Bod Tamás

  • Bod Tamás

    Rovatszerkesztő (Kis-Magyarország), újságíró

    Első cikkét 1993-ban írta a Magyar Narancsba, ahova 1999-től ír rendszeresen és 2018 óta a lap munkatársa. A legérdekesebb, a legelképesztőbb és a legsúlyosabb események vidéken történnek, ahol a sajtószabadságot a legtöbb helyen csak hírből ismerik. A sajtó legnagyobb vidéki szerzői csapatával a Narancs.hu rendelkezik.  

Bod Tamás cikkei

A pók hálója: hogyan működtette hűbéri rendszerét Simonka?

Bizonytalanná vált annak a 450 milliós projektnek a sorsa, amelynek keretében az ország egyik legszegényebb régiójában fekvő Medgyesegyházán létesülne ipari park. Igaz, a Legfőbb Ügyészség célkeresztjébe került Simonka György eddigi pályáját ismerve a település sok jóra amúgy sem számíthatott volna.

Három élet

A 2012 szeptemberében a hódmezővásárhelyi kórházban megszületett Móricz Levente agyállományának 90 százaléka sérült, ezért napi 24 órás ellátásra szorul. A jogerősen lezárult kártérítési perben a bíróság kimondta, hogy orvosszakmai hiba nem történt, mindez „sorsszerűen” alakult így. Az orvos szakértői vélemények viszont teljesen ellentmondanak egymásnak. Az ügy a Kúria elé kerül.

Kövess minket: