Négyfokos vízben az emberi szervezet csupán percekig marad életben, ezért aki arra vetemedik, hogy kristálytiszta, pár órával korábban még fagyott állapotú folyadékban tölt el pár órát, annak speciális ruhára van szüksége. Az öltözet furcsa egyenlőséget teremt, a sisakot, mentőmellényt és kétrészes, szinte az egész testet beborító gúnyát viselő alakok alig felismerhetők, még a szemek is egyformán csillognak, a korlátozott halálfélelem (mindkét szó hangsúlyos) kifordítja magából az emberfiát.
Vadhajtások
A vadvízi evezés, mint az extrém sportok többsége, Amerikából származik, és a 12 km/óránál gyorsabb vízben végzett sportügyi tevékenységeket értjük alatta. Ez lehet kajakozás, nagyobb, hat-tíz személyes raftingcsónakokkal végzett evezés, de léteznek vadhajtások is: a hydrospeedet például csak azoknak ajánlhatjuk, akiknek mellékes körülményként merül fel, van-e térdízületük. E sportágat ugyanis egy, csak a felsőtestet magán viselő deszkával űzik. A műanyag lapra ráhasalva tényleg fantasztikus sebesség érhető el, ám a lábak a meglehetősen változó mélységű vízbe lógnak, és ez szabad szemmel gyakran láthatatlan sziklákat jelenthet.
A hydrospeednél is nagyobb hülyeségnek tűnik a vízen járás, amelynél a vállalkozó szelleműek egy kicsinyke műanyag deszkával a lábuk alatt, állva, kezükben kajakos evezővel kísérelnek meg lejutni a folyón, kerülgetve a sziklákat. Ehhez képest a kanyoning, a függőleges, vízezéssel ellátott sziklafalak megmászása tényleg csak nyugdíjasoknak javasolt.
Osztálykülönbségek
A vadvizeket a szakértők osztályokba is sorolják, létezik folyószakasz egyestől hatosig, természetesen a tereptárgyaktól, illetve az éppen aktuális vízállástól függően. Hatos felett a térképeken már csak egy keresztet rajzolnak, ez a "továbbmenet nincs" szakasz, amit kizárólag a nagyon sokat próbált túrázók kísérelhetnek meg teljesíteni - a legtöbbször az életben egyszer.
Életre szóló élmény azonban profi túravezetőkkel, hármas-négyes vízen evezni, kerülgetni a sziklákat, vagy adott esetben ütközni. Szabály: ütközéskor mindig a szikla irányába kell dőlnie a csónak legénységének, ellenkező esetben a hajó felborul. Hasonló a helyzet, mint egy fekete jelzésű sípálya esetében, ahol kéretik a völgy felé dőlni, ami persze első hallásra teljesen indokolatlannak, de legalábbis veszélyesnek tűnik, viszont ez az egyetlen megoldás az adott szituációban. Ebből következhet akár az is - és az extrém sportokban éppen ez adja a katarzist -, hogy a helyzetek megoldását keresve, félre kell tennünk az év jelentős részében használatos, bár meglehetősen unalmas logikát, túlélési ösztönt. Más világ, más szabályok, más korlátok, más lehetőségek. Nem csoda, hogy aki egyszer megízleli, alighanem menthetetlenül függővé válik.
Kékségek
Kis hazánkban számottevő hegyek nem lévén, minimális lehetőség nyílik a vadvíz megízlelésére, bár időnként rendeznek szlalomversenyeket. Az igazi élmény azonban Ausztriában vagy Szlovénában vár, kék az ég, még kékebb a víz, és egy kellemes hétvége már pár tízezerből megúszható. Felszerelést a legtöbb túravezetésre szakosodott cég biztosít, ruhát, cipőt és legfőképpen csónakot csak annak érdemes beszerezni, aki már legalább közepes szinten űzi valamelyik vadvízi mozgásformát. Nem árt persze, ha tudunk úszni: nem kezdődhet ugyanis túra anélkül, hogy a résztvevők bele ne vessék magukat a habokba, megízlelve mintegy a kiszolgáltatottság valóban extrém formáját, amikor is éppenséggel "a víz az úr". A szerencsésebbek - mint jómagunk - olyan túravezetőket fognak ki, akik pár kilométerenként kikötést parancsolnak (mindez a sodrással szemben végrehajtott manőver, a víz szinte magától teszi partra a csónakot), és lehetőséget nyújtanak kisebb függőhidakról elkövetett halálugrásokra vagy éppenséggel annak kifürkészésére, mit érezhetett Brook Shields a vízesés alatt. Igaz, az ő nyakába valószínűleg nem négyfokos víz ömlött.
Aki ráadásul a Szlovéniában Soca néven futó Isonzó folyót választja halált megvető bátorságának éppen aktuális illusztrálására, annak komoly kulturális programok is rendelkezésére állnak. Déli szomszédunk északi csücske azzal büszkélkedhet ugyanis, hogy magáénak tudhatja az első világháborúban elpusztult honfitársaink sokaságát (Isonzó, kerékpáros hadosztály), arról nem is beszélve, hogy itt, az Alpok csúcsai között indiánosodott el a Gojko Mitic nevű. Persze elég extrém a hely akkor is, amikor lapáttal a kézben, a rohanó folyóban csücsülve zuhanunk ki a csónakból, mert a jármű lényegesen gyorsabb, mint mi.
Vas Gábor
