Fehér Magyarországon az egyik legnépszerűbb, nemzetközi szinten pedig talán a legismertebb kortárs magyar festő. Sikerének általános oka a "leegyszerűsített, tetszetős és közérthető" képi világ lehet, nyugati reputációját egyes források szerint zsidó tematikájú festményeinek, megint más források szerint pedig annak köszönheti, hogy belesimult abba az elvárásrendszerbe, amely szerint létezik valamilyen speciális, a volt szocialista blokkra jellemző képi nyelv. A Kossuth-díjas, igen termékeny festőművésznek valóban összetéveszthetetlen, egyedi a stílusa - melyet a korai hiperrealista képeiből kiindulva a nyolcvanas évek közepén fejlesztett ki. Míg kezdetben a beállításaikban (megbillent nézőpontok, komponálatlan képkivágatok) és témájukban az ötvenes-hatvanas évek családi amatőr fényképeit idéző képi világokkal Fehér mintegy beemelte a kisember látásmódját a művészetbe, később az önmagáról, családjáról, barátairól készített fotókkal "szélesítette palettáját". Néhány rövidebb kitérőtől eltekintve képeinek több mint huszonöt éve jellemző szereplője az egyetlen fehér körvonallal jelzett, ezért áttetsző és vázszerű emberi figura, a térbeli összefüggésekből kiemelt, gyakran monumentálisra növelt tárgyrészlet vagy építménytöredék és a homogén felületek redukált színvilága.