Már odahaza is „temetik” Simonkát: kemény fideszes nyilatkozat a Narancsnak

Kis-Magyarország

„Aki bűnös, annak bűnhődnie kell, legyen bármilyen színű politikus, nekem ez az alapelvem” – mondta Takács Ferenc, a tótkomlósi Fidesz-elnök.

Hozzátette, várható volt, hogy a törvényhozás kiadja az ügyészségnek a kormánypárti képviselőt. Mindebben annak a bizonyítékát látja, hogy Magyarországon dolgozik az ügyészség és működik az igazságszolgáltatás.

Takács Ferenc azt mondta, meglátása szerint nem tudta volna mindazt elkövetni Simonka György, amivel vádolja az ügyészség, ha nem lettek volna társai.

Szervezett bűnözés miatt a Legfőbb Ügyészség kezdeményezi a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését

A Simonka rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot. Indítványozza Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség. Az indítványt a sajtóközlemény szerint bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményei okán rendelte el Polt Péter legfőbb ügyész.

Amikor azt próbáltuk tisztázni, hogy ez felülről jött segítséget, jóváhagyást vagy a körülötte lévő emberek közreműködését jelenti, akkor határozottan az utóbbi mellett foglalt állás. Majd hozzáfűzte: „Aki bűnös, annak bűnhődnie kell, legyen bármilyen színű politikus, nekem ez az alapelvem.”

A tótkomlósi képviselő-testületben és a Békés megyei közgyűlésben Fidesz-színekben politizáló Takács arról is beszélt, hogy nem volt jó az a már-már végletes megosztottság, ami az utóbbi két-három évben a Fidesz Békés megyei szervezetén belül tapasztalható volt. Nem rejtette véka alá, hogy ennek első számú felelőse, meglátása szerint, az egyeduralomra törő Simonka volt. „Eljött az idő, hogy élesen egymás szemébe nézzünk” – hangsúlyozta Takács Ferenc.

„Nyugalomra, higgadtságra és összefogásra van szüksége ennek az ezer bajjal küzdő és már-már végzetesen leszakadt térségnek, Dél-Békésnek, hogy előrejussunk. Talán ez az időszak következik most el” – mondta, aki nem cáfolta korábbi hírünket, hogy a történtek után, ha egyetértés van személyében és eddigi munkájában, akkor Simonkát váltva ő lehet a Fidesz Békés megyei választmányának elnöke.

Mentelmi jog felfüggesztése, őrizetbe vétel, politikai bukás? – Véget érhet Simonka György pályafutása

Ma az Országgyűlés kiadhatja azt a fideszes politikust, akit 1,4 milliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és vesztegetéssel gyanúsítanak. A Narancs.hu által megkérdezett politikusoknak, jogászoknak nincs kétsége afelől, hogy hétfőn a Legfőbb Ügyészség indítványának megfelelően a parlament felfüggeszti Simonka György dél-békési fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát.

Végül kérdésünkre kifejtette, már gondolkodnak azon, hogy Simonka politikai pályája várható lezárultával időközi országgyűlési választás lehet Békés megye 4. számú választókerületében.

Takács Ferenc

Takács Ferenc

 

 

Takács elmondta, a fejében már megvan az a fideszes jelölt, aki a kormánypárti színekben a választók bizalmát kérheti. A Fidesz tótkomlósi elnöke annyit árult el, hogy az általuk indítani kívánt aspiráns nő. Ezzel gyakorlatilag nem cáfolta azt a korábbi értesülésünket, hogy jelöltjük az Orosházi Járási Hivatalt jelenleg vezető Lustyikné Papp Anikó lehet.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”