Stephan Malinowski 38 éves történész, a berlini Freie Universität tanára könyvével (Vom König zum Führer - Akademie Verlag, Berlin, 660 oldal) távolról sem kívánja "deheroizálni" az arisztokrata összeesküvõket. Egy interjúban kifejti: õt legfõképpen az zavarja, hogy egyes konzervatív, polgári vagy nemesi származású haszonlesõk "kisajátítják" július 20-át, mintha az ellenállók magatartása reprezentálná az akkori grófok, bárók, lovagok magatartását. Márpedig az összeesküvõk "magányos farkasok" voltak, akik környezetüktõl elszigetelten cselekedtek. Hõsiességüket ez nem csorbítja, inkább kidomborítja.
A szerzõ konkrét adatokkal és tényekkel bizonyítja, hogy az 1944. július 20-i merénylet szervezõinek a túlnyomó többsége a weimari köztársaság aktív ellenfele volt, s rokonszenveztek Hitler (1933. január 30-án kelt) kancellári kinevezésével. Az 1918-as õszi forradalmat fõként a német kisnemesség élte meg "világvége gyanánt": II. Vilmos császár külföldre menekülése után - elutasítva a polgári berendezkedést, demokráciát, parlamentarizmust - egyre inkább óhajtottak egy "diktátort vagy vezért".
Malinowski szerint a polgárellenesség mellett az antiszemitizmus a másik kapocs, ami összekötötte a nemeseket a nácikkal. A szövetségekbe tömörülõ kékvérûek már 1920-ban (15 évvel a nürnbergi törvények elõtt!) lépéseket tettek a "fajidegen" elemek ellen. A faji kritériumokra alapozott anyakönyvi regiszter bevezetését a Deutsche Adelsgenossenschaft (DAG) elnöke sem tudta megakadályozni.
1925-tõl a DAG bevezette a német típusú német nemesség vaskönyvét (Eisernes Buch deutschen Adels deutscher Art - EDDA), amelybe csak azok kerülhettek be, akik írásos nyilatkozatot tettek arról, hogy "saját vagy házastársuk apai és anyai ágú 32 felmenõje között legföljebb egy szemita vagy színes õs található". Tanácsadó irodákat hoztak létre "vértisztítási" feladattal, amik vagy a házastárs tudatos megválasztásával történõ "északiasítást" ajánlották, vagy "önmegtartóztatást", hogy a "tisztátlanná vált" családi ág kihaljon.
A nácik iránti rokonszenv a nemesek (fõleg az észak- és keletnémet junkerek) körében hagyományos katonatiszti pályával is összefügg. A versailles-i békeszerzõdés 100 ezer fõben korlátozta a német hadsereg létszámát, a korábbi tízezer nemesi származású tiszt közül alig 900 "fért be" a karcsúsított Reichswehrbe. Az I. világháború után több ezer porosz nemes vált szó szerint munkanélkülivé; õk ugyanis kizárólag a katonai pályára voltak felkészülve, amely a hagyományos karriert jelentette a nem elsõszülött (junkerbirtokot nem öröklõ) ifjak számára.
1933 után, amikor Hitler a békeszerzõdés elõírásait felrúgva nekilátott a haderõ fejlesztésének, a nemesi származású tisztek száma két év alatt 900-ról 2300-ra emelkedett. Karriert nemcsak a Reichswehrben csinálhattak: a politikai tisztogatások nyomán megnyílt elõttük az út a felsõbb közigazgatásba és a diplomáciába is - no meg az SS-be. A terrorszervezet Obergruppenführerjei (ez a második legmagasabb rendfokozat az SS-en belül) közül minden ötödik nemes volt.
1930 után (Hitler még nincs hatalmon!) a német nemesek tömegesen lépnek be a náci pártba. Az elsõk között lesz tagja az NSDAP-nek August Wilhelm porosz herceg, II. Vilmos excsászár negyedik fia, aki sörsátrakban lép fel, népszerûsítve a nácikat. A fõnemesség meglehetõsen szûk kasztján belül nem kevesebb mint 70 herceg és hercegnõ lépett be 1933 elõtt - számuk 1941-ig 270-re nõtt. Malinowski 350 nemesi családban 3600 párttagot talált; közülük minden negyedik 1933 elõtt lépett be.
Persze akadtak demokrata érzelmû arisztokraták is a Harmadik Birodalomban, illetve a weimari köztársaságban. 'ket azonban kiközösítették: nem kaptak meghívót bálokra, vadászatokra, tiszttársaik kerülték õket, lányaikat nem kérték fel táncolni. Szélsõséges esetben még a családi kapcsolatot is megszakították velük.
A nemesség és a nácik viszonyát a történész "történelmi félreértésnek" nevezi. Az elõbbi ugyanis nem azt látta a barnaingesek mozgalmában, amit végül kapott. Hitler és társai radikálisan szembefordultak mindazzal, amit õk is elleneztek: demokrácia, köztársaság, parlamentarizmus, szociáldemokrácia, pártokra épülõ állam. A német nemesek olyan szervezetet láttak a náci mozgalomban, amelyet megülhettek, mint egy lovat. Csak késõn vették észre, hogy ló és lovas szerepe fölcserélõdõtt. A július 20-i merénylet szervezõi közül maga Klaus Schenk von Stauffenberg is rokonszenvezett eleinte a nácikkal. Társai közül többen "damaszkuszi élmény" hatására fordultak szembe Hitlerrel - például Axel von dem Bussche-Streithorst báró, aki 1942-ben Ukrajnában lett szemtanúja zsidók tömeges kivégzésének.
A kommunista és az egyházi csoportok (hitvalló egyház, Martin Niemöller), mellett mégiscsak a nemesség volt a Hitlerrel szembeni ellenállás harmadik szereplõje. Mint Sebastian Haffner (Egy német története; Megjegyzések Hitlerhez) írta, az 1944. július 20. után kivégzettek listája olyan, mintha csak kivonatot olvasnánk a Gothai Almanachból.
Az idei évfordulón ismét koszorúzás és megemlékezés volt a Berlin Tiergarten kerületében lévõ Bendlerblock épülettömbben, ahol 1944/45-ben számos náciellenest végeztek ki, köztük a júliusi összeesküvõk egy részét. Érdekes adalék, hogy míg a parlamenti pártok, kormány és ellenzék egyhangúlag méltatja Stauffenberget és társait, a német lakosság 5-5 százaléka elutasítja, illetve megvetést érez a merénylet kitervelõi, elkövetõi iránt. Ezen javíthatatlanok száma azért jóval csekélyebb, mint akik csodálatot (33 százalék) vagy tiszteletet (40) éreznek az összeesküvõk iránt.
Dorogman László
