Nem szűnik a háborúskodás Lázár árnyékában

Belpol

Az összecsapás nem maradt el, de minden maradt a régiben Hódmezővásárhelyen.

A kétharmados Fidesz többség nem akadályozta meg hétfő délben Hódmezővásárhelyen a rendkívüli közgyűlést – ahogy erre számítani lehetett -, de nagy többséggel elvetette a vele szemben álló polgármester előterjesztését.

Ahogy arról beszámoltunk, Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármester egyetlen napirendi pont megtárgyalására rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze hétfő déli egy órára.

A városvezető annak a rendeletnek a visszavonását szorgalmazta, amely idén októbertől jövő októberig ingyenesen biztosítja a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club, a Hódmezővásárhelyi Leány kézilabda Club, a Hódmezővásárhelyi Futball Club és a Vásárhelyi Kosársuli számára a sportlétesítmények használatát.

Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter

 

 

Ahogy korábban Márki-Zay a Narancs.hu-nak elmondta, a fideszes képviselők által korábban elfogadott önkormányzati határozat igazságtalan a csongrádi megyei jogú városban a nem látványsportokban érintett egyesület számára, ráadásul az ingyenes használat évente 40 millió forintot vesz ki a város költségvetéséből.

A hétfői rendkívüli ülésen az álláspontok semmit sem közeledtek egymáshoz. Márki-Zay ismét elmondta, hogy mióta Lázár János nem miniszter, azóta kevesebb tao-támogatás érkezik a városba, és az érkező pénzek egy részét, aligha véletlenül, Hódmezővásárhelyről Makóra irányítják. A Fidesz azzal vágott vissza, hogy a polgármester Lázárt okolja a tao-ért, holott ő országgyűlési képviselő, itt pedig városi pénzügyeket kell kezelni. Más azt ajánlotta neki, tao-ügybe kopogtasson szegedi cégeknél, Botka Lászlóval úgy is jóban van.

Végül, fél órás vitát követően, nagy többséggel, 10-3 arányban leszavazták a polgármester előterjesztését. Így marad a mostani rendszer érvényben jövő októberig.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.