakult így. A franciák növekvő hányada számára okoz egzisztenciális, de legalább ennyire önmeghatározási,
önértékelési nehézségeket
az utóbbi évek-évtizedek két legfontosabb fejleménye, az európai uniós integráció előrehaladása és a globalizáció. E két folyamat a jelek szerint gyorsabban halad, mint ahogy Franciaország megemészteni képes őket, és ez legalább akkora kérdéseket vet föl e folyamatok és mellékhatásaik helyes kezelése, mint az ország változási képessége tárgyában. Nyugat-európai viszonylatban erőteljesen mezőgazdasági, vidéki jellegű országról van szó, ahol a hagyomány, a helyi sajátosság fontos öntudati elem. A gazdaságnak az új kihívásokhoz történő alkalmazkodása is feszültségek forrása - nem véletlen, hogy Le Pen jelentős sikereket könyvelhetett el a hagyományos, de a gazdasági szerkezet átalakulásával fokozatosan jelentőségüket vesztő ipari körzetekben.
Mindehhez társul a Nagy Múlthoz méltó nagyhatalmi szerep folyamatos porladása, mint az elbizonytalanodás valószínű mozzanata. Sajátos problémaként az észak-afrikai bevándorlók nagy számából adódó társadalmi konfliktusok is említendők, amelyek értelmezésének feszültségkeltő radikalizálódásában éppen Le Pen pártja szerzett múlhatatlan érdemeket.
Amikor a választási eredmények gyakorlatilag véglegessé váltak, Párizsban - aztán vidéken is - spontán tüntetések kezdődtek. Túlnyomórészt tizen-huszonéves fiatalok mentek az utcákra, elutasítva a Nemzeti Front idegenellenességét, illetve azt a társadalmat, amely "Chiracokat, Le Peneket termel ki magából". A párizsi megmozdulás végül tízezres nagyságrendűvé duzzadt, zöldpárti és trockista politikusok is csatlakoztak a tiltakozókhoz.
A szocialisták máris felszólították szavazóikat, hogy a második fordulóban támogassák Chiracot, ugyanezt tették a kommunisták is, úgyhogy Le Pen esélyei lényegében elhanyagolhatók. Arra azonban választ adhat a második forduló, hogy mekkora az a legnagyobb kör, amely adott esetben a szélsőjobb bázisát alkothatja az országban.
Chirac legitimitása viszont ilyen körülmények között eléggé bizonytalan lesz majd, hiába arat - a papírforma szerint - elsöprő győzelmet.
- kovácsy -
