"Rágalomhadjárat", "ostobaság", "abszurd feltételezés" - ez volt múlt heti cikkünkről (lásd: Aprószentek, 2007. október 18.) a vélemény azon országgyűlési képviselők körében, akikről azt írtuk, hogy tavaly fizetést kaptak olyan szervezetektől, amelyek az első Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatain nyertek. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (NFT II.) végrehajtását ellenőrző eseti bizottságot vizsgálva arra jutottunk, hogy a grémium alakítása óta ott megfordult 14 képviselőből nyolcuk másodállásai nyerték el az NFT I. keretében igényelt 1500 milliárd forint majdnem egy százalékát.
Nem állítottuk, hogy a képviselők részt vettek a pénzek megszerzésében, de azt igen, hogy
"civilben" épp olyan
piaci szereplők lehetnek, mint bárki más, hiszen cégtulajdon esetében a pályázati siker osztalék, önkormányzati pozíció esetében jutalom, míg tanácsadói szerepkörben magasabb megbízási díj formájában realizálódhat.
Napjaink legismertebb közpénzügyi botránya a Zuschlag János elleni nyomozással kezdődött. Az ennek hatására előkerült problémákra (például a pártfinanszírozás megoldatlansága) Orbán Viktor az uniós források "lenyúlásának" emlegetésével, Gyurcsány Ferenc a képviselői összeférhetetlenség szigorításának ötletével reagált. Múlt heti írásunk az ellenzék és a kormány vezetője által fölvetett kérdések metszéspontján bukkant egy újabb összeférhetetlenségi problémára: hogy ti. olyan országgyűlési képviselők érdekeltségei is jogszerűen pályázhatnak és nyerhetnek uniós forrásokat, akik nemcsak pályázóként, hanem a pénzosztás végrehajtását felügyelő bizottság tagjaiként is részesei a rendszernek. Úgy véltük (s véljük most is), hogy az önkormányzati és országgyűlési pozíciók tervezett szétválasztása nem oldja fel az összeférhetetlenséget, hiszen a képviselők cégtulajdonosként vagy például tanácsadóként piaci szerepben léphetnek fel uniós forrásokért.
A bizottság elnöke, Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke közleményében "abszurdnak és már-már az ostobaság határát súrolónak" nevezte felvetésünket, a szocialista Szűcs Erika, Miskolc alpolgármestere a Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy "alpolgármesterként a felelőssége a fejlesztési igények összeállításáig, illetve ezeknek a közgyűléssel való elfogadtatásáig terjed, valamint a nyertes pályázatok végrehajtását is felügyeli". Hock Zoltán (MDF) a Klubrádió honlapján "aljas, szemenszedett hazugságnak és rágalomnak" minősítette a leírtakat, mondván: "a bizottság nincs kapcsolatban a konkrét pályázatokkal, hatásköre kizárólag a kormány részvételének ellenőrzésére terjed ki". Nógrádi Zoltán (Fidesz) az Orientpressnek mindehhez annyit tett hozzá, hogy "a példaként hozott kifizetések odaítélésekor még nem is volt eseti bizottság", aminek most ő tagja, "ezek a támogatások ugyanis még az NFT I.-ből érkeztek".
Pelczné Gáll Ildikót az első cikk készítésekor kerestük, ám nem reagált megkeresésünkre. Nógrádi Zoltánnal jelen írás előtt beszéltünk, de lapunknak végül nem kívánt nyilatkozni. Baráth Eteléről (MSZP), az európai forrásokért felelős egykori miniszterről egy hete azt írtuk: tanácsadója volt Csepel önkormányzatának, és a kerület az európai keretből 165 millió forintot kapott, továbbá azt, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) is "bedolgozott", és a kancellária 2,5 milliárd európai forrást használhat fel. A képviselő úgy érezte, megvádoltuk, és ennek megfelelően válaszolta: "Egyik vád sem tényeken alapul." A csepeli projektről 2005 januárjában hoztak döntést, amikor ő még miniszter volt, és egyedi döntésekre nem volt rálátása. Az adott év nyarán a projekt megvalósítására szerződés is született, a bizottság pedig csak 2007 februárjában kezdett el dolgozni, így tagjainak, köztük az egykori miniszternek sem lehetett köze a csepeli pályázathoz. MeH-ügyben is a szerző tévedett: a vagyonnyilatkozatban feltüntetett szerződés a miniszteri felmentésért járó javadalmazás volt, nem pedig valamilyen elvégzett feladat után járó összeg - mondta lapunknak Baráth Etele. Elmondása szerint az uniós forrásokért felelős miniszterként is elkötelezett volt az iránt, hogy a politika csak az előkészítésben, az intézményrendszer felállításában és az ellenőrzésben kaphat szerepet az európai pénzek körül, az egyedi döntésektől távol kell tartania magát, és át kell adnia helyét a szakmának. Ugyanígy járt el a bizottság tagjaként is; mi több, úgy látja, egy nem túlzottan informált bizottság működött, és
egyedi esetek sosem
kerültek szóba. Szerinte cikkünk feltételezéseken alapul, általánosít, és rosszindulatú. Ráadásul lavinát indított el, hiszen a hírt átvevő médiumok többsége a Narancsot félreolvasva úgy interpretálta az írást, hogy a képviselők maguknak osztottak uniós pénzt - miközben a bizottságnak nincs ilyen jogköre, és a tagoknak nincs erre lehetőségük. "A jelenlegi felfokozott helyzetben" különösen fontos, hogy a média is tisztában legyen a saját felelősségével - mondta a szocialista képviselő.
Baráth meggondolatlanul populistának tartja viszont az SZDSZ viselkedését. (Kóka János lobbistának nevezte a bizottság tagjait, Gusztos Péter arra szólította fel a pártokat, hogy vonják vissza "érintett" képviselőiket, ellenkező esetben a liberálisok kezdeményezni fogják a bizottság feloszlatását. - V. G.) Baráth Etele - aki, mint közölte velünk, már több hete megszüntette bizottsági tagságát - azt kérdezte: "Ki hiszi el, hogy az SZDSZ nagyobb barátja a közéleti tisztaságnak, mint a többi párt?" A bizottság (melynek alelnöke a szabaddemokrata Eörsi Mátyás) betekintést enged az európai fejlesztési források elosztási viszonyaiba, így az SZDSZ felügyelte "gazdasági, illetve környezetvédelmi területekre is, ahová az EU-források csaknem 70 százaléka érkezik!". Gusztos Péter, a szabaddemokraták frakcióvezető-helyettese erre lapunknak azt válaszolta: számukra nyilvánvaló, hogy a bizottságban helyet foglaló képviselők nem hozhattak érdemi döntéseket egyedi ügyekben, azonban "tudathasadásos helyzetet teremt", ha azok a képviselők ellenőrzik az intézményrendszert, akik adott esetben tanácsokat adhatnak pályázóknak. "Csak akad nyolc képviselő a két nagy párt frakciójában, aki semmilyen kapcsolatban nincs uniós forrásokra pályázókkal - vetette föl, és azt is hozzátette: - Nem elég nem lobbistának lenni, annak sem szabad látszani."
Baráth Etele amúgy egyetért a miniszterelnök pártfinanszírozást érintő javaslataival, de az összeférhetetlenségi ügyben vitatkozik is vele. Szerinte a napirenden lévő javaslatok "nem összefüggésében oldják meg a helyzetet", s közben vétlen emberek sokaságát sértik. Az önkormányzati funkciók és az országgyűlési képviselői pozíció szétválasztása például csak egy kisebb parlamentben lenne megoldható, azzal a kikötéssel, ha létrejön az Országgyűlés mellett egy "virtuális civil kamara" (benne civil szervezetek, önkormányzatok képviselői), amellyel erősödhet a részvételi demokrácia - fejtegette a képviselő.
Ami a képviselők parlamenten kívüli érdekeltségeit illeti, az egykori miniszter szerint az számít, hogy magán- vagy közérdekről van-e szó. Számára elfogadható az önkormányzati vagy egyetemi funkció, és azt is vallja, hogy a képviselők igazi kontrollját épp a képviselők adják: ha valaki átlépi a határokat, az sosem marad titokban, a választók pedig minden esetben büntetnek és jutalmaznak. Fontosnak tartotta még közölni azt is, hogy a képviselőknek szerinte egyenesen kötelességük lobbizni választókerületükért, azért, hogy minél több pénzt, fejlesztést "szerezzenek" az adott térségnek.
Egyebek mellett a fentebb is vázolt helyzetről (ugyanazon képviselők jelenléte a pályázói és az ellenőrzési oldalon) két hete megkérdeztük Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert is, aki egy hét késéssel válaszolt (lásd Olvasói levelek rovatunkat a 4. oldalon). A miniszter szerint "az önök felvetése, az tehát, hogy ezeket a képviselőket még a felügyeletből is kizárjuk, a mi elgondolásunknál szigorúbb, de megfontolható".
Időtálló mondatok
Az összeférhetetlenségi kérdések dilemmája nem új keletű, már a rendszerváltó Országgyűlés is küszködött ezzel. Az összeférhetőség melletti érvek azóta sem változtak sokat. A polgármesterek jogállását rendező jogszabály vitájában, 1990 őszén például az akkor ellenzéki szabaddemokrata Wekler Ferenc éppen amellett érvelt, mint idén ősszel a most ellenzéki Fidesz: "Az összes érv, ami elhangzott, amit önök elsoroltak az ellen, hogy képviselő ne lehessen polgármester, az elvileg mind kizárná azt, hogy miniszter se lehessen. A miniszter, a miniszterelnök a végrehajtó hatalom feje, illetve a végrehajtó hatalomnak az alkalmazottja. A fizetéshalmozás esete is fennáll, a miniszterek is megkapják a képviselői jövedelmezés ötven százalékát. (...) Én azt szerettem volna megkérdezni az igen tisztelt miniszterelnöktől, vagy valaki mástól a kormánypártok részéről, hogyan tudják ezt a két dolgot összeegyeztetni. Ha egyik oldalon nem lehet összeegyeztetni ezt a tevékenységet, akkor miért nem vagyunk következetesek, akkor miért engedjük meg, hogy ezek a tisztségek összeegyeztethetők legyenek, a másik oldalon pedig ne legyenek öszszeegyeztethetők." (Az önkormányzati pozíció és az országgyűlési képviselőség összeférhetetlenségét 1994-ben az MSZP-SZDSZ-kormány szüntette meg, jórészt szabaddemokrata ösztönzésre.)
Ilkei Csaba az akkori kormánypárt, az MDF részéről a cégtulajdonokról is szót ejtett: "Én nem tudom kizárni sem a vállalkozót, sem a település legtekintélyesebb polgárát egyik funkcióból sem, és ha a valóságból indulok ki, nem tartom összeegyeztethetetlennek. Volt olyan időszak, amikor együtt volt a politikai, a jogi, a morális és az anyagi demagógia. Ha meg akarunk szabadulni tőle, akkor ma azt mondom, hogy a közlekedés fontosabb a menetrendnél; egyfelől mai átmeneti időszakunk ellentmondásos valóságából indul ki, és későbbre hagyja a steril jogi, absztrakt kategóriákat, és elfogadja azt, hogy egy minőségi váltáshoz, ahhoz, hogy a magyar közigazgatás utolérje az európai közigazgatást, szükség van arra, hogy megnyerjük a települések legtekintélyesebb, értő embereit, és ne eltávolítsuk őket! Aki végzett közvélemény-kutatást - kormánypárti vagy ellenzéki -, azt tapasztalja, nincs tolongás a településeken azért, hogy polgármesterek legyenek! Ebben benne van a bizonytalanság, a politikai félelem és várakozás is, egzisztenciális gondok, anyagi, jövedelmezőségi kérdések is. De kérem, benne van az is, hogy ha nem hajlandó ez a társadalom garantálni a legkiválóbbak kiemelkedési lehetőségét, akkor saját magunkat fosztjuk meg attól, hogy utolérjük az európai közigazgatás személyi színvonalát!"
