Tévétorrent

THE STRAIN

  • - greff -
  • 2014. augusztus 14.

Tévétorrent

A videokazetták és a penész közelharcából ugyan az utóbbi került ki győztesen, a VHS-esztétika mégis itt maradt velünk. Guillermo Del Toro saját regényfolyamából adaptált sorozata például figyelemre méltó tehetséggel idézi fel annak a korszaknak a hangulatát, amelyben az Exterminátor 3000 – Harc a vízért típusú műalkotások a filmművészet klasszikusának számíthattak – ha csupán értő elem­zőik felettébb szűk halmazában is. Aligha véletlenül: Del Toro éppen ilyen furcsa ízlésű alakból vált – arányérzékét egyre inkább elveszítő – filmrendezővé és sorozatkreátorrá, de a The Strainnek csakis jót tesznek az ilyen-olyan ficamok és bicsaklások.

Vámpírsztoriban vagyunk, aminél unalmasabbat ma elképzelni sem lehet. Itt azonban nem hegyes szemfogú, erotomán, kékvérű hipszterek kuszálják a szálakat, hanem a szájukból csápot lövellő szörnyetegek, akiket a pokol angyala irányít jeges mosolyú Obersturmbannführere segítségével. Így azért mindjárt más – és akkor az ezüstkarddal ­hadonászó vén ószeresről vagy az emberi bőr alatt serénykedő mega­gilisztákról még nem is szóltunk.
A The Strain mégsem csak a kacatkultúrát népszerűsíti: színészeire (a bogaras öregurakat a Harry Pottertől a Broadchurchig hibátlanul hozó David Bradleyre vagy a House Of Cardsszal taroló Corey Stollra) nem lehet panasz, és a rendezés is megjárja, bár a Del Toro-irányította pilot­epizód után tagadhatatlanul zuhant egy kicsit a színvonal. Amikor viszont ellaposodna a játék, akkor mindig megbízhatóan érkezik valami agyalágyult fordulat, vagy épp egy undorítóbb vérfürdő. A világ rendje ilyenkor érezhetően helyreáll.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).