Ötven éve működik nevelőotthon Budán, a második kerületben, nem messze a Budakeszi úttól, minden oldalról tájvédelmi körzettől határolva. Az intézményben, mint azt Szabadka Péter igazgató lapunknak elmondta, mindig tartottak állatokat (csirkéket, disznókat) élelmezési, illetve nevelési célból. Az otthonba a különösen nehezen kezelhető 14-24 év közötti fiatalok kerülnek; azok, akiknek adott esetben még a nyolc általános elvégzése is komoly sikert jelent. Számukra a szocializáció, illetve a munkára szoktatás egyik állomása, hogy mezőgazdasági munkákat végeznek (állatot nevelnek, szőlőt termesztenek stb.). Az e tevékenységhez kapcsolódó részfeladatokon keresztül szereznek szakmát ma is a fiatalok, többségük minderről bizonyítványt is kap, s így hagyja el a nevelőotthont.
Csakhogy
a csaknem száz darab disznó szaga
a környékbeli lakók szerint több száz méterre is érezhető, s így zavarja mindennapi életüket. Végül is ezért fordultak a bírósághoz a felek - miután már mindenkit felkerestek, akit csak lehetett -, eldöntendő, vajon kinek van igaza, s vajon nem kellene-e az 1988-ban ideiglenesen kiadott, visszavonásig érvényes állattartási engedélyt visszavonnia a terület birtokosának, a fővárosi önkormányzatnak.
Az első fokú döntés szerint győztek a lakók: ennek értelmében velük szemben az intézmény birtokháborítást követett el. A bíróság, amely a döntés előtt helyszíni szemlét is tartott, megállapította: a szag és a legyek csorbították a lakók egészséges környezethez, jó levegőhöz, lakásuk rendeltetésszerű használatához való jogát. Szabadka Péter szerint az első fokú bíróság elfogult volt; például a helyszíni szemlén a néhány nappal korábban lekaszált széna szagáról is azt hitte, hogy az a disznóktól származik. Más kérdés, hogy a szag létét a közelben működő Szent Ferenc Kórház igazgatója is alátámasztotta, nyilatkozata szerint az uralkodó északnyugati szél a szagot és a legyeket a lakók és a kórház felé viszi.
A másodfokon eljáró fővárosi bíróság viszont másként látta a helyzetet: szerinte a lakók, amikor a környékre költöztek, tudták, hogy - közkeletű szóval élve - büdös van, úgyhogy a jogerős verdikt értelmében a disznók maradnak, és punktum.
A másodfokú tárgyaláson figyelembe vették például az ÁNTSZ vizsgálatát, amely rámutatott: a disznókat példás rendben tartják, a legyek pedig a körülbelül 300-500 méterre fekvő házakhoz nem juthattak el az óltól, mivel "a legyeket egy-egy esetben a légáramlat nagyobb távolságra is lejuttathatja, de saját mozgásukra a rövid, néhány méteres távolság megtétele a jellemző, gyakori pihenésekkel, leszállással. Kedvelik a napos, huzatmentes helyeket. Szabad térségen nagyobb távolság átrepülése nem jellemző."
A másodfok után már csak a Legfelsőbb Bíróság van: a vesztesek ott támadták meg a jogerős határozatot. Beadványt intéztek továbbá az állampolgári jogok országgyűlési biztosához is, aki - bár a dokumentum már megérkezett hozzá - semmit sem tehet, mivel folyamatban lévő bírósági procedúrát nem véleményezhet.
A sertések tényleg rendben vannak egyébként,
zárt rendszerben tenyésztik
őket (vagyis a trágyalé egy emésztőgödörbe folyik, ahonnan szippantósok szállítják el), a "száraz trágyát" pedig az erre a célra kiásott gödrökbe temetik, ahogyan azt kell. Ám mindez nem nyugtatja meg azokat, akik mondjuk harmincmillióért hozzájutottak egy kiemelt zöldövezeti ingatlanhoz. ´ket bizony zavarja a szag meg a legyek, márpedig mindkét tényező együtt jár a világ akár legtisztábban tartott disznóival is. Azt az igazgató is elismeri: van olyan időjárási helyzet (mint mondta, a fülledt, meleg napok nyáron), amikor elég messziről is érezhetők az állatok, ám a legyeket kikéri magának. "Az ólakban kicsi fekete legyek vannak, nem nagy zöldek, mint amikről a beadványok beszélnek." E témában alighanem Winkler Róbert, a Magyar Narancs légyügyi szakírója tudna csak igazságot tenni, mindenki más számára a légy az légy, semmi több.
A 83 intézeti lakó számára fontosak a cocák azon túl is, hogy megeszik őket (mint mondják, árulni nem szoktak, csak felnevelik és elfogyasztják az állatokat), merthogy a szipuból kikeveredve nem egyszerű talpra állni, s ha szakmát tanulhatnak az otthonban, még lehet esélyük.
Az persze nem biztos, hogy minderre valóban a második kerület a legalkalmasabb. Így láthatják ezt az intézmény vezetői is; egyik elképzelésük szerint a már tulajdonukban lévő bócsai tanyát (130 kilométerre Budapesttől) továbbfejlesztik, s oda telepítik a sertésneveldét, a már egyébként is ott nevelt marhák, kecskék mellé. Így a fiatalok az intézetben kapnák meg az elméleti oktatást, Bócsán meg a gyakorlatban szereznének tapasztalatokat az állattartásról. A Béke Nevelőotthonban a terv kivitelezését követően csak csirkék maradnának.
Vas Gábor
