Az elöregedő és jelentős roma közösséggel rendelkező, 1300 lakosú Mezőszemere nemcsak arról híres, hogy igen kedvező áron kínált telkeket és házakat fiatal családoknak, hanem arról is, hogy az Egertől 27 km-re fekvő település szép lassan Szentendréhez hasonlatos művészeti központtá nőtte ki magát. 2001 óta minden nyáron számos kortárs művész dolgozik a Nyílt Tér Vizuális Alkotótelepen, többen házat vásároltak (Imre Mariann, Kopasz Tamás, Szelley Lellé és Szurcsik József), de itt telepedett le pár éve Wahorn András is. A "kivándorlás", eme új típusú szeceszszió kiváltója a tíz éve újra szülőfalujában élő Bukta Imre - ő alapította meg Kónya Rékával együtt az alkotótelepet is -, akit egyedi hangja, az ún. "mezőgazdasági művészet" megteremtése miatt sokan a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alkotójának tartanak: nem is érdemtelenül.
Az új helyre költözött, jóval nagyobb kiállítótérrel büszkélkedő Godot Galéria kiállítását Bukta a Mezőszemerei élő képeslap című performanszával nyitotta meg. A félig-meddig ünnepi ruhába (fekete kalap és mellény, fehér ing) öltözött művész több percen keresztül szkanderezett egy kigyúrt és tetovált roma fiatalemberrel, Váradi Ferenccel, miközben a mezőszemerei háromtagú kiskórus előbb hosszasan skálázott, majd egy remixelt hazafias dalt ("éljen hazánk, magyar nemzetünk / feszítse új erő / szép sors és szép jövő" stb.) adott elő. A döntetlenre végződő küzdelem után a dalnokok és a művész deklarálták, hogy nem minden az, aminek látszik, majd kórusban felkiáltottak: "Nagyi, segíts!" E látszólag dadaista gegbe torkolló performansz finoman és költőien beszél a többség és a kisebbség viszonyáról, s arról, hogy a jelenlegi feszült politikai/társadalmi helyzet feloldása érdekében kiben is bízhatunk.
Nyilván és szó szerint nem a nagymamában, aki egyébként nem is jelenik meg a kiállításon - csak mint felirat az alsógatyában álldogáló favágó (az unoka) atlétájának közepén. A kiállítás címadó képén is összegződik a "magyar ugar lírai krónikására" jellemző kevert technika, a festői és rajzos elemek gátlástalan egymáshoz rendelése, azaz egyetlen képen belül a különböző eszközök - kínai tus, akvarell, pasztellkréta, tempera, grafit - használata. Továbbá a különféle stílusok keverése. A félig-meddig realistán megfestett téli vagy kora tavaszi, sáros és lucskos táj, a lombtalan erdő "előtt" fehér gömbsor lebeg, a fűrészt szorongató férfikéz többszörösére nőtt, a kidöntött fa ágait filigrán mintákkal borított lepel, s eme álcaszőttest néha megtörő fehér, feketével összefirkált síkidomsor, továbbá egy gondosan megfestett pepita felület takarja. Hasonló elidegenítő eszközökkel él a Nagypapa építette Barcikát című munkán is: a valami ipari építmény és egy magasfeszültségű távvezeték oszlopa előtt üldögélő négy bebugyolált alak egyszerre van belül és kívül a kompozíción. Míg perspektivikusan belesimulnak a kép terébe, elválasztja és kiemeli őket egyrészt a fejük felett indaként tekergő fekete, apró piros talicskákkal díszített szalag, s azok az alig látható, fehér krétával megrajzolt geometrikus "ketrecek", melyek mintegy jégtömbökként ölelik őket körül. A korábbi művek erőteljes és nyílt abszurditásának helyébe a képet finomabb, ornamentális motívumokkal elrejtő, játékosan/ aprólékosan díszítő és elfedő technika lépett, amely nemcsak totálisan megtöri a befogadói elvárásokat, hanem egy jóval intellektuálisabb nézői pozíciót kényszerít ki.
Nem mintha ezek az ironikus/melankolikus falusi "életképek" nem lennének könnyen olvashatók - csak éppen tele vannak titokkal és talánnyal. Mert miként is értelmezhetjük például a Kora tavasz című képet? Az előtérben egy roma és egy feLugossy Lászlóra kísértetiesen emlékeztető férfi két fekete macskát helyez egy asztalnak tűnő tárgyra, melyen a terítő mintázata terepszínű ruhát viselő, lövöldöző katonákból áll össze. Ez és a férfiak kezén látható tetoválások (átszúrt szív, bűn az élet) leginkább a kakas- vagy kutyaviadalok képét hívja elő, aminek viszont ellentmond a férfiak szeretetteljes, óvó kéztartása és a macskák játékos mozdulatai. Vagy mit keresnek az apró helikopterek a Fiatal gyümölcsöst a fagytól megvédő, gumiabroncsban égő tüzek felett, s miként kerül a vidéki polgármester kezében tartott modern plázamakettre három pirinyó kukoricacső? S ha ez nem lenne elég, a mindennapi munkák, hétköznapi cselekedetek, pihenő munkások, üres utcák terébe szakrális idézetek és motívumok ékelődnek. Láthatjuk Jézust a mellén lüktető biomézes üveggel, a Szomszédasszony előtt látomásként megjelenik maga Szűz Mária, de felbukkan a Szentlélek szimbóluma, a galamb is, amint szárnyait kitárva lebeg egy ugató kutya fölött (Történet a kertek alatt).
A tizenegy papíralapú munka között kakukktojásnak tekinthetjük a Vasárnap című képet, hiszen Bukta itt nem applikált idegen felületeket a képre. Egy reálisnak tűnő falusi utcakép előtt a kép középterében egy munkásnadrágot viselő, de fedetlen felsőtestű férfi gázol át a felszántott mezőn, maga előtt egy nejlonszatyorral megpakolt, furcsa tárgyat tolva. A rotoros kapára és egyben biciklire emlékeztető szerszámból kitüremkedő lapátok felületén szentképek sorakoznak, miközben az égből fehér nyalábok törnek elő, körülölelve a - feltehetően a templomba igyekvő - lakost. A képből átszűrődő empatikus melegség mellett Bukta tehetségét mutatja, hogy képes hihetetlenül talányosan, mégis átütően felmutatni a rögvalóságot felülíró titkot, a vidéki hétköznapokban megbújó csodát, amit nem lehet szavakba önteni.
Godot Galéria, Budapest, Bartók Béla út 11-13., nyitva: május 14-ig
