Vas Gábor

Újrahasznosított szólamok

Támadás a demokrácia ellen a politikamentesség jelszavával

  • Vas Gábor
  • 2023. november 29.

Publicisztika

A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a távozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a testületet olyanok vezessék, akikre „az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek”.

Az újfent pártelnök Vona Gábor nemrég arról ötletelt, hogy a helyhatóságokból száműzné a pártokat: „A pártok működése így az országos politikára korlátozódna. Ettől még lehetnének helyi szervezeteik és települési működésük, ahonnan be tudják csatornázni az információt az országos tevékenységükbe és javaslataikba.” A „politikamentesség” lépésről lépésre befedi az országot és társadalmat, horizontálisan és vertikálisan is.

Vona előző pártja, a Jobbik élén a maga bő­rén tapasztalta meg a „politizálás” határait, az ellene indított lejáratókampány után el is vonult. Ma tehát ettől óvná a helyi közösségeket, és ezt számukra „fejlődésnek” tekinti. Szabadságuk visszaállítását is ígéri, bár nem mondja meg, hogy ki tartja fogva az önkormányzatokat: „A pártmentes önkormányzatiság megvalósítása a helyi közösségek és az önkormányzatiság fejlődése felé tett első lépés. Napjainkra Magyarországon meggyengült az önkormányzatok autonómiája, amit fontosnak tartunk fokozatosan visszaállítani. Másfelől az önkormányzatok mindennapjai tekintetében a pártok szerinti törésvonal mentén törzsi viszály uralkodott el, aminek következtében a helyi közösségért való munka háttérbe szorult. Javaslatunk az önkormányzatiság e két alapvető problémájának megoldását szolgálja: arról szól, hogy az önkormányzati választások esetén a jelölő szervezetek közül vegyük ki a pártokat. Ez azt jelentené, hogy polgármester vagy helyi képviselő kizárólag egyesület jelöltje vagy független magánszemély lehetne.”

*

A „politikamentesség” fogalmával ma újra ismerkedik a magyar társadalom, miközben annak tartalmát nem ismerjük. Jó volna fogódzót lelni ebben, és az evidens kapaszkodó mindig a múlt. Számosan ösztönösen felelevenítik a Kádár-rendszerben szerzett tapasztalataikat, amikor valóban a „politikamentesség” jegyé­ben éltünk. Meglepő módon a demokratikus átmenet alakjai között is akadt olyan, aki ezt megőrzendőnek tartotta. 1989-ben, a Magyar Demokrata Fórum párttá alakulása körüli vitában a későbbi alelnök, Csurka István oly könnyedén jutott el a „politikamentes önkormányzatiságtól” a mostanság nagyon népszerű „szuverenitás”-ig, mint ahogyan Vona kanyarodott a Szövetség a Nemzetért Polgári Körből, vagyis Orbán közvetlen közeléből a Csurkával közös, MIÉP–Jobbik-féle Harmadik Út választási listájáig. Vona „pártmentes önkormányzatokról” szóló javaslata Csurka munkásságából szinte szó szerint idézhető; abból az életműből, amelyet az orbáni politika és hatalomgyakorlás is majdhogynem betű szerint követ. Vonára tehát figyeljünk, mert könnyen lehet, hogy ez Magyarország orbáni jövőképe is: a „politizálás” sérti a magyar „szuverenitást”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.