El lettünk kényeztetve. A Pixar Stúdió 1995-től jó tizenöt éven át, a Toy Story első részétől a harmadik bemutatójáig arra kondicionálta felnőtt nézőit, hogy a technika legújabb forradalmi hullámával megérkező újfajta animációs meséket az eredeti ötletekkel és a markáns képi stílus mellé beszorított filozófiával, vagyis valami igazán komollyal és radikálissal azonosítsa. Azt az állítást, hogy lehetséges azért konzervatívabb, de távolról sem sekélyes CGI-fabulákat is gyártani, ebben az időszakban egyetlen film tudta maradéktalanul meggyőzően elővezetni: a DreamWorks sárkányos-vikinges meséje, amely négy évvel ezelőtt hihetetlen lendülettel, választott tárgyát a lehető legkomolyabban kezelve énekelte újra a szívének bátorságával minden kihívást lebíró legkisebb fiú jól ismert történetét.
A második rész a halmozós folytatások hadát erősíti: sokkal több a sárkány, az akció és a fordulat, de az eredeti erényei is megmaradtak a hagyományos alapértékek (meleg szív, bátorság, család) intelligens őrizgetésétől a kiszámítható végkifejletet is elfogadtató, fáradhatatlan mesélőkedven át a gyerekbarát - ám korántsem hazug - létszemléletig. A zárlat keserédes fordulatánál talán nem kellett volna gyakorlatilag egy az egyben az első rész fogását megismételni, ezt azonban sikeresen ellensúlyozza a tény, hogy a látványvilágban képesek voltak szintet ugrani: a repülés eksztázisától fűtött akciójelenetek egytől egyig letaglózóak. A film ködös, jégoszlopos tengeri világába pedig még akkor is jólesik beleveszni, amikor nem zúz rajta keresztül egy hegyméretű alfasárkány.
Forgalmazza az InterCom
