Both Miklós és zenésztársai a Café Budapest keretében mutatták be a Kínai utazóalbumot. A lemez egy kísérlet, melynek lényege az volt, vajon le lehet-e írni egy utazást – zenei nyelven.
Nézzünk egy kicsit másképp a kortárs irodalomra! Talán ez lehetne a hihetetlenül intenzív, beszélgetéssel, jelenetekkel és zenével teli, igen szórakoztató estek mottója. A két szerkesztő-házigazdát, Zelei Miklóst és Janoxot kértem meg, hogy meséljenek a sorozatról.
Somogyi Réka festőnek régi vágya volt, hogy a munkái máshová is „átvándoroljanak”. Tárgyakra, ruhákra. Most ez valóra vált a kooperoo.co segítségével. A Várban lévő Fian Conceptben tartott bemutatón tizenkét művésznő mutatta be az első, festményekből készült kollekciót.
A magyar dráma napján nyílt meg Rick Zsófi kiállítása, ahol magyar írók elkapott pillanataival szembesülhetünk. A képekről, a hozzájuk vezető útról, és a többi művészeti projektről kérdeztem Zsófit.
A napokban jelent meg Fábián Évi új portréalbuma, a Nők Magyarországon 2, egy tízéves munka második állomása. A kötetben művészek, közéleti személyiségek arcképei találhatók, fekete-fehérben, retus nélkül. A fotográfust magát kérdeztem.
A Facebookon kitört versőrület mindenkit másképp mozgat meg. Van, aki lelkesen posztol és hív ki másokat, van, aki azt írja meg, miért rühelli az egészet. Sokakban ez az egész a régi iskolai verselemzéseket idézi fel.