Három órával korábban még semmi jele annak, hogy itt bármiféle vadulás történhet. Kánikulában úszik Miskolc, döglik a város, és úgy tűnik, legfeljebb azok számára emlékezetes ez a szombat, akik éppen az esküvőjüket tartják. Szinte minden sarkon felbukkan egy díszmenet a különben teljesen üres utcákon. A Diósgyőr-pálya környéke is csendesnek mutatja magát, a rozzant stadion melletti ócska salakpálya kerítésen egy cigánygyerek hintázik, piros-fehérbe öltözött szurkolók lézengenek a bejárat előtt, némelyikük gyászszalagot visel. Csak a közeli kocsmák vannak csordultig tele. A közönség két részre osztható: üveges szemű éneklőkre és zavaros tekintetű észosztókra. Mintha mindenki tudna valami biztosat, pedig dehogy. Folyik a sör és a találgatás, de az összes gondolatmenet vége mindig ugyanaz: a Diósgyőrnek annyi.
Csodacsapat
Pedig két éve a Diósgyőr még sikercsapatnak számított, a többévi másodosztálybeli szereplést követően nemhogy visszajutottak az első vonalba, de mindjárt negyedik helyezettek is lettek Tornyi Barnabás vezetésével. A futballszakosztály kft.-vé alakult, megfelelve ezzel a sporttörvény módosításának, csakhogy a "világraszóló" sikerrel a Diósgyőr paradox módon elindult a lejtőn. A szurkolók által a fő vétkesek között emlegetett Rónay Kálmán-Kövy Zoltán vezetőpáros ugyanis a jelek szerint túlvállalta magát, ami a szerződéseket illeti. Tornyi Barnabás csapatával a teljesítményarányos bérezés rendszerét próbálták megvalósítani - és ebből lett a baj. A csapat jó szereplése megbuktatta a céget: a szerződések szerint ugyanis a vártnál jobb eredményt a beígértnél magasabb fizetéssel kellett volna honorálnia a vezetőségnek. A ma már csaknem 300 millió forintra rúgó hiány jelentős részét ekkor szedte össze a kft., vagy az akkor ki nem fizetett összegek kamataiból származik. Kövyék egész egyszerűen nem számoltak azzal, hogy a csapat ilyen jól fog szerepelni, ilyen egyszerű az egész. Állítólag olykor-olykor még le is szóltak Tornyinak, hogy "idegenben jó lesz az iksz is", csakhogy a teljesítmények visszafogását az edző és a játékosok szerződéseinek újratárgyalása követte volna, amibe a felek nem mentek bele, sőt éppen Tornyi volt, aki elsőként kezdeményezte a DFC Kft. felszámolását, miután nem fizették ki neki a szerződésban vállalt hatvanmillió forintot. (A kudarc ellenére Rónay és Kövy nem tudott elszakadni a futballtól: utóbbi jelenleg a Hajdúszoboszló gárdájával a csőd szélén áll, míg vezetőtársa a Miskolci Vasutas SC vezetője volt, de a csapat a tavaszi szezont már nem kezdte el.)
Tornyi miatt még ezrek vonultak az utcára, Rónay Kálmánt pedig lemondatták, de már akkor menthetetlennek tűnt a dolog. Igaz, 1998 decemberében a miskolci önkormányzat is beszállt az akkor 130 milliós adósságot fölhalmozó DFC Kft.-be, de a kulcsjátékosokat addigra lenyúlták más egyesületek, és persze az eredmények sem jöttek úgy, mint addig.
A tábor
Miskolcon nagyon büszkék arra, hogy ők a legnagyobb vidéki szurkolótábor, bár az igaz, hogy ez a tábor az utóbbi időkben jócskán megcsappant, legalábbis ami a meccsre járókat illeti. Az idei szezonban két-háromezres volt az átlagos nézőszám, ami ahhoz képest, hogy a csapat tizenhárom forduló óta képtelen volt nyerni, mégis tisztességes mennyiségnek tűnik.
Most talán egy picivel többen lehetnek. Egy hatalmas transzparens kígyózik a lelátó orrán Rónaynak, Kövynek és a polgármesternek, Kobold Tamásnak címzett életveszélyes fenyegetésekkel, Egy kisebb arról, hogy lesz itt még választás. A műsorközlő elmondja, mi az ábra, jófejeskedik, zavarban van. Megpróbál lelket verni a gyászoló sokaságba, de szinte minden megnyilvánulása balul üt ki. Pedig azt mondja, legyen egyperces, néma gyász. Erre felcsendül a Diósgyőr-induló, és ha nem lenne itt úgy ötven Dunaferr-drukker, akkor valószínűleg néma csend fogadná az érkező csapatokat. Nem így a vigyázzállás alatt. Úgy a tizedik másodpercben megjön a helyi szurkolótábor hangja, fütty és cigányozás egészen a kezdőrúgásig.
A csodára még öt percet sem kell várni, gólt szerez a Diósgyőr, ami akkora meglepetés, hogy a közönség még ünnepelni is elfelejt. Pár perccel később aztán ismét a miskolciak hagynak ki egy ordító gólhelyzetet, mégis valahogy egyértelmű, hogy itt csak a Dunaferrnek lehet esélye. A Diósgyőr grundfocit játszik, a vendégek meg nem. Ezért. A tizenkilencedik percben már 1-2 az állás, és minden jel arra mutat, hogy nagyfokú alázás várható.
"Valakik 1989-ben eldöntötték, hogy ki legyen a bajnok 2000-ben" - mondja egy miskolci újságíró. "A két nagy szocialista vasipari központ közül a rendszerváltást a dunaújvárosi élte túl, a miskolcit sem megmenteni, sem bezárni nem volt mersze senkinek. Azóta a Duna partján az ország legjelentősebb sportközpontja alakult ki, míg a diósgyőri csapattal ugyanaz történt, mint a várossal: lassú halálra ítélték."
Álom, álom
A DFC-t 1999 elején átvilágították, és válságkezelő koncepciót alakítottak ki. Az önkormányzatnak, amely jelenleg a csapattal szemben létrejött 82 milliós kintlévőségéhez szeretne hozzájutni, a koncepcióban komoly szerepet szántak. Az elképzelés a stadion környékére szórakoztatóközpont építését célozta meg, és 2001-ig megoldotta volna a klub likviditási gondjait, sőt már csapatépítésre is futotta volna belőle.
Kiss Péter, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának elnöke a Narancsnak azt mondta: a testület 1998-ban és 1999-ben is 100 millió forint körüli összeget áldozott a profi focira, ám egyre nehezebb volt önmagának is megmagyarázni, hogy a számtalan szociális feladattal szemben miért preferál egy tartósan veszteséges, ráadásul eredménytelen területet. A gyakorta változó személyű edzők és a játékosok fizetése, illetve az egyéb kiadások évente 400 millió forintra rúgtak. A DFC Kft. az önkormányzati támogatáson túl azonban önerőből nem tudta a hiányt fedezni. Kiss Péter szerint a 100 milliós bevétel is csak akkor jött volna össze, ha a csapat kijut valamelyik nemzetközi kupába.
Ugyancsak a megkérdőjelezhető gazdálkodást mutatja, hogy 1998-ban merchandisingből (tehát DFC-logóval ellátott pólók, sálak, egyéb ajándéktárgyak értékesítéséből) a klubnak összesen 98 ezer (!) forint bevétele volt, miközben egy városi vállalkozó jól keresett ugyanezzel.
Ebből elég
Eltelik öt-hat perc, aztán mindennek vége. A stadion egyik szelete elunja a szarakodást, és beszalad a pályára. Kitépik a szögletzászlót, felrugdossák a reklámtáblákat, megáll a játék, benyomulnak a pályára a rohamrendőrök. Visszavonulás. A játékosok visszajönnek, és megpróbálkoznak a folytatással, de ahogy labdához érnek, az ultrák elindulnak kifelé a stadionból. Mire a rendőrök megkerülik a pályát kívülről, a szurkolók visszaszaladnak, és minden kezdődik elölről: berohanás, kerítésszaggatás. Aztán visszaérnek a rendőrök, erre mindenki visszamászik. A bíró lefújja meccset.
A "jómódúak" között, a tribünről nézzük a cirkuszt. Mindenki mobiltelefon után kapkod, egy aranyláncokkal teliaggatott, kopasz férfi poénkodik: "Legalább egy-nullnál rohantak volna be!" Senki sem mozdul, várjuk a balhét. A rendőrök felsorakoznak a pályán, velünk szemben megpróbálják kiszakítani a kerítést, aztán amikor ez nem sikerül, elkezdik szétszedni a lelátót, előbb csak lécek, később kövek repülnek a rendőrök felé, majd miután a stadion mosdóit szétkapták a leglelkesebbek, WC-deszkák, sőt piszoárok is, de a legfontosabb, bejutni a pályára nem sikerül. Egy darabig még megy a műsor, aminek háttérzaját a dunaújvárosi szurkolók ütemes "Hajrá Vidék!" kiáltozása szolgáltatja, de aztán csak elindul a tömeg, ki a stadionból.
A rendőrség végül már kint keményít be, könnygázzal oszlatják a tömeget, viszont a lovas rendőröket és a kommandósokat nem vetik be. Mindez a villamosmegálló melletti területen zajlik, a pálya bejáratánál azonban még mindig elég sokan várnak, az isten tudja, mire. Páran elkezdik kiabálni, hogy "feküdjetek le a földre!", de rajtuk kívül senki nem akarja összekoszolni magát.
Petíció
A szurkolók petíciót írtak az önkormányzatnak. Ez a "felelősök megnevezését és elszámoltatását" követeli, valamint "összefogásra szólítja fel a Miskolci Önkormányzat azon tagjait, hogy ne lépjen úgy a második évezredbe ez a számtalan sebből vérző város, hogy a tömegszórakoztatás legnagyobb hatású XX. századi eszköze, a labdarúgás szégyenszemre itt ne létezzen".
A petíció harmadik pontjában arról van szó, hogy "amíg szétrohadt stadionban, papundekli papírokkal borított ablakok alatt, bokáig húgyos WC mellett készülnek a miskolci gyerekek az edzésre, addig a polgármester sok millió forintért ne utánozza a koreai munkáspárt hős vezérét, Kim Ir Szen elvtársat".
Üveges Tamás, az önkormányzat sajtótitkára ezen van leginkább kiakadva. A közelmúltban újították fel a mellékhelyiségeket, hogy a Millenniumi sportgála nevű rendezvényre (innen a Kim Ir Szen-ezés) megfelelő körülmények fogadják a nézőket.
A sportgálára különben is nagyon haragszanak a szurkolók, ahogy a nemrégiben elkészült belvárosi virágórára meg a különféle kultúrprogramokra. Azt mondják, inkább költötték volna focira, pénzből megmenthető lett volna a csapatuk. Azt is mondják, a sportgála Kim Ir Szen szellemét idézi: a millennium okán kisiskolások tornagyakorlataival, zászlólengetéssel akarja magát ünnepeltetni a polgármester, akit egyébként lehetetlen elérni. Üveges Tamás szerint mindez nevetséges. A sportgálának hagyományai vannak a városban (1885-ben volt az első), és 5200 gyermek a millenniumot, illetve az olimpiát ünnepelte volna előadásaival, egészen pontosan olyan műsorszámokkal, mint a "Kisrigók a füvön", a "Variációk kéziszerre" vagy a "Tornászni tanulunk". A szülőkkel együtt csaknem 17 ezer főt vártak a stadionba, ám a rendezvény elmarad, mivel az ultrák használhatatlanná tették a létesítményt.
A városháza előtt
Mindenki azt gondolja, hogy a balhé a belvárosban folytatódik. Egyesek a virágóra megsemmisítését gondolják célravezetőnek, mások utcai harcban gondolkodnak. A városba tartó villamosokat rendőrmikrobusz kíséri, és mire mi is odaérünk, azt látjuk, hogy egy autóbusznyi rohamrendőr is felsorakozott. Úgy tűnik, mindenki arra vár, hogy elkezdődjön a harc, de végül senki sem mozdul. Végül az RTL Klub operatőre lesz az, akin le lehet vezetni az indulatokat. "Fókuszos geci, ne kamerázz, csak akkor jöttök le Pestről, ha balhé van, mi?" - valaki kezével betapasztja az objektívot, egy másik meg belerúg a fickóba.
Tíz perccel később viszont már éppen ebbe a kamerába nyilatkozik egy szemüveges fiú. Zúg a "meghalt a foci", végül - jobb híján - elindul a tömeg a városháza felé, hogy kézbesítsék a petíciót, amit eredetileg csak június 1-jén akartak egy - "Diósgyőr - Élt 90 évet" feliratú - koporsóval együtt a polgármesternek átadni. Végül a városi rendőrkapitány meggyőzi a tüntetőket, hogy "nem fog kijönni a takarítónő", és akkor megkezdődik a szétszéledés.
Mindent megtettünk
Az önkormányzat képviselői politikát sejtenek a szurkolói megmozdulások mögött, bár ennek semmi jele, legalábbis abból a szempontból, hogy ellenzéki, MSZP-s képviselők még nem kezdtek el diósgyőrözni. Kiss Péter és Üveges Tamás különben úgy véli, mindent megtettek a csapatért, vészhelyzetben álltak melléjük, s két esetben is befektetőt hoztak a kft.-be, ezért aki őket hibáztatja, "nagy hibát követ el".
A helyzet az önkormányzati részvételtől függetlenül nem javult. Nem akadt ugyanis befektető, aki a Tornyi-korszak vezetési hibáiból kialakult helyzetet menedzselte volna, magyarán, aki kifizette volna a 300 millió hiányt, és még ezt követően is lett volna pénze a csapatra.
Idén februárban az önkormányzat még belement volna a csődegyezségbe. Az alku lényege akkor az volt, hogy a hitelezők 1 százalékon juthattak volna kintlévőségeikhez, a város 82 milliója tehát 82 ezer forintot ért volna. Kiss Péter állítja, hogy a megállapodás kizárólag a klubvezetők hibájából nem jött végül létre. Csontos Gábor, a DFC Kft. ügyvezető igazgatója viszont azzal érvel, hogy a hitelezők egy része - például a játékosok közül jó néhányan - nem járultak hozzá.
Hogy mi lesz a Diósgyőr sorsa, nem tudni, bár a szurkolókon kívül mindenki bizakodó. A felszámolás előtt álló DFC az első osztályból anyagi helyzetétől függetlenül is kiesett. A cég teljes megszűnése a körzeti bajnokságban való indulást jelentené, de ha a város mégis felvállalna egy "tiszta" céget, akkor fúzióval a második vonalban maradhatna a Diósgyőr. Kiss Péter szerint az önkormányzat tudna 20-30 milliót költeni a focira, ha ezt egy biztos anyagi hátterű vállalkozás jelenítené meg. Sokan a Borsod Volánban reménykednek. Azt sem tudni, mi lesz a városi stadionnal, ha nem játszanak ott focimeccset. A létesítmény a DAM Rt. és az önkormányzat közös tulajdona. A DAM privatizációjakor felmerült, hogy a város vásárolja meg a céget birtokló Kassai Acélművektől a pályát 1 forintért, ám a városatyák nem merték megkockáztatni, hogy egy romhalmazt vegyenek meg. A stadion ugyanis - bár a 40-es években az ország egyik legmodernebb létesítménye volt - iszonyúan lepusztult az utóbbi évtizedekben. A felújítás csak százmilliókban mérhető. Egy stadion ettől függetlenül komoly értéket testesít meg, amit jelez, hogy a DAM felszámolója - függetlenül attól, hogy a Kassai Acélműveket éppen az amerikai US Steel privatizálja - értékesíteni kívánja a stadion működtetésére létrehozott kht.-ben meglévő DAM-tulajdont.
Üveges Tamás a végén még elmondta, hogy rengeteg telefon érkezik hozzájuk, mondván, hogy Miskolcnak elege van a fociból, ebből a "pénznyelőből".
H
A piros-fehérbe, gyászszalagba öltözöttek elindulnak hazafelé. "Éjszaka visszajövünk", mondják páran.
De persze nem jönnek.
Legát Tibor
Vas Gábor
