„Hagyják magukat fotózni” – Rick Zsófi íróportréi

KOmplett

A magyar dráma napján nyílt meg Rick Zsófi kiállítása, ahol magyar írók elkapott pillanataival szembesülhetünk. A képekről, a hozzájuk vezető útról, és a többi művészeti projektről kérdeztem Zsófit.
false

Volt, akiket megkértél, álljanak modellt neked, mások nem is tudtak róla, hogy fotózod őket. Hogyan készült ez a sorozat?

Le kell szögeznem, hogy hivatalosan sosem tanultam fotózni. Színházi fotózással kezdtem, mert egy színházi programmagazinnál dolgoztam, amit a nullából építettünk föl, létre kellett hozni egy saját fotóadatbázist. Szép lassan tanulgattam, vettem gépet, bővítettem. Egyszemélyes stábként száguldoztam az összes színházi fesztiválon: írtam, fotóztam, videóztam, vágtam. A POSZT mindig egybeesett a könyvhéttel, amire így sosem tudtam eljutni. Egyszer valamiért egy héttel elcsúszott. Azt gondoltam, itt az én időm, végre kipróbálhatom, hogy tudok-e írókat fényképezni. Egyszerűen érdekelt, hogy képes vagyok-e egy félig civil, félig szakmai közegben lévő embert úgy lefotózni, hogy az több legyen, mint egy borítóportré. Senkit nem kérek meg, hogy nézzen rám – ha észrevesz. Ha belenéz a kamerába, az vagy jó lesz, vagy nem, mert vagy laza tud maradni, vagy azonnal elkezd viselkedni. Nekem nem az az érdekes, hogy de jó, van egy fényképem, és milyen cuki, ahogy mosolyog a másik. Úgy alakult az életem, hogy az elmúlt években sok írót megismertem, és most már szinte számítanak arra, hogy kint leszek a könyvhéten. És hagyják magukat fotózni, mert tudják, hogy előnytelen, rossz képet úgyse adok ki a kezeim közül. Könnyebbség persze, hogy a képeket nem megrendelésre készítem, tehát csak magamnak kell megfelelnem. És nagyon, nagyon örülök, amikor valamelyikük elkéri a képet.

Csak Kornis Mihály portréja színes. Miért?

Jobban szeretem a fekete-fehér képeket. Ilyen közeli portréban mindenképp. Erősebb a tekintet, a mimika, jobbak a kontrasztok. Színesben fotózom amúgy, utána veszem le a színt. Kornis azért maradt színes, mert elképesztően világít a kék szeme a kék mellényével, ráadásul épp egy kék ruhás ember van a háttérben. Szomorú lettem volna, ha csak azért hagyom ki, mert színesben jobban mutat, az anyag többi része meg fekete-fehér. Inkább így döntöttem.

Van egy zenekarod is.

A HANEM 2011 tavaszán alakult, egészen az első fellépésig egykoncertes zenekarnak terveztük magunkat. De annyira jó volt együtt zenélni, hogy megmaradtunk. Öt nő (Nádori Lídia, Murányi Márta, Bíró Kriszta, Sváb Ági és én) énekel és játszik mindenfélét. De tényleg mindenfélét. A jelenlegi repertoárunk Schumanntól Rammsteinig terjed. Mindenkinek más a zenei és a hangi képzettsége, ami olyan szempontból szerencsés, hogy nagyon sokfélék tudunk lenni. Kuplé, sanzon, táncdal, underground, pop, ária – minddel tudunk kezdeni valamit. Nagyon kevés dalt játszunk egy az egyben, főleg a szövegekhez nyúlunk hozzá, felfrissítjük, újraértelmezzük, néha csak árnyaltan, néha egészen konkrétan. Sokat írt nekünk Máthé Zsolt, Parti Nagy Lajos, Szlukovényi Kata, de legutóbb Bán Zsófiától és Nádasdy Ádámtól is kaptunk egy-egy dalszöveget. A Müpában volt most szeptember közepén egy zenés irodalmi est a berlini fal leomlásának 25. évfordulója kapcsán, ahol tizenegy német vonatkozású dalt énekeltünk el. A Lili Marleen csodálatos sanzon, de az, hogy a kaszárnya előtt a lámpa alatt várják egymást, az ma kevéssé aktuális. Bán Zsófi írta át a szöveget: egy Lili nevű magyar lányról szól, aki táncosnak ment nyugatra, aztán persze a prostitúciónál kötött ki. Egy Schumann-dalt Máthé Zsolt fordított le, ami tulajdonképpen egy szerelmes dal, egy férfiról szól, aki a legjobb, aki főnixmadárként tündököl, és akire hálás hódolattal néz minden nő. Viszont ha ezt a Rammstein Ich Will című dala után játsszuk, ami a hatalomról és a tömegek hipnotizálásáról szól, akkor a szöveg máris kifordítja saját magát, és megjelenik benne a zsarnok iránti elvakult imádat. Finom eszközökkel próbálunk véleményt mondani  – esetleg formálni –, de soha nem megy a szöveg rovására a zene, vagy fordítva. Nem húzunk alá semmit, csak gondolkodó nők módjára eléneklünk egy dalt.

false

Rick Zsófi

Fotó: Kincses Gyula

A megnyitón szó esett az író „személyeséről”. Szerinted egy kép fel tud ebből valamit mutatni?

Mindenképpen. Legalábbis szándékaim szerint. Az író ott, abban a pillanatban csinál valamit, érez valahogyan, beszélget valakivel, reagál valamire, gondolkodik valamin – ez mind az ő személyiségének része. Nagyon érdekelne például valakit egy órán keresztül fotózni, kezdve attól, hogy megérkezik a standhoz, leül, beszélget, dedikál, kollégákkal találkozik, modellt áll a „selfie a híres íróval” című képhez, egészen addig, hogy elhagyja a terepet. De ezt még nem mertem meglépni, ehhez óriási bizalom kell. Meg ennek egy komolyabb, hosszabb távú projektnek kell lennie, különben csak egy lány vagyok, aki idegesítően kattog…

false

Szeretem ezt a képet. Benne van, hogy egy dedikálás is munka, és bizony el lehet fáradni a végére. Krisztiánt általában mosolyogni látom, ez itt a komoly, kissé meggyötört tekintete, mindenféle manír nélkül.

false

Ádámnak ezer arca van. Olyan nincs, hogy nem néz sehogyan. Itt valószínűleg valami eszmefuttatást hallgat bölcs türelemmel, és mindjárt megszólal: „Igen, van igazság abban, amit mondasz, de…” És akkor megmondja, hogy mi van. És igaza van. Ennek a szelíd huncutságnak nagy szerepe lehet abban, hogy zseniális tanár és előadó.

A kiállítás megtekinthető 2014. szeptember 21. és október 20. között az Átrium Galérián.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.