A videokazetták és a penész közelharcából ugyan az utóbbi került ki győztesen, a VHS-esztétika mégis itt maradt velünk. Guillermo Del Toro saját regényfolyamából adaptált sorozata például figyelemre méltó tehetséggel idézi fel annak a korszaknak a hangulatát, amelyben az Exterminátor 3000 – Harc a vízért típusú műalkotások a filmművészet klasszikusának számíthattak – ha csupán értő elemzőik felettébb szűk halmazában is. Aligha véletlenül: Del Toro éppen ilyen furcsa ízlésű alakból vált – arányérzékét egyre inkább elveszítő – filmrendezővé és sorozatkreátorrá, de a The Strainnek csakis jót tesznek az ilyen-olyan ficamok és bicsaklások.
Vámpírsztoriban vagyunk, aminél unalmasabbat ma elképzelni sem lehet. Itt azonban nem hegyes szemfogú, erotomán, kékvérű hipszterek kuszálják a szálakat, hanem a szájukból csápot lövellő szörnyetegek, akiket a pokol angyala irányít jeges mosolyú Obersturmbannführere segítségével. Így azért mindjárt más – és akkor az ezüstkarddal hadonászó vén ószeresről vagy az emberi bőr alatt serénykedő megagilisztákról még nem is szóltunk.
A The Strain mégsem csak a kacatkultúrát népszerűsíti: színészeire (a bogaras öregurakat a Harry Pottertől a Broadchurchig hibátlanul hozó David Bradleyre vagy a House Of Cardsszal taroló Corey Stollra) nem lehet panasz, és a rendezés is megjárja, bár a Del Toro-irányította pilotepizód után tagadhatatlanul zuhant egy kicsit a színvonal. Amikor viszont ellaposodna a játék, akkor mindig megbízhatóan érkezik valami agyalágyult fordulat, vagy épp egy undorítóbb vérfürdő. A világ rendje ilyenkor érezhetően helyreáll.
