Dorogman László

A szunnita pártok ismétlõdõ bojkottfelhívásai és az amerikaiak ragaszkodása a január 30-i dátumhoz egyre valószínûbbé teszi, hogy az Irakban rendezendõ parlamenti választásokból a síiták pártjai kerülnek ki gyõztesként. Ez nyugvópontra juttathatná Irak és Irán sok vihart átélt viszonyát, ugyanakkor persze fokozná a belsõ feszültséget.

A kormányzó néppártok (SPD, CDU) jelentõs visszaesését és a szélsõjobboldal megerõsödését mutatja a két keletnémet tartományban vasárnap rendezett helyi parlamenti választás.

Július 20-án volt a 60. évfordulója a Hitler elleni legkomolyabb merényletnek, amely - ha sikerül - lerövidíthette volna a II. világháborút, és emberek millióinak az életét menthette volna meg. A végrehajtó Klaus Schenk von Stauffenberg gróf - és társainak jelentõs része - a német arisztokráciához tartozott, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a nemesség a nácizmus ádáz ellenfele volt. Ez távolról sincs így - mutat rá új könyvében egy német szakértõ.

A hét végén Berlinben tartotta idei csúcsrendezvényét (A haza napja elnevezéssel) a német Elűzöttek Szövetsége (Bund der Vertriebenen - BdV), amelynek szónokai ezúttal új csapásirányon fogalmazták meg követeléseiket. Most nem a Benes-dekrétumokat ostorozták hévvel: inkább egy európai kitelepítési központ létrehozását sürgették, ragaszkodva annak berlini székhelyéhez. A szláv szomszédok hallani sem akarnak német helyszínről.

Botrányt kavart az EU soros elnökeként mondott első strasbourgi beszédével az olasz miniszterelnök, amikor egy náci haláltábor kápójához hasonlította az Európai Parlamentben őt bíráló német honatyát. A kiszólást nemcsak Berlinben fogadták felháborodással, de onnan jött a legcsattanósabb válasz: a német kancellár megsértődött, és lemondta tervezett itáliai nyaralását.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vasárnap tartott rendkívüli kongresszusán a küldöttek elsöprő többséggel hagyták jóvá a pártelnök-kancellár, Gerhard Schröder csomagtervét, amelynek lényege a jóléti állam költségvetésének megnyirbálása. A párt balszárnya a vártnál kisebb ellenállást tanúsított, ám a feladat nehezebb része, a parlamenti elfogadtatás még hátravan.

Miközben az intervenciós erők a vártnál hevesebb ellenállásba ütköznek Irakban, világszerte Amerika-ellenes tüntetések jelzik a glóbusz hangulatát. A Bush-kormányzat alkalmasint legyint csupán erre, ám többet nyomnak a latban azok a károk, amelyeket nemzetközi szervezeteknek okoz a külön utas, hegemóniára törő politika.

A recesszió bugyraiban szédelgő német gazdaságnak úgy hiányzik a területén lévő amerikai támaszpontok áthelyezése Kelet-Európába, mint a közmondásos tót atyafinak a hanyatt esés. A februárban még cáfolt, ám március első hetében hivatalos források által is megerősített áttelepítési tervek konkrét formát várhatóan csak egy év múlva öltenek - legalábbis ezt állítja az Európában állomásozó amerikai haderők parancsnoka.

Az Egyesült Államok újabb BT-határozati javaslata után pár órával közzétett francia-német emlékeztetővel Párizs megerősítette azt a benyomást, hogy az iraki háborús tervek ellenzésével tovább kívánja játszani a "grandeur" feltámasztását célzó játszmát a nemzetközi porondon, Élére állva az amerikai katonai csapást ellenző európai erőknek, miközben Moszkva csöndes diplomáciai húzásokkal igyekszik bebiztosítani magát minden eshetőségre, főként a saját gazdasági érdekeit tartva szem előtt.

A szövetségi szolidaritás homlokzata mögött Washington megkezdte a NATO-tagállamok osztályozását. A fő kritérium: mennyire lehet számítani az egyes országokra az amerikai elnök által rendszeresen emlegetett "készségesek koalíciójában", amely az Egyesült Államok globális intervenciós politikáját hivatott szolgálni a NATO-n belül és azon kívül is. A szelekció első prominens áldozata a visszaminősített Németország, miközben a kelet-közép-európai új (illetve leendő) NATO-tagok némelyike lendületesen igyekszik beférkőzni Washington kegyeibe. Hosszú távon ez akár a NATO súlyának csökkenését, az USA puszta segédcsapatává degradálását is eredményezheti.

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai súlypontjainak 2001-es átrendezése egyes országok esetében fájdalmas következményekkel járhat. A revízió nyomán Washington célkeresztjébe került Irak, amely 15 éve még az Egyesült Államok fegyvertársa és partnere volt az iszlám fundamentalista Iránnal vívott nyolcéves háborújában - most viszont csak hetek választják el az amerikai inváziótól.

Napról napra nő a valószínűsége, hogy az amerikai kormányzat fenyegetései konkrét formát öltenek, és a Perzsa-öböl térségében felvonult haderő megindul Irak ellen. Az Egyesült Államok európai szövetségeseinek körében azonban nem túl nagy a lelkesedés: Párizs és Berlin részéről felháborodás fogadta, amikor Donald Rumsfeld védelmi miniszter "problémának" minősítette a két NATO-szövetséges hozzáállását, "bezzeg" példaként hozva fel a NATO kelet-közép-európai új tagjait.