Vas Gábor

  • Vas Gábor

Vas Gábor cikkei

Újrahasznosított szólamok

  • Vas Gábor

A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a távozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a testületet olyanok vezessék, akikre „az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek”.

Képviselői összeférhetetlenség III. - Talonmáriás

  • Vas Gábor
A vállalkozásokban is érdekelt országgyűlési képviselők összesen 512,4 millió forinttal, míg az önkormányzati funkciót betöltő kollégáik 761,2 millióval gyarapodtak 2006-ban parlamenti fizetésükön felül. Mindez természetesen legális a törvény betűje szerint, ám mégis számos kérdés vethető föl a jelenlegi összeférhetőségek okán.

Uniós pályázatok és képviselői összeférhetetlenség II.: Evidenciák

  • Vas Gábor
Perrel fenyegetőznek az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását ellenőrző parlamenti eseti bizottság tagjai múlt heti cikkünk miatt. Pedig nem állítottuk, hogy bármi jogtalant követtek volna el. Éppen ellenkezőleg: azt kifogásoltuk, hogy törvényesen vállalhatnak olyan szervezeteknél "másodállást", amelyek pályázatokon európai forrásokhoz jutnak.

Az igazságszolgáltatás és a tavalyi zavargások: Önbilincselés

  • Vas Gábor
A tavaly ősszel a Budapest utcáin történtekről máig eltérő narratívák élnek. Ezt már megszokhattuk. Ám a tényekkel sem egyszerűbb a dolgunk: az adatokat böngészve akár arra is juthatunk, hogy nem történt semmi rendkívüli. Azaz egy éve biztos rosszul láttuk, amit láttunk.

Vadvízi evezés: Lapátold a kabátod!

  • Vas Gábor
Mi kényszerít egy, a hideg víztől fogantatásától kezdve irtózó embert nagyjából négyfokos, ráadásul egy gyorsvonat sebességével rohanó patakba? Képzavarban vagyunk, ugyanis ennek a kérdésnek a tisztázása volt számunkra a legégetőbb, amikor életünkben először vadvízi evezésra adtuk az év nagy részében szerkesztőségi szobában tárolt fejünk. Azt pedig még legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy fél órával a túra kezdete után már ötméteres magasságból, függőhídról ugrálunk majd a zajló Isonzóba, vidáman sikongva. Később még megmásztunk pár vízesést, és megtekintettük a helyet, ahol Gojko Mitic az lett, ami: indián.

Disznótartás a II. kerületben: Magánlaksertés

  • Vas Gábor
A Legfelsőbb Bíróságon folytatódik az a per, amely a második kerületi Béke Nevelőotthonban tartott csaknem 100 darab sertés, illetve az általuk a környéknek okozott kellemetlenségek körül húzódik évek óta. A helybéli lakók ugyanis kifogásolják, hogy ingatlanjaik értéke csökken, s az elviselhetetlen szag miatt különösen nyáron nem lehet ablakot nyitni a kiemelt zöldövezetnek számító környéken; de a disznók miatt szerintük megnőtt az úgynevezett zöld legyek populációja is. Az intézmény igazgatója cáfol, szerinte nincs elviselhetetlen szag, a legyek meg különben is csak hatvan méterre tudnak egyszerre elrepülni; utóbbi megállapítást az ÁNTSZ vizsgálata is alátámasztotta.

A Diósgyőr FC utolsó meccse: halálos tavasz

  • Vas Gábor
"Na mi van, lefújták?" A srác tizennégynél nem több, pocsolyarészeg, most ébredt. Könyökén horzsolások, tekintete, mint egy vodkásüveg. "Persze, hülyegyerek, ott voltál, bazeg, nem?", legyint rá a másik, aki valamivel idősebb és józanabb. Háttérben a tömeg a polgármestert anyázza és cigányozza a rohamrendőrök sorfala előtt, majd megindul a városháza felé. Petícióval, indulatokkal, lincshangulatban. "Meghalt a foci, Miskolcon meghalt a foci, meghalt a fo-oci...", szól az ének a

Iskolarendszer és iskolaválasztás: Alma vaker

  • Vas Gábor
Központosítás, liberális iskolarendszer, kerettantervek, nemzeti alaptanterv, kétszintű érettségi - a szakmai madárnyelv eme fogalmairól kevés szülő tudja, mit takarnak, ahogy kevesen tudják azt is, melyik iskolaforma lenne jobb gyermekük fejlődése, képzése, elhelyezkedése szempontjából. A szülők körülbelül annyit értenek a közoktatás problémáiból, hogy nincs pénz. Ami persze nem az ő hibájuk: a dolgot ugyanis a politikusok szeretik úgy előadni, hogy senkinek ne legyen fogalma az oktatási rendszer körüli, ideológiai köntösbe öltöztetett hatalmi harcról.

Sportnapilapok: Becsúszó szerelés

  • Vas Gábor
Kormánypárti sajtóholdingot létrehozni - lényegében ez lehet az értelme a Stumpf István kancelláriaminiszter által meghirdetett egyensúlyteremtésnek a médiában. Erre utaló jeleket a ciklus kezdete óta tapasztalunk: a zászlóshajó kezdettől a Magyar Nemzet, ám, tekintve a napi milliós veszteséget, valaminek el kell tartania az orgánumot. Erre lehetőséget nyújthat például a Sportfogadás bekebelezése, illetve egy "kormánypárti sportnapilap" indítása (ha már a nyereséges Szabad Föld megszerzése elé a bíróság akadályt gördített). Utóbbi elindulását - lapunk megjelenésével egy időben - sajtótájékoztatón harangozzák be.

Kövess minket: