- greff -

Noha a zsáner nagy napjai már rég elsüllyedtek a porban, azon a tényen semmi sem változtat, hogy a western nemesít. Nincs az a történet, ami nem emelkedik feljebb néhány szintet, ha postakocsis-seriffcsillagos közegbe helyezik, és pláne nincs olyan karakter, aki ne mutatna jobban forgótáras pisztollyal az oldalán. Ennyit még a Strange Empire készítői is ténylegesen felfogtak.

A másolat másolata talán még nem az a verzió, amelyet csak a menthetetlen sorozatfüggők képesek őszintén élvezni, de máris bonyolódik a helyzet, ha hozzátesszük, hogy ezt a szériát – a történetet szabályosan félbevágva – mindjárt az első évadja után elkaszálták.

Nagy pillanat volt az egyetemes líra történetében, amikor Boldizsár Péter internetes pályaművében Sylvester Rambo Stallone jelentős beleérzéssel, Gáti Oszkár hangján elszavalt egy Nagy László-verset, és mindannyiunk örömére A feláldozhatók-sorozat legfrissebb része sem szűkölködik a poétikus részletekben. Ilyen az a ma már visszatérőnek mondható motívum, amikor Sly – a művész, a férfi, az ember – a pilótafülkében ül Jason Statham mellett, és az adomázás közben heroikus erőfeszítéssel megkísérli az arcizmait szabad szemmel is követhető mozgásokra bírni.

Ez a nagyszerű sorozat az év leghazugabb televíziós produktuma. A két kora harmincas főhőst – akiknek a szalon­spicces, egyéjszakás kalandból jelentős zökkenőkkel mégis kifejlődő kapcsolata a sorozat legfontosabb tárgya – rémes figuráknak próbálják eladni, miközben egy olyan emberpárt látunk az ágyban, a konyhában és egyéb helyiségekben serénykedni, amely a szó minden lehetséges értelmében szuperhelyes.

Némiképp az elrendezettség különös látszatát kelti,