Jó pár éve kezdődött el itthon is a Hellinger-őrület, és minden magára valamit is adó lelkibeteg rohant kipróbálni. A terápia ugyanis megoldást ígér szinte mindenre, és már csak ezért is gyanús lehet. Az alapelv egyszerű: a mai szorongató érzéseink visszanyúlnak a családunk múltjába, ahol valami történt valakivel, és annak a valakinek a sorsát mi cipeljük. És ha megtaláljuk ezt a valakit, és szembenézünk a problémával, a terhet hopp, le is tehetjük.
Sokan vitatkoztak a módszerről, ami ugye hivatalosan nem is nevezhető terápiának, és abban is sokan egyetértenek, hogy inkább csak egyéb – valódi terápiákat – kiegészítő módszernek lehetne használni. (Szerintem úgy is necces tud lenni.) Ám a legtöbben egyedül üdvözítő megoldásként tekintenek rá, főképp, hogy problémáik megoldására azonnali segítséget szeretnének kapni, és évekig terápiába járni időigényes és költséges. Először olyan bő öt éve voltam egy háromnapos Hellingeren, amit egy német házaspár tartott, igen borsos áron. Barátaim cibáltak el, akik már több ilyen szeánszon részt vettek, és esküdtek az eredményességre.
Már a bemutatkozásnál kiderült, hogy az egyébként antipatikus párnak (akik mindketten csúnyán kövérek voltak, ami szintén lehet, hogy arra utal, azért vannak problémáik) semmilyen diplomája nincsen, ám magától a mestertől kapták a felhatalmazást, hogy az igét terjesszék. Nos, eleve nem szeretem az olyan misztikus alapon nyugvó dolgokat, amit mindenféle komolyabb szak- és önismeret nélkül lehet művelni. Mivel jártam több olyan pszichoterápiás csoportba hosszabb ideig, amit valódi pszichológusok tartottak szakirányú képzettséggel, iszonyúan zavart a Hellinger-guruk minden szakmai kompetenciát nélkülöző ténykedése.
Az a második napon lett világos, hogy valóban vannak, akik ezeket az instant csodamódszereket rajongják, és nagyjából bármire nyitottak, amitől csodát remélnek, így nem az első Hellingeren vannak jelen. Ők azok, akik dobálóznak a módszer alapfogalmaival, már a kezdés előtt közlik, hogy téged sosem választanának arra, hogy képviseld mondjuk az anyjukat vagy a nagybátyjukat. Ők, akik a szünetekben arról beszélnek, hogy az elhalt ikrük sorsát milyen jó, hogy levetették magukról, most jöhet a többi nehézség.
Borzalmas volt ez a három nap, iszonyúan szenvedtem a sok megjátszástól, attól, milyen boldogan vetik magukat idegenek egymás karjaiba, és némelyek hogy örülnek, hogy végre szerepelhetnek, és nyíltan átadhatják magukat az érzelmeiknek. Hulltak a könnyek, törtek elő a vallomások, és van, akinél már ez is eredmény. (A gyakorló Hellinger-járók igazi jutalomjátéka tudott lenni egy-egy szerep, volt, aki a legkisebb rezdülésre már potyogtatta a könnyeit, volt, aki egy pillanat alatt a padlón fetrengett. És a vezetők – mivel ugye nem valódi csoportterapeuták – nem uralták a terepet, hagyták, hogy egyesek regresszióban fetrengjenek, nem tudták mások előtörő indulatait szabályozni.) Én az akkori saját alkoholproblémámra állítottam – hát elmondhatom, hogy nem azután, hanem egy hosszas addiktológiai kezelés után jöttem rendbe…
Tavaly egy évig minden hónapban másféle terápiás módszert próbáltam ki, és újra elmentem Hellingerre is, egy olyan terapeutához, akit sokan ajánlottak. Ott nem voltak rossz tapasztalataim, mert a vezető uralta a szituációkat, és voltaképp úgy funkcionált az egész, mint egy drámacsoportban. Persze az oda vitt bajomra se lett gyógyír, de legalább jól éreztem magam… A módszer azoknak való szerintem, akik szeretnek hinni ködös, megfoghatatlan dolgokban, és akik hisznek abban, hogy a problémák varázsütésre megoldhatók. És ugye, ha megvan a hit, a hívő bármit gondolhat bizonyítéknak.
A Hellinger-módszer misztikus hatása nem azonnal érvényesül, hanem olyan két-három hónap után, mondják, és mindig van olyan tizenöt százalék, akinél semmilyen hatása nincsen. Ezzel bevédik magukat mind a terapeuták, mind a hívek azok előtt, akik nem tapasztaltak semmit, ez az érv. És állítólag rossz hatást nem tud gyakorolni a módszer, amivel persze sok pszichológus vitatkozik. Azt nem állítom, hogy a családunk ne lenne óriási hatással ránk, hogy a kapott minták, a látott magatartásformák és a közösségben uralkodó hangulat ne befolyásolná a viselkedésünket, a problémamegoldó képességünket. De hogy ködös nagybácsik-nagynénik sorsát cipelnénk, vagy esetleg apánk rég halott unokatestvérének az abortusza tenné, hogy kirúgtak az állásunkból: szerintem abszurd elgondolás...
