Olaszország: Nem, nem, sonka!

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az újévtől az eurót használó EU-tagországokban a szilveszteri látványosságok egyik fontos - habár aligha spontán felbuzdulásból, feltehetőleg inkább euróimázs-pénzekből szervezett - eleme volt az új közös valuta köszöntése. Olaszországban viszont a hírek szerint nem így történt, sőt egyes kormánytagok kifejezetten fanyalgó megjegyzéseket tettek a közös valutával és az integrációs folyamat jövőjével kapcsolatban.

Az újévtől az eurót használó EU-tagországokban a szilveszteri látványosságok egyik fontos - habár aligha spontán felbuzdulásból, feltehetőleg inkább euróimázs-pénzekből szervezett - eleme volt az új közös valuta köszöntése. Olaszországban viszont a hírek szerint nem így történt, sőt egyes kormánytagok kifejezetten fanyalgó megjegyzéseket tettek a közös valutával és az integrációs folyamat jövőjével kapcsolatban.Renato Ruggiero külügyminiszter nehezményezve tette ezt szóvá egy napilapinterjújában. Berlusconi miniszterelnök megpróbálta elsimítani a kormányon belüli feszültséget, megjegyezve, hogy az olasz diplomáciának amúgy sem a külügyminiszter, hanem ő maga a felelős irányítója, Ruggierónak pedig csupán a technikai végrehajtás a dolga. Ez viszont érthető módon rosszulesett az érintettnek, aki sietett is leszögezni, hogy ő sem fullajtárja, sem pedig lába kapcája senkinek, vagyis hogy akkor most lemond. Berlusconi pedig nem próbálta meg lebeszélni erről, a dolog tehát ennyiben is maradt.

Sőt.

Még mielőtt komolyra fordulhatott volna az üggyel kapcsolatos összeurópai nemtetszés, Berlusconi már be is jelentette, hogy - fent idézett kijelentésével összhangban -

ő maga

kívánja kézbe venni a külügyek irányítását, ami még a kormányon belül is kiváltott bizonyos aggodalmakat, habár legfőképpen a "nehogy aztán túl méltóztassék hajszolni magát a miniszterelnök úrnak" típusú észrevételekre szorítkozva.

Európai körökben nem fogadták túl lelkesen a változást. Ruggiero elismert, EU-barát diplomata, előző funkciója a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elnöki tisztsége volt. Amikor tavaly májusban Berlusconi jobboldali választási pártszövetsége a populista, régiópatrióta, EU-ellenes Északi Ligával és az utófasiszta értékek mögül mértékkel és taktikusan kihátráló Nemzeti Szövetséggel koalícióban kormányra jutott, elég nagy volt az idegesség az unióban, különös tekintettel a nem is oly rég lezajlott Haider-ügyre, amelynek során egyáltalán nem tisztázódott, hogyan is helyénvaló fellépni közösen, EU-szinten bizonyos demokratikus alapértékeket veszélyeztető - vagy ilyennek tűnő - belpolitikai folyamatokkal szemben. Éppen Ruggiero külügyminiszteri kinevezése volt az, ami akkor némileg enyhítette a félelmeket, hogy most meg Olaszország lesz a bajkeverő.

Amint ez köztudott, Berlusconival, a médiamágnással, hazája - úgy tudni - leggazdagabb emberével az a baj, hogy mindenféle

rendezetlen korrupciós ügyei

futnak mindmáig különböző bíróságokon - nemcsak Olaszországban, hanem Spanyolhonban is -, amelyeknek nem annyira a gyors és világos lezárására, hanem inkább a megsunnyogásukra törekszik. És amikor nem is olyan rég hosszan akadékoskodott, majd az uniós egységet valamilyen ügyes, elkenős jogi trükkel csak hosszas rábeszélésre állította helyre az európai szintű elfogatóparancsok jogszerűsége tárgyában, nehéz volt más motivációra gondolni, mint saját kétes ügyeire. Amikor pedig a legutolsó, belgiumi EU-csúcson mindenképpen Parma városának követelt egy új, élelmiszer-szabványosítási ügyekkel foglalkozó hivatalt, amit Helsinkinek szántak, mindenki megorrolt rá az akadékoskodásért. Azzal érvelt, hogy olyan van, hogy pármai sonka, Helsinki viszont nem tud felmutatni hasonló ínyenchagyományokat. (Ebben kétségkívül igaza van, és a finn konyha rejtett értékeit kevéssé ismerő átlagember - köztük jelen sorok írója is - valóban hajlik arra a nézetre, hogy ha már szabványosodás, akkor ezt inkább igazgassák serpenyőbűvész déliek, mint a mi derék nyelvrokonaink.) Az pedig még inkább okot adott a szkepszisre, hogy Bossi, az Északi Liga vezetője nemhogy Brüsszel kiszolgálójának szerette minősíteni, de az egyszerűség kedvéért le is eurokommunistázta Ruggierót, újraértelmezve ezzel a hetvenes években egész más jelentéssel világra jött kifejezést.

De legalább ugyanennyi bírálat érte Berlusconit a tény miatt, hogy a fél olasz média az övé, ami egyfajta összefonódás veszélyét sejteti a végrehajtó hatalom és az ily módon nem igazán független sajtó között, ami nem illeszkedik kifejezetten a jogállamiságra vonatkozó, Európában bevett elképzelésekhez. Igaz, a bírálatok elsősorban balról fogalmazódtak meg, ami miatt Berlusconi rendszeresen el is marasztalja az ellenzéket alulfejlett hazafiassága és

az ország

jóhírének bepiszkítása

miatt.

Mármost, hogy mivégre ez az egész huzavona Olaszország uniós helyzete körül, ezt maga Berlusconi fogalmazta meg több ízben is az utóbbi napokban. Nem Európa-ellenességről van itt szerinte szó, hanem Olaszország súlyának a növeléséről, minthogy az EU - ismét szerinte - lényegében úgy táncol, ahogy Párizsban és Berlinben fütyülnek. Ezért aztán ő inkább a brit típusú önérdek-érvényesítő magatartás mellett teszi le a garast, mégpedig azzal, hogy a jövőben erőteljesebben él majd a vétó lehetőségével.

Uniós szempontból nézve egyébként nem feltétlenül tragédia, ha Olaszország egy időre a szokottnál akadékoskodóbbá válik, amikor a nemzeti érdekeiről van szó. Nem csupán azért, mert - mint egy német kommentátor megjegyzi - a többi ország is érvényesíti az egyezkedések során az érdekeit, ami sok kicsinyes, de annál hosszadalmasabb vitát eredményezett már - legfeljebb Berlusconi ezt a megszokottnál nyíltabban, porcelánboltba tessékelt elefánt módjára csinálja. Nem árt az sem, ha az integráció során időben feltárulnak egy-egy ország korábban visszafojtott - esetleg valami adok-kapok alku során félretett - elégedetlenségei EU-beli pozícióival kapcsolatban. Hiszen minél tisztább a helyzet, annál jobb lesz a később érkezőknek - például nekünk -, akik egyértelműbb, minél szélesebb körben elfogadott játékszabályok mellett, azaz saját korlátaikat és lehetőségeiket is tisztábban látva léphetnek be az unióba.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...