Lemez

Shellac: DUDE INCREDIBLE

  • - greff -
  • 2014. október 18.

Zene

Hét év a rockzenében megfelel egy évszázadnak, úgyhogy támadhatott bennünk némi kétely, de a (zenekar életében igazából nem) szokatlanul hosszú szünet után kiadott Dude Incredible újfent megerősítheti a vélekedést, miszerint ebben a noise rock zenekarban játszik ma a világ legbrutálisabb dobos-basszer párosa. Todd Trainer és Bob Weston ikermamutokként rombolják végig a lemezt, de nemcsak az irreális vas­kosság a sajátjuk, hanem a dzsessz nagyjait idéző fifikásság is. Furcsa, ám minden percben lelkesítően pulzáló ritmusok, üdítően unortodox be- és kilépések bilincselik magukhoz mindvégig a figyelmet most is, de azért hamar feltűnik, hogy a Shel­lac zenéjében valami megváltozott.

Ez a változás viszont inkább a harmadik taghoz, a producerzseniként is ismert Steve Albinihez köthető. A zenei szarkazmus nagy figurájának, a – ne kerteljünk – rettenetes geciség énekes-gitáros pápájának ugyanis ez talán a legkevésbé offenzív lemeze. A jellegzetes attitűd persze így is megmaradt, de a gyakorlatban sok helyen erős iró­niává szelídült – a 2007-es Excellent Italian Greyhound világpusztulás utáni hangtájképeihez viszonyítva pedig egyenesen megdöbbentő lehet az a melegség, ami a játékosabb tételekből árad. Óhatatlanul maradhat bennünk ezért némi kielégületlenség, de a monumentális albumkezdés, és az a tény, hogy ezen a lemezen egyetlen számot sem kell unottan átléptetni, korrekt módon ellensúlyozza a relatív vérszomj­hiányt.

Touch and Go, 2014

Neked ajánljuk