Botka László feljelentést tesz rágalmazás miatt

Belpol

A Szeviép-ügy fejleményei, szolid választási háttérrel.

Botka László (MSZP), Szeged polgármestere rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Szabó Bálint, a Szeviép károsultak jogi képviselője ellen, amiért összefüggésbe hozta a Tisza-parti nagyváros egykori építőipari cégének összeomlását az önkormányzattal – értesült a Narancs.

Csődbűntett miatt hosszabb ideje folyik első fokú tárgyalás a Szegedi Járásbíróság büntetőtanácsa előtt Szeged egykori legnagyobb építőipari cége, a Szeviép bedőlése miatt. A vád szerint közel 500 alvállalkozónak, cégnek és magánszemélynek összesen 6,5 milliárd forinttal tartozik a cég. A Szeviépnél 2009-ben jelentkeztek elsőként likviditási gondok, amely után 2010-ben előbb csődeljárás indult a cég ellen, majd teljes fizetésképtelensége miatt megindították a felszámolást. A cég csődjét, s ebből adódóan a pénzek kimentését és az állítólagos MSZP-hez irányítását a helyi jobboldal és sajtója hosszú ideje tényként kezeli, ám erre máig nincs bizonyíték. (Lásd: Csata Szegedért, Magyar Narancs, 2018/44. 10-13. o.)

A Szegedi Járásbíróságon hosszú ideje folyó büntetőper a végéhez közeledik.

Keddi vádbeszédében az ügyészség képviselője 5 éves szabadságvesztést kért a cég egykori ügyvezetőjére, B. Sándorra, aki a Szeviép csődje után Simicska Lajos elnöki tanácsadója is lett.

Szabó Bálint a szegedi városháza előtt

Szabó Bálint a szegedi városháza előtt

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Szabó C. Szilárd, a szegedi önkormányzat sajtószóvivője a narancs.hu-nak elmondta, hogy a hivatásos rágalmazónak és provokátornak tartják Szabó Bálintot, aki kedd este hazugságok tömkelegét mondta el a Mészáros Lőrinc fideszes oligarcha által tulajdonolt Echo Tv-ben a Szeviéppel kapcsolatos büntetőügyben.

Szerintük Szabó Bálint hazug állításaival szemben nem volt szerződéses kapcsolat a szegedi önkormányzat és a Szeviép között. Úgy vélik, színtiszta hazugság Szabó azon állítása is, hogy az ügyészség bármilyen módon kapcsolatba hozta volna a Szeviép-ügy fővádlottjait Botka László polgármesterrel. Ezért Szabó Bálintnak újra a bíróságon kell majd felelnie a hazugságaiért – hangsúlyozta a sajtószóvivő.

Az ügy azért is pikáns, mert Szegeden többen úgy vélik, hogy Szabó Bálint polgármesterjelölt lesz a 2019 őszi önkormányzati választáson, Botka pedig éppen a Magyar Narancsnak erősítette meg, hogy jövőre újra megméretteti magát.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.