Hol emlékezzenek a németek? Halottak, sorakozó!

  • Dorogman László
  • 2003. szeptember 11.

Külpol

A hét végén Berlinben tartotta idei csúcsrendezvényét (A haza napja elnevezéssel) a német Elűzöttek Szövetsége (Bund der Vertriebenen - BdV), amelynek szónokai ezúttal új csapásirányon fogalmazták meg követeléseiket. Most nem a Benes-dekrétumokat ostorozták hévvel: inkább egy európai kitelepítési központ létrehozását sürgették, ragaszkodva annak berlini székhelyéhez. A szláv szomszédok hallani sem akarnak német helyszínről.

A hét végén Berlinben tartotta idei csúcsrendezvényét (A haza napja elnevezéssel) a német Elűzöttek Szövetsége (Bund der Vertriebenen - BdV), amelynek szónokai ezúttal új csapásirányon fogalmazták meg követeléseiket. Most nem a Benes-dekrétumokat ostorozták hévvel: inkább egy európai kitelepítési központ létrehozását sürgették, ragaszkodva annak berlini székhelyéhez. A szláv szomszédok hallani sem akarnak német helyszínről.Erika Steinbach, a BdV elnöke (és a CDU Bundestag-képviselője) a berlini rendezvényen kiállt az általa másfél évvel ezelőtt javasolt "kitelepítési központ" berlini helyszíne mellett, és ámokfutóknak nevezte az ötlet ellenzőit. A központ létrehozásán munkálkodó alapítványt "a szomszédos népekkel való megbékélés szelleme vezérli", s nem csupán a 15 millió német elűzését, de a más népek sérelmére elkövetett elüldözést és népirtást is be akarja mutatni - hangoztatta az 1943-ban Gdynia közelében született Steinbach.

Johannes Rau államfő - aki Otto Schilly szövetségi belügyminiszter társaságában vett részt A haza napján - tárgyszerű párbeszédre szólította fel a feleket. "A helyenként nyomasztó hangnemben és stílusban folytatott vita joggal kelt nyugtalanságot és aggodalmat szomszédaink körében. Ezáltal erősíti bennük a gyanút, hogy semmi jót nem várhatnak e terv megvalósulásától" - mutatott rá Rau.

Az államfő udvarias tapsot kapott a mintegy kétezer küldöttől, akik lelkesedését bizonyára mérsékelte az a tudat, hogy Rau pártja, a szociáldemokrata SPD szintén szembehelyezkedik a berlini megvalósítás gondolatával. Gerhard Schröder SPD-elnök és kancellár történelmi okokra hivatkozva ellenzi a központ berlini felállítását. Mint egy augusztusi nyilatkozatában rámutatott, a kitelepítés és elüldözés abból fakadt, hogy a hitleri

Németország súlyos bűnöket

követett el a keleti szomszédok ellen. Schröder ugyanakkor elképzelhetőnek tartana egy Wroclawban vagy Görlitzben létesülő központot.

Ennek ötlete még tavalyra nyúlik vissza. 2002 februárjában jelent meg Günter Grass - időközben magyarul is kiadott - Rákmenetben című könyve, amely az 1944/45-ben Lengyelországból elmenekült német lakosság kálváriájának állít emléket egy szovjet tengeralattjáró által elsüllyesztett hajó, a Wilhelm Gustloff mintegy hétezer vízbe fúlt civil utasának sorsa kapcsán. Grass - aki egyébként élharcosa a Németország és keleti szomszédai közötti megbékélésnek - művével akaratlanul is gátat nyitott meg: olyan szellemi zsilipet, amely csaknem hat évtizeden át útját állta a német háborús sirámok feltörésének. Mottó: nemcsak egykori ellenségeink szenvedtek, de mi is - márpedig erről 57 éven át nem illett/lehetett beszélni. Most végre mi is kinyithatjuk a szánkat, megsirathatjuk halottainkat, elpusztított városainkat, fogságba hurcolt és vissza nem tért katonáinkat.

A Grass-opust követő német megemlékezések - tv-sorozatok a sztálingrádi csata 50., valamint a német városok elleni tervszerű angol-amerikai bombatámadások megkezdésének 60. évfordulója alkalmából, illetve Jörg Friedrich történész Der Brand (A tűzvész) című, a szövetséges légitámadások értelmét és stratégiai indokoltságát megkérdőjelező könyve - inkább csak a szakemberek körében váltottak ki vitákat. A kitelepítettek sorsát felidéző majdani központ viszont politikai hullámokat vet: újabb árkot vont a német szociáldemokraták és kereszténydemokrata ellenzékük között, másrészt új feszültségforrással terheli meg Berlin Prágához és Varsóhoz fűződő viszonyát.

Lengyel hivatalos körök

nem zárkóznak el a kitelepítéseket bemutató központ létrehozása elől; ellenzik viszont, hogy az német földön (pláne Berlinben) nyerjen állandó otthont. Mint Wladyslaw Bartoszewski volt külügyminiszter egy német lapban írta: Berlin már azért is elfogadhatatlan a lengyelek szemében, mert mintegy jelképe az 1772-1918 közötti porosz germanizálási politikának, a szlávok elnyomásának, majd a hitleri államgépezetnek. Ha a BdV ragaszkodik Berlinhez, akkor mi, lengyelek is létrehozhatunk egy saját központot, amelyben a magunk szemszögéből mutatnánk be a lengyel-német kapcsolatok történetét 1772-től, Lengyelország első felosztásától kezdve - írta Bartoszewski, s azt vetette a háborús sebeiket nyalogató német körök szemére, hogy "újra kezdik a soviniszta tettek bagatellizálását és a régi húrok pengetését azzal a céllal, hogy manipulálják az emberek tudatát".

A volt külügyminiszter és a jelenlegi lengyel kormány számára elfogadható volna a központ Strasbourgban, Szarajevóban vagy (a Neisse folyó által német és lengyel részre osztott) Görlitz-Zgorzelecben, egy feltétellel: ha az nem csak a német kitelepítettek tragédiáját mutatná be (a II. világháború végén, illetve után mintegy 15 millió németnek kellett elhagynia otthonát Kelet- és Nyugat-Poroszországban, Pomerániában, Sziléziában és a Szudéta-vidéken). "Megbékélést csakis olyan központ eredményezhet, amely hangot ad az összes, elűzött vagy kitelepített népcsoport panaszának" - szögezte le Henryk Muszynski gnieznói érsek, a német és lengyel püspöki kar közötti összekötő bizottság elnöke. Lengyel politikai, tudományos és egyházi körök attól tartanak, hogy egy "tisztán német" központban elsikkadna: a németek kitelepítését 1939 szeptemberétől kezdve brutális német megszállás, a lengyel lakosság erőszakos áttelepítése, a lengyel politikai-társadalmi elit, valamint a zsidóság tömeges legyilkolása előzte meg.

Aleksander Kwasniewski lengyel államfő is óva intett a berlini helyszíntől, amely szerinte árthatna a kétoldalú viszonynak. Berlin helyett ő leginkább

Szarajevóban tudná elképzelni

a központ székhelyét - ott, ahol a 90-es években földrészünk legsúlyosabb etnikai vérengzéseire és a legátfogóbb kitelepítésekre került sor a II. világháború óta. Janusz Reiter egykori bonni lengyel nagykövet, a varsói Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója még ennyi kompromisszumra sem hajlandó. Szerinte a központ gondolata "az utóbbi évek legrosszabb ötleteinek az egyike", amely csupán arra jó, hogy ismét éket verjen lengyelek és németek közé. Hasonlóan merev álláspontot vall a másik keleti szomszéd, Csehország miniszterelnöke.

Vladimír Spidla hallani sem akar a kitelepítésekre emlékeztető központról. Mint nemrég egy német napilapban kifejtette, egy ilyen intézmény gondolatát nem találja helyénvalónak. "Sokkal fontosabb volna elgondolkodni olyan európai központon, amely a háborúk okait és következményeit kutatná. Az a pillanat ugyanis, amikor a Danzig előtt horgonyzó Schleswig-Holstein romboló ágyúit megtöltötték, majd az tüzet nyitott, megváltoztatta a világot. Ezt senkinek nem szabadna elfelejtenie" - utalt a kormányfő a II. világháború kitörésére. Spidla elképzelhetőnek tartana egy totalitárius rendszerekkel, háborúkkal és azok következményeivel foglalkozó központot, s abban természetesen helyet kaphatna az elűzés, a kitelepítés, a lakosságcsere témája is. A helyszín akár Prága is lehetne - tette hozzá.

A Varsóénál is merevebb prágai magatartás hátterében a Benes-dekrétumok, illetve azok érvénytelenítése körüli cseh-német huzavona áll. Prága ugyan részsikerként könyvelhette el az Európai Parlament által fölkért heidelbergi jogász, Jochen Frowein szakvéleményét, miszerint a vitatott dekrétumok ma már jogilag irrelevánsak, így nem képezik akadályát Csehország EU-felvételének. (A néhai csehszlovák elnök által aláírt dekrétumok alapján került sor mintegy 3,5 millió szudétanémet erőszakos kitelepítésére és vagyonának elkobzására. A felvidéki magyar kisebbség átfogó kitelepítését az 1945-ös potsdami konferencia hiúsította meg: Benesék így félmillió helyett csupán mintegy 60 ezer magyar nemzetiségű polgáruktól tudtak megszabadulni, csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében.) A dekrétumok eltörlését sürgető német bajtársi szervezetek (BdV, Szudétanémet Honfitársi Szövetség, Sziléziaiak Szövetsége stb.) ennek dacára nyíltan szorgalmazzák a vagyonuktól megfosztott németek (illetve leszármazottaik) kárpótlását. Johann Böhm, a szudétanémetek szervezetének szóvivője (egyúttal CSU-képviselő a müncheni tartományi gyűlésben) tavaly nyíltan célzott az egykor németek által birtokolt, ám 1945 után csehszlovák (majd cseh) állami kézbe került földekre, illetve azok visszaadására, megfelelő "ajánlat megtételére" szólítva fel a cseh kormányt.

Dorogman László

BdV, szudétanémetek

A német Elűzöttek Szövetsége 21 honfitársi szövetség tagságát tömöríti. Az 1958-ban létrejött szervezet a II. világháború következtében lakóhelyéről elűzött, illetve kitelepített 15 millió német ajkú személy, valamint leszármazottaik érdek-képviseleti szervének tekinti magát. A BdV mintegy 2,5 millió tagot számlál, tagszervezetei közül a szudétanémetek, a sziléziaiak és a keletporoszok számítanak a legnépesebbeknek. Mivel a német kitelepítettek zöme Bajorországban talált új otthonra, a mindenkori müncheni tartományi kormány szívügyének érzi támogatásukat. Edmund Stoiber bajor kormányfő tavaly többször is kijelentette: amíg a Benes-dekrétumok hatályban vannak, Csehországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban. A Frowein-szakvélemény hatására Stoiber mérsékelte a hangnemet: nemrég késznek mutatkozott Prágába utazni, ám csak azzal a feltétellel, ha magával viheti a szudétanémetek szervezetének képviselőit is. Vladimír Spidla cseh kormányfő ezt zsarolásnak minősítette és visszautasította.

A Szudétanémet Honfitársi Szövetség (SL) tagjainak száma kb. hatszázezer. Alapszabálya kimondja: a szervezet célja olyan igazságos állami berendezkedés elősegítése, amely világszerte megtiltja az etnikai tisztogatást és a hátrányos megkülönböztetést, egyúttal szavatolja minden népcsoportnak a szülőhazához való jogot. Ebből fakadóan a SL érvényt akar szerezni "a szülőhazára, illetve annak visszaszerzésére formált jognak", valamint a népcsoport ezzel összefüggő önrendelkezési jogának. Meg akarja valósítani a szudétanémetek elkobzott tulajdonának visszaadásához, illetve az azzal azonos értékű kárpótláshoz vagy kártalanításhoz való jogot.

Neked ajánljuk