20 000 nap a Földön

  • - greff -
  • 2015. február 1.

Film

Eleven ikonok számára a legkevésbé sem kívánatos az őszinte, mítoszbontó szembenézés, és Nick Cave van annyira eszes rocksztár, hogy ezzel a ténnyel tökéletesen tisztában legyen. Ehhez képest a róla szóló furcsa – megrendezett szituációk, gondosan kiválasztott, hatásosra formált képek és keresetlennek tűnő pillanatok között szertelenül ingázó – dokumentumfilmben nem is olyan kevés azoknak a perceknek a száma, amikor a jeles dalszerző önként lemond a maszkok viseléséről. Vagy mégsem volna így?

false

Nehéz kérdés, hiszen a filmben a jelentős alkotóművészt bemutatni szándékozó, felnőttesen komoly (és sokszor kínosan reflektálatlannak tűnő) jeleneteket szinte mindig sikerül Cave-nek egy kis öniróniával fenéken billentenie – ami nagyban növeli a film élvezeti értékét. És a látvány is erős: a brightoni tengerparton szélnek eresztett, tízpontos anekdoták mellé halálos pecsétgyűrűket, zoknikat és bőrcipőket kapunk, a méltóságteljes öregedés lefegyverző rekvizitumait. Nick Cave (és jelenlegi legfontosabb társa, Warren Ellis) öltözködési szokásairól talán többet tudunk meg a filmből, mint a karrierjéről, pedig számos jelentős állomás felvillan a Boys Next Door megalapításától Berlinen át a Kylie Minogue-gal előadott sikerduettig.

A film rendezői azonban tényleg csak a villanásokban érdekeltek, a mélyfúrást inkább meghagyják másnak. Vagy mégsem? Hiszen a 20 000 nap a Földön igencsak közel merészkedik választott tárgyához – hogy végeredményben megmaradjon mindvégig a mutatós felszínen.

A Mozinet bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.