Központosítás, liberális iskolarendszer, kerettantervek, nemzeti alaptanterv, kétszintű érettségi - a szakmai madárnyelv eme fogalmairól kevés szülő tudja, mit takarnak, ahogy kevesen tudják azt is, melyik iskolaforma lenne jobb gyermekük fejlődése, képzése, elhelyezkedése szempontjából. A szülők körülbelül annyit értenek a közoktatás problémáiból, hogy nincs pénz. Ami persze nem az ő hibájuk: a dolgot ugyanis a politikusok szeretik úgy előadni, hogy senkinek ne legyen fogalma az oktatási rendszer körüli, ideológiai köntösbe öltöztetett hatalmi harcról.A még szabaddemokrata vezetésű oktatási kormányzat által kidolgozott, a nemzeti alaptantervre épülő rendszer nem felelt meg a fideszes Oktatási Minisztériumnak, amely a már indulásra kész program helyett saját elképzeléseit kívánta végrehajtani. Pokorni Zoltán miniszteri kinevezésekor gyakran hangoztatta, hogy az oktatás nagy rendszer, csak lassan lehet eredményeket felmutatni. Kérdés, mi lesz ezekkel az eredményekkel, ha 2002-ben a jelenlegi kormány megy, az új pedig megint mást akar majd, mint elődje.
Egyes szociológiai vizsgálatok szerint az iskola a negyedik a világnézetet meghatározó tényezők közül: megelőzi a család, a tömegkommunikáció és a kortárs csoport is. Ennek fényében kell értelmeznünk a tanárok politikai preferenciáiról készült 1998. őszi felmérés eredményeit elemző vitát is. Akkor az Oktatási Minisztérium által megrendelt, az ELTE Szociológiai Intézetében készült vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a tanároknak nincs világos karrierképük, mindig az aktuális hatalomhoz húznak. A vizsgálat társszerzője, Csepeli György határozottan elutasította azt a feltételezést, miszerint a tanárok a MIÉP-hez fordulnának, ha a szocialisták után a Fideszben is csalódniuk kellene. Annyi mindenesetre már akkor is tudható volt, hogy a szabaddemokrata vezetésű oktatási kormányzat terveivel a tanárok többsége nem értett egyet. De miben is áll a különbség Magyar Bálint és Pokorni Zoltán oktatási rendszerről vallott nézetei között?
Nemzeti alap
1994-ben az SZDSZ ragaszkodott ahhoz, hogy kezébe vehesse az oktatásügy irányítását. A Fodor Gábor, majd később Magyar Bálint vezette tárca a nemzeti alaptanterv (nat) kidolgozását tekintette fő feladatának, összekötve az intézményrendszer átalakításával, illetve a Sulinet programon keresztül az iskolák internethez juttatásával.
A nat a hagyományos tantárgyi rendszer helyett műveltségi területekben gondolkozott, úgymond a komplexitást helyezte előtérbe. A tanórákon az egyes tantárgyak anyagait összefüggésekbe ágyazva tanulták volna a tanulók - igaz, erre a jelenlegi rendszer is lehetőséget nyújt, ha a tanár is úgy akarja. Több szabadság jutott volna az intézményeknek: a helyi tantervek megalkotásával jobban meg lehetett volna felelni a helyben felmerülő igényeknek, tehát az iskolák fenntartói (önkormányzatok, alapítványok stb.) határozhattak volna afelől, mit is akarnak átadni a nebulóknak, az iskola pedig végrehajtotta volna az elképzeléseket - már ha voltak ilyenek. A központi kormányzat mindössze a "kimeneti szabályozásban" kapott volna szerepet: a kétszintű érettségi alapvizsgájáig (a 10. osztályig, 16. életév) mindenkinek az alapvető tudást adták volna át. Ezután, az utolsó két évben tanultak volna szakmát a szakközépiskolás diákok, míg a gimnazistáknak a második vizsga egyben az írásbeli felvételi vizsgát is jelentette volna a választott felsőoktatási intézménybe. Ezek szerint az egyetemeknek el kellett volna fogadniuk a helyi írásbeli vizsgák eredményeit.
A rendszer működését a gyakorlatban nem sikerült tesztelni, mivel Pokorni Zoltán hivatalba lépése megakadályozta mindezt. A tanárok többsége mindenesetre nem értett egyet a tervezett változtatásokkal, aminek oka lehet, hogy az ő felkészítésük teljesen elmaradt, s alighanem érezték, hogy (tisztelet a kivételnek) nem tudtak volna megfelelni az új rendszer támasztotta követelményeknek.
Káderhiány
Nincs ebben semmi meglepő. A hazai tanárképzés a tantárgyi elvek szerint oktatja a leendő pedagógusokat, és még a nat tervezett bevezetése előtti években sem volt általános, hogy a komplex tanítás elveire a tanárképzők odafigyeltek volna: megmaradt a tantárgyak merev elválasztásának rendszere. Ha viszont a nemzet napszámosait nem készítik fel arra, hogy tantárgyakon átnyúló, komplex órát tartsanak, érthető, ha nehezen barátkoznak meg a gondolattal, hogy mégis ezt kell tenniük.
Ráadásul a nat gondokat okozott volna az első két évben a szakközépiskolákban tanító szakmai tanárok számára is: nekik nem lett volna feladatuk, amíg az első évfolyam eljut az alapvizsgáig, ám elküldeni sem lehetett volna őket, mivel az első két év után mégiscsak nekik kellett volna okítani az alapvizsgát követően szakmai tárgyakat tanulni vágyó diákokat. Az iskoláknak vagy el kellett volna küldeniük a szakmai tanárokat, s két év múlva visszavenni őket (az intézménynek ez lett volna a jó megoldás: addig sem fizették volna a státust), vagy az átmeneti két évre valami más elfoglaltságot találni számukra. Ilyen lehet például, hogy közismereti tárgyak oktatására fogják be a mondjuk harminc éve kizárólag géptant okító tanerőt. A Magyar Bálint vezette oktatási kormányzat elképzelése szerint az átmeneti időben a szakmai tanárok elsősorban a felnőttképzés-átképzés bővítésével köthették volna le szabad kapacitásukat, illetve alapozó szakmai képzéseket tartottak volna, ahogyan ezt most is tenniük kell a szakmai tárgyak bevezetéseként.
Felül vizsgálnak
Pokorni Zoltán bevallottan a központosítás irányába mozdult el. A natot elvetették (felülvizsgálták), s az iskoláknak a kerettantervek fogalmával kellett megbarátkozniuk. E lépés magában rejti a minisztérium által kidolgozott tantervek újbóli megjelenését (voltak ilyenek a Kádár-rendszerben is), ám ezek közül az intézmény választhat. Persze csak ha majd elkészülnek a kerettantervek; tavaly év végéig kellett volna megszületniük, ám a tárca még adós velük. A kerettantervben tehát a minisztérium írja elő, mit taníthat az iskola, míg a helyi tantervben a létesítmény fenntartójának lett volna joga e tényezőt befolyásolni.
A kétszintű érettségi sem maradhatott meg, s mindeközben a korábbi, mondjuk így, liberális oktatáspolitika által preferált hat- és nyolcosztályos gimnáziumokkal szemben a fiataldemokraták a korábban egyeduralkodó 8 + 4 osztályos rendszert támogatják. Teszik ezt annak dacára, hogy még 1999-ben is tartott a tárca által csak divathullámnak nevezett folyamat: hat- és nyolcosztályos intézményekké alakult számos négyosztályos gimnázium vagy általános iskola, és a felsőoktatási felvételikből is az derült ki, hogy az ilyen intézményből egyetemre érkezettek felülreprezentáltak: ezek a tanodák tehát eredményesebbek voltak. Az Oktatási Minisztérium e tendenciát annak tudta be, hogy először a jó nevű gimnáziumok alakultak nyolc- vagy hatosztályossá, emiatt nyilván jobbak lettek ezen iskolák tanulóinak felvételi eredményei.
Az intézményrendszer átalakításáról szóló vita a nyilvánosság előtt arról folyt: mikor válasszon pályát a gyermek. A hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumba érkező fiatalnak korábban kell döntenie későbbi továbbtanulási terveiről - ezt kifogásolta Pokorni Zoltán. A Fidesz rendszere viszont az elit képzését tűzte ki célul - állították a szabaddemokraták, akik szerint saját elképzelésük a széles tömegek számára biztosította volna az egységes alapképzés megszerzését. Mindkét fél saját elképzelését tartotta az esélyegyenlőség egyedüli letéteményesének.
A natot egyébként a jogszabályokból nem húzták ki, elméletileg ma is hatályban van, csupán a szabályozási tárgyat szüntették meg azzal, hogy a tízéves alapozó képzés helyett a nyolc- plusz négyosztályos kurzusokat preferálják. A nat szerint például a történelemoktatás hetediktől tizedikig tart, míg a jelenlegi rendszerben ötödiktől nyolcadikig. A két szisztéma tökéletesen üti egymást.
Kényszerszakmunkások
A politikai-ideológiai harc nem ad választ azon egyszerűnek tűnő kérdésre: hova írassam gyermekemet? Mit tanuljon, ha vinni akarja valamire az életben? Mert ugyebár mehet szakmunkásképzőbe, szakközépiskolába, hat-, nyolc- és négyosztályos gimnáziumba, vagy elmehet dolgozni, és szerezhet estin, levelezőn érettségit.
Az Oktatáskutató Intézet (OI) 1999-es felmérése szerint a később tovább tanulni vágyó diákok mintegy 60 százaléka gimnáziumba menne, míg a szülők 57 százaléka inkább szakközépiskolába íratná csemetéjét. Az adatok szerint tehát a szakközépiskolából is vezet út az egyetemre, s ha mégsem, irány a munkaerőpiac. Az is kiderült az OI felméréséből, hogy a szakmunkásképzőbe járók egyharmada kényszerből választotta ezt a képzési formát. Mindez részben magyarázat arra is, hogy 1999-ben a szakmunkástanulók 43 százaléka egy, 26 százalékuk több tárgyból is megbukott. A fizikai foglalkozást választók 56 százaléka, szüleik 46 százaléka inkább választana olyan intézményt, ahol a gyermek érettségit is kap.
Fontos lehet az intézményválasztáskor a várható eredmény is. Az elhelyezkedési esélyek szempontjából annyi tudható, hogy a nyolc osztály alatti végzettségűek tették ki tavaly a munkanélküliek 5 százalékát, míg a csak általános iskolát végzettek közül kerül ki minden harmadik állástalan. A középiskolát végzettek részaránya a munkanélküliek között 20 százalékra tehető, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők a foglalkoztatottak 16,8, az állástalanok 2,6 százalékát teszik ki.
A legkedveltebbek továbbra is a hat- és nyolcosztályos sulik: állandósult a 2,5-3-szoros túljelentkezés, s emiatt felmerült az írásbeli felvételi vizsga kérdése is a gimnáziumokban. A minisztérium jelenleg azon az állásponton van, hogy csak ott engedélyezhető az írásbeli felvételi, ahol a túljelentkezés nagysága meghaladja a 3,5-szeres arányt. Ilyen intézményből közel húsz van az országban.
A minisztérium a szakmai szervezetekkel egyetértésben arra készül, hogy minőségbiztosítási rendszert vezessen be az oktatásban: a dolog szépséghibája csak az, hogy még nem tudni, pontosan miről is fog ez szólni. Pedig e minőségbiztosítás szolgálná leginkább a szülők érdekeit, különösen, ha nyilvánvalóvá tenné az iskolák közti különbségeket. Hiszen így könnyebbé válna a választás az intézmények között.
Vas Gábor
