A Tame Impala vagy a kétszázezer stoner rock zenekar diszkréten adagolt pszichedéliája után ideje volt már, hogy egy mai zenekar a határellenőrzés előtt a teljes LSD-rakományt riadtan elmajszoló amatőr drogcsempészek elmeállapotával vágjon neki kalandozásainak a szivárványszínű boldogság cseppfolyós birodalmában. Tavalyi első lemezén, a Pearl Mysticen a brit Hookworms pontosan így nyomta tövig a gázpedált a bolondvasúton, hogy bugyborékoló gitárörvényekre fejhangon visított énekdallamaival egy távolról sem pszichedelikus korszak új pszichedelikus királyaként mutathassa meg magát.
Az alig több mint egy évvel az elődje után kiadott folytatás némiképp csalódást okozhat azoknak, akik a zenekart elsősorban a vadságáért szerették meg, hiszen a The Humon már nem lövik ki magukat a Szaturnusz felé, ugyanakkor az sem állítható, hogy lekéredzkedtek volna az űrrakétáról. Tény, hogy most rövidebbek, gömbölyűbbek és így a koncentrálni ezért vagy azért csak kevésbé képes hallgatók számára is befogadhatóbbak a számok, de a gitárok most is sisteregnek, miközben a Stereolab munkásságának értő kutatójaként szorgoskodó billentyűs bicepszből pumpálja a szintetizátort, és persze a lelkes visítozás is változatlanul megmaradt. A The Hum ütős, egészségesen rövid nagylemez egy nagyszerű zenekartól, amely a harmadik lemezén remélhetőleg az első kettő tökéletes keresztmetszetét mutatja majd fel.
Weird World, 2014
