Botrányt kavart az EU soros elnökeként mondott első strasbourgi beszédével az olasz miniszterelnök, amikor egy náci haláltábor kápójához hasonlította az Európai Parlamentben őt bíráló német honatyát. A kiszólást nemcsak Berlinben fogadták felháborodással, de onnan jött a legcsattanósabb válasz: a német kancellár megsértődött, és lemondta tervezett itáliai nyaralását.
Silvio Berlusconi már az Európai Parlament üléstermébe érve sejthette, hogy fellépése nem arat osztatlan sikert. A baloldali frakciók padsoraiban számos képviselő emelt magasba kis transzparenst, tudtára adva az olasz politikusnak: nem akarják, hogy Európát egy maffiakapcsolatokkal rendelkező egyén irányítsa. Berlusconinak az olasz EU-elnökség hat hónapos programját vázoló beszéde után pedig a képviselők kérdései következtek. Ezek között Martin Schulz német szociáldemokrata politikus azt firtatta, mit kíván tenni Berlusconi mint az EU kormányfői tanácsának elnöke az európai ügyészség létrehozásának meggyorsításáért, az egész Európára kiterjedő elfogatóparancs hatálybalépéséért, a határokon átnyúló büntetőeljárások dokumentumainak kölcsönös elismeréséért. A német képviselő egyúttal emlékeztetett rá: Berlusconi csakis azért lehet jelen a strasbourgi ülésteremben, mert az Európai Parlament egyes illetékesei ügyesen elodázták mentelmi jogának felfüggesztését.
Az olasz miniszterelnök gesztikulálva, széles mosollyal válaszolt "mindazoknak e teremben, akik karikatúraszerűen eltorzult képet alkotnak maguknak Olaszországról... Schulz úr, úgy tudom, nálunk egy producer éppen filmet forgat a nemzetiszocialista koncentrációs táborokról. Javasolni fogom önt a kápó szerepére: maga tökéletesen alkalmas erre!"
Sültkrumpli-falat
A teremben felháborodás tört ki, több frakció dühösen tiltakozott a soros EU-elnök hasonlata ellen. Berlusconi azonban nem volt hajlandó visszavonni kijelentését; azt hajtogatta, hogy ő gúnyosan javasolta a szerepet Schulznak, az viszont rosszindulatúan támadta őt. A botrány hullámai Berlinig értek: az olasz nagykövetet behívatták a kancelláriára, a német kormányfő bocsánatkérést követelt. Berlusconi két nappal később fel is hívta Gerhard Schrödert, sajnálkozásának adva hangot a történtek miatt - utóbb tagadva, hogy bocsánatot kért volna. Mi több, szerinte Schulznak kellene bocsánatot kérnie, mivel megsértette őt.
Schröder ennek dacára lezártnak nyilvánította a dolgot, ám pár nappal később újabb frontvonal nyílt a német-olasz kapcsolatokban. A római kormány idegenforgalmi államtitkára, Stefano Stefani egy regionális újságban (La Padania - a koalícióban részt vevő Lega Nord lapja) általánosító közhelyeket emlegetve tört pálcát a németek fölött. "Ismerjük őket jól: hipernacionalista büszkeségtől eltelt sztereotip szőkék, akik mindig osztályelsők akarnak lenni... Ezért aztán minden alkalmat megragadnak arra, hogy hivalkodóan viselkedjenek... Nagy lármával özönlik el strandjainkat, ám utazás előtt nem felejtik el, hogy legolvasottabb lapjuk, a Bild hasábjain részletesen felsorolják a Riminiben ellopott autók vagy a maffia szicíliai áldozatainak a számát... A maffia a halál és a szenvedés szinonimája, ezzel nem illik dobálózni. Ezt azonban nem képes felfogni ez a Martin Schulz, aki bizonyára pantagrueli sörtivornyákat és sültkrumpli-zabálásokat követő zajos böfögőversenyeken nőtt fel..."
Ez már nem személyre szóló, hanem a németeket mint népet célba vevő támadás volt, amely megfelelő reagálást kívánt. A kancellár kétnapi lebegtetés után bejelentette: lemondja az olaszországi Pesaróba tervezett családi nyaralást, és inkább Hannoverben pihen. Az ARD televíziónak nyilatkozva Schröder finoman megismételte, amit belügyminisztere, Otto Schily pár nappal korábban kertelés nélkül ("ha én lennék Rómában a kormányfő, ez az alak már repült volna a posztjáról") kifejtett. A kancellár kijelentette: "Az én kormányomban ez (Stefani) egy órával sem maradt volna tovább államtitkár - ám itt az olasz kormány szuverén döntéséről van szó, amelybe nem akarok beavatkozni." A Financial Times Deutschland hasábjain pedig azzal védte meg az itáliai nyaralás lemondását, hogy "Németországgal nem lehet úgy bánni, ahogyan Stefani tette".
Bildben lenni
A német sajtó által rasszistaként elkönyvelt Lega Nord színeiben politizáló államtitkár nyolc nap után beadta a derekát, és lemondott. (A párt egyébként a 90-es években szeparatista húrokon játszott, az észak-olasz tartományok, főként Lombardia és Piemont önállósodását követelve; hívei ma a radikális külföldiellenes rétegekből és egy misztikus "faji kultusz" követőiből rekrutálódnak. Vonzza azokat a kispolgárokat is, akik minden bajért a külföldieket és a római bürokráciát teszik felelőssé.) Állítólag maga Berlusconi beszélte rá a távozásra, hovatovább arra is, hogy az ócsárolt Bild hasábjain kövesse meg a németeket.
A tíznapos közjáték, a német-olasz szópárbaj enyhén szólva is beárnyékolta az olasz EU-elnökség kezdetét - és egyben új frontot nyitott az Európai Unión belül egy olyan időszakban, amelyben a EU éppen azon fáradozik, hogy betemesse az iraki háborúval keletkezett árkokat (nota bene: Schröder mindvégig ellenezte az amerikai-brit intervenciót, míg Berlusconi kezdettől fogva lelkesen támogatta). Stefani cikke és miniszterelnökének megfontoltan, mosolyogva előadott kirohanása azok félelmeit igazolják, akik úgy vélik, az egyesült Európa nem más, mint brüsszeli torzszülött, és az integráció máza alatt tovább élnek és hatnak az évszázados előítéletek (otromba németek, álnok angolok, dőzsölő dánok, tenyeres-talpas hollandok, italos írek stb.). Mások viszont úgy vélik: a Stefani- és Berlusconi-féle filippikák az utolsó rángásai a nemzeti sovinizmusnak, amelyek annál inkább szemet szúrnak, mennél közelebb hozza egymáshoz az integráció az európai népeket.
Berlusconi - pr" és kontra
Silvio Berlusconi az olasz pártstruktúra látványos összeomlása után, a 90-es évek elején hozta létre - sikeres, dúsgazdag vállalkozóként - a Forza Italia (Hajrá, Olaszország!) nevű mozgalmat, kitöltve az űrt, amely az országot négy évtizeden át kormányzó Kereszténydemokrata Párt (DC) megszűnése után támadt a jobbközép fertályon. A Forza Italiának nincs valódi programja, vezetési stílusa autoriter, ám ennek dacára (vagy éppen ezért) igen vonzó a háziasszonyok, a nyugdíjasok, a fiatal értelmiségiek és vállalkozók, valamint a politikából kiábrándultak körében.
A vitathatatlan tekintélyű pártelnök 10 (más források szerint 16) milliárd eurós vagyonnal dicsekedhet; ezzel a Forbes nemzetközi listáján az előkelő 35. helyen szerepel. Igazi self made man, ami szintén növeli népszerűségét. Több mint két éve áll a kormány élén egy olyan országban, ahol 1945 után a kabinetek átlagos életkora alig tíz hónap volt. Azzal is kitűnik a sorból, hogy (elődeivel ellentétben) legalább részben beváltja választási ígéreteit. Kormányzása alatt megkezdődött néhány, korábban évtizedeken át háttérbe szorult terv megvalósítása: például Velence védelme hullámtörő gátakkal. A kormány komolyan készül a szicíliaiak régi álmának megvalósítására: a szigetet a "csizmával" összekötő híd megépítésére, miáltal milliárdok áramolhatnak az ország legszegényebb régiójába. Kormánya megreformálta az adórendszert, áramvonalasította az állami bürokráciát, büntetlenség ígéretével munkások százezreit terelte át (a GDP egynegyedét termelő) feketegazdaságból a legálisba. Felszámolt számos fölösleges állami hivatalt és ügynökséget, elektronizálta a hivatali ügyintézést. Ennek köszönhetően az olaszok ma minden európai országnál nagyobb arányban kérnek felvilágosítást, töltenek le és ki hivatalos űrlapokat, formanyomtatványokat az internet segítségével.
Mindeközben a gazdaság rendületlenül növekszik: az idei első negyedévben 0,4 százalékkal bővült, szemben a franciák 0,2 és a németek csaknem zérus növekményével.
Az érem másik oldala: vállalatbirodalma, a Fininvest holding "agyonnyomja" a tömegtájékoztatást. A nézettséget tekintve az olasz televíziózás 44,3 százaléka a Mediaset nevű Berlusconi-cég tulajdonában van (ez három kereskedelmi tv-adóval rendelkezik), míg a 44,2 százalékos nézettségű RAI-csatornák a kormány (azaz ugyancsak Berlusconi) ellenőrzése alatt állnak. Utóbbi adó élén tavaly teljes vezetőségváltás zajlott, a miniszterelnök szája íze szerint. A kormányfőé a legnagyobb lapkiadó (Mondadori) a nyomtatott sajtóban - bár összeférhetetlenség miatt a céget február óta leánya irányítja. A papáé viszont három könyvkiadó, továbbá az ország legnagyobb hirdetőcége (Publitalia 80); ő a tulajdonosa számos biztosítónak, pénzintézetnek, az AC Milan labdarúgóklubnak, van filmstúdiója, videotéka- és mozihálózata is.
A vagyon nem kimondottan vegytiszta körülmények között jött össze: a milánói per tárgya éppen az, hogy a Fininvest a 80-as években bírák megvesztegetésével kaparintotta meg a privatizált SME állami élelmiszerkonszern tulajdonjogát. Berlusconi ellenfeleit még ennél is jobban zavarja, hogy a miniszterelnök céltudatosan igyekszik a saját előnyére formálni az olasz jogrendszert. Ennek első lépéseként tavaly augusztusban a parlament mindkét háza elfogadta azt a beterjesztést, amelynek értelmében a vállalati mérleghamisítás megszűnt bűncselekmény lenni. Az ellenzék szerint e "testreszabott" törvény kizárólag Berlusconi érdekeit, múltbeli dolgainak elkendőzését szolgálja.
2002 októberében hagyta jóvá a szenátus a nemzetközi jogsegély korlátozását. Ennek nyomán olaszországi perekben csak olyan dokumentumok használhatók fel, amelyek az olasz eljárásjognak megfelelően készültek. Ez gyakorlatilag "leértékeli" a Berlusconi és társai elleni perekben felhozott külföldi bizonyítékokat.
2003 júniusában fogadta el az alsóház azt a törvényt, amely hivatali ideje végéig az állam öt legmagasabb tisztségviselőjének büntetlenséget biztosít. A törvényből gyakorlatilag csak Berlusconi profitál, a másik négy személy feddhetetlen. A kormány tervei között szerepel a II. számú mentelmi törvény, amely minden parlamenti képviselőnek büntetlenséget szavatolna. Vagyis Berlusconinak kormányfői megbízatásának lejárta után, egyszerű honatyaként sem kellene tartani büntetőjogi felelősségre vonástól.
Berlusconi kiszólásai és mókái
A 67 éves olasz politikus abszolút sikerorientált és jó svádával megáldott személyiség: diákkorában konferansziéként és házaló ügynökként kereste meg tanulmányai fedezetét. Ennek során alakult ki benne az érzék, miként kell elkerülni a helyzethez nem illő szavakat, helyettük azokat mondva ki, amelyeket az emberek hallani akarnak. Ezért kevéssé valószínű, hogy a Schulzot megsértő mondat csak úgy kicsúszott volna a száján. Berlusconi igazi mestere a tudatos provokációnak - strasbourgi haragját alighanem az is fokozta, hogy két nappal korábban a Der Spiegel címlapján trónon ülve ábrázolták, a következő szöveggel: A keresztapa - most már egész Európában. A címlaphoz tartozó 15 oldalas sztori sem volt éppen hízelgő.
Strasbourgi kiszólásával nem először okozott megbotránkozást nemzetközi politikai körökben. Íme egy csokor a vállalkozóból lett milliárdos politikus "bon mot"-jai közül.
"Azért van olyan kevés hajam, mert a rettentő sok eszem nem tűri el a takarást." (2001. április, választási hadjárat)
"Sajnálom azt a kijelentésemet, hogy a kommunisták csecsemőket ettek. De ha akarják, szervezek egy tanácskozást, amelyen bebizonyítom, hogy a kommunisták csakugyan csecsemőket ettek, és még ennél is csúnyább dolgokat műveltek." (2001. május)
"Tudatában kell lennünk (keresztény) civilizációnk fölényének; értékrendszerünk szavatolja az emberi jogok és a vallás tiszteletben tartását. Ez a tisztelet bizonyosan nem létezik az iszlám országokban." (2001. szeptember)
"Parma a jó konyha szinonimája. A finnek azt sem tudják, mi a prosciutto." (2001. december, EU-csúcsértekezleten. Abban az időben a finnek és az olaszok azért vetélkedtek, hogy melyik országban legyen az unió élelmiszer-biztonsági hivatalának székhelye.)
2002 februárjában egy spanyolországi EU-tanácskozáson készült csoportkép tanúsága szerint Berlusconi a hüvelyk- és a kisujját szétterpesztve emelte a kezét az előtte álló Josep Piquet spanyol külügyminiszter feje fölé. E gesztus a mediterrán országokban egyértelműen a felszarvazottaknak jár.
2002 októberében a dán kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten kijelentette: Anders Fogh Rasmussen a legjóvágásúbb miniszterelnök Európában. "Annyira jól néz ki, hogy azt gondoltam, bemutatom a feleségemnek."
"Van egy vitorlásom, de két év alatt csupán egyszer egy napot töltöttem el rajta, hogy hazavigyem a családomat. Két vagy három éve nem voltam már a bermudai házamban. Ugyanez áll a portofinói házamra. Az életem megváltozott, milyensége borzalmassá vált. Micsoda brutális munkakör" - panaszkodott 2003 májusában a The New York Timesnak adott interjúban a miniszterelnöki tisztségről.
"A törvény előtt az egyik polgár pontosan annyit ér, mint a másik, egyenlőek. Ez az egy azonban talán egyenlőbb a többinél, lévén hogy az olaszok 50 százaléka őt ruházta fel a kormányzás felelősségével" - B. szavai B.-ről 2003 júniusában az ellene Milánóban folyó korrupciós per tárgyalásán.
