Lemez

Shellac: DUDE INCREDIBLE

  • - greff -
  • 2014. október 18.

Zene

Hét év a rockzenében megfelel egy évszázadnak, úgyhogy támadhatott bennünk némi kétely, de a (zenekar életében igazából nem) szokatlanul hosszú szünet után kiadott Dude Incredible újfent megerősítheti a vélekedést, miszerint ebben a noise rock zenekarban játszik ma a világ legbrutálisabb dobos-basszer párosa. Todd Trainer és Bob Weston ikermamutokként rombolják végig a lemezt, de nemcsak az irreális vas­kosság a sajátjuk, hanem a dzsessz nagyjait idéző fifikásság is. Furcsa, ám minden percben lelkesítően pulzáló ritmusok, üdítően unortodox be- és kilépések bilincselik magukhoz mindvégig a figyelmet most is, de azért hamar feltűnik, hogy a Shel­lac zenéjében valami megváltozott.

Ez a változás viszont inkább a harmadik taghoz, a producerzseniként is ismert Steve Albinihez köthető. A zenei szarkazmus nagy figurájának, a – ne kerteljünk – rettenetes geciség énekes-gitáros pápájának ugyanis ez talán a legkevésbé offenzív lemeze. A jellegzetes attitűd persze így is megmaradt, de a gyakorlatban sok helyen erős iró­niává szelídült – a 2007-es Excellent Italian Greyhound világpusztulás utáni hangtájképeihez viszonyítva pedig egyenesen megdöbbentő lehet az a melegség, ami a játékosabb tételekből árad. Óhatatlanul maradhat bennünk ezért némi kielégületlenség, de a monumentális albumkezdés, és az a tény, hogy ezen a lemezen egyetlen számot sem kell unottan átléptetni, korrekt módon ellensúlyozza a relatív vérszomj­hiányt.

Touch and Go, 2014

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.