Zelei Miklós és Janox bő egy éve, 2013 szeptemberében kezdte el a Budai Kabarét. „El szoktuk mondani az estek elején, hogy szerintünk mi is ez az egész, hogy ha valaki először jár nálunk, ne érje csalódás, mert esetleg stand up számokra vagy Hacsek és Sajó-típusú dialógokra számít. Ez valahogy úgy hangzik, hogy a Budai Kabaré az irodalmi estek és a békebeli kabarék közötti széles határterületet próbálja bebarangolni olyan izgalmas szerzőkkel és mindenekelőtt művekkel, amelyek a kortársi literátorok szemében esetleg túl szórakoztatónak tűnnek, a humoristáknak meg túl komolyak, de ettől még kiválóak a maguk nemében. A kabaré hagyományosan határközeli, problematikus és véleményes műfaj, amibe rengetegféle dolog belefér, és mi előszeretettel bele is gyömöszölünk csomó mindent, ami tetszik nekünk. Anélkül a görcsös kényszer nélkül, hogy meg kellene magyaráznunk, hogy ezt most miért.”
Minden estet kicsit másképp raknak össze. „Éppen ezért lett kabaré a Budai Kabaré, hogy mi se unjuk el egyhamar magunkat, állandóan sarkallva legyünk arra, hogy újabb és újabb dolgokat találjunk ki – mondja Janox. – Az egyes esteket is igyekszünk úgy összerakni, hogy lehetőleg eklektikusak és vegyesek legyenek, mindig történjen valami váratlan vagy szokatlan, és itt jutnak nagy szerephez a meghívott előadók. Ez az a plusz, amit az írott irodalom nem tud, lett légyen bármilyen kiváló, az élő előadásnak viszont nagy erénye.” Van, hogy egy-egy szerzőre, van, hogy tematikára (például Valentin-nap) épül a program, de előfordult már az is, hogy egyetlen hosszabb darabot adtak elő, például a vámpíros esten Czető Bernát Szakadatlan című írását.
A színészek (mint Balogh Amanda, F. Nagy Eszter, Szemző Péter, Győri Sándor, Mogyorósi Andor, Zelei Bori) civilben mást csinálnak, de nagyon tehetségesek, és a szabadidejükben jönnek szerepelni. Szeles Imre rendszeresen hozza a zenéket a számok alá. Pécsi Marcell és Rajt Géza a Miújság zenekarból élőben zenélnek. „Marcira annyira lehet számítani, hogy pár napja átküldtem neki egy dalszöveget a következő estünkhöz, rögtön megírta hozzá a zenét – mondja Janox –, úgyhogy pénteken kuplé is lesz a Kabaréban. És még sokakat ki lehetne emelni, mint Heltai Csaba tipográfus barátunkat, aki a meghívókat és grafikai munkákat készíti, vagy a Gottier munkatársait, akik időt és energiát nem kímélve elég sok pluszt vállalnak, hogy minden rendben menjen.”
Az előadások a Gottier Kávéházban (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.) vannak, este hét órától. Október 17-én a kiváló szerzőpáros, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba lesznek az új évad első vendégei. November 7-én Scipiades Erzsébet újságíróval folytatják, akit csak az aluljárók Dickenseként szoktak emlegetni. „Kivételes megtiszteltetésnek tartom, hogy Erzsébet elfogadta a meghívásunkat – mondják a szervezők –, tudtunkkal ez az első ilyen önálló szerzői estje, holott napjaink egyik legjobb riportere.” Aztán december 19-én színházi bemutatónak ad helyet a Budai Kabaré. „Miklós régóta kapacitál, hogy írjak egy olyan darabot, amely akár a sorozat keretein belül, kávéházi környezetben is előadható. A szöveg lassan összeáll, már azt is tudom, hogy bűnügyi vígjáték lesz, és egyelőre a Valós idő munkacím alatt fut. A többit majd meglátjuk, az biztos, hogy januártól folytatódik az új évad, s megtartjuk azt a szokásunkat, hogy nálunk sosem lehet biztosra menni.”
Zelei Miklós a Budai Kabaréról:
Gyerekkoromban mindig szerettem volna megszökni egy cirkusszal. Időnként megfordult a faluban egy-egy vándorcirkusz. Olyan igazi, amilyet ma már sehol nem látni: két sovány ló, mögöttük egy cirkuszoskocsi, és másnap már a piactér közepén csillogott a szépséges cirkuszi lány, flitteres ruhában, nyakában az óriáskígyó. Vele! A világ végére is. Az előadást nemcsak pénzért, tyúkért, tojásért is meg lehetett nézni. Megnéztem. Aztán ők mentek tovább, de engem soha nem vittek magukkal. Csak a tyúkot, a tojást, a pénzt. Aztán a kabaré! Ahogy történelemről, társadalomról beszél. Zeneszóval, fülig rúzsozott nőkkel. De nem sikerült igazi kabarét látnom, talán csak filmen. Úgyhogy maradt nekünk a történelem, a társadalom, meg ez a vonzó, csillogó elnevezés: Budai Kabaré.
Janox a Budai Kabaréról:
Az úgynevezett magaskultúra és tömegkultúra felosztással nem igazán tudok mit kezdeni. Nyilván lehet elméleteket gyártani, hogy ez meg ez jellemző az egyikre, ami a másikra nem, és fel lehet állítani különféle tipológiákat, de mint szerzőt és mint olvasót leginkább a minőség érdekel, hogy ez vagy az a mű érdekes-e, működik-e a maga műfajában. Amikor indult a pályánk, a kilencvenes évek derekán, akkor a posztmodern és a szövegirodalom volt a divat, mi kitaláltunk magunknak egy eszmét, a progresszív popularizmust. És nagyjából párhuzamosan velünk egykorú erdélyi írók, anélkül, hogy akkor még tudtunk volna egymásról, a transzközép elnevezés alatt fogalmaztak meg hasonló célt, ami talán úgy foglalható össze, hogy lehet attól még színvonalas az irodalom, ha szeretik olvasni. Azóta persze sok idő eltelt, rengeteg minden változott az irodalomban is. Elmúlt a szövegirodalmi divat, és mintha a kortárs szerzők és műhelyek is jobban próbálnának nyitni az olvasók felé. Azt nem tudnám megmondani, hogy a Budai Kabaré mennyiben kultúraközvetítő, avagy szórakoztató; ha jól csináljuk, talán kicsit ez is meg az is. Úgy gondolom, ezek mellett az irodalomnak van még egy nagyon fontos szerepe – ha ez szerep egyáltalán –, amiről nem nagyon szabadna megfeledkezni. Ez pedig a részvétel: hogy a miénk, hogy rólunk szól. Hogy a közönség ne úgy távozzon, hogy kár volt eljönni, hanem lehetőleg érezze megszólítva magát. S most mindegy, hogy ez abban nyilvánul-e meg, hogy nagyon tetszett ez vagy az a szöveg, vers, dal, jelenet, amire szívesen emlékezik vissza később is, vagy abban, hogy amit hallott-látott, felébreszt kételyeket, és vitára sarkall.
