Ukrán kiutak

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. április 12.

Diplomáciai jegyzet

Kijev nem került ugyan közelebb Brüsszelhez, de valamelyest ismét távolabb került Moszkvától, s attól, hogy a Putyin által szorgalmazott saját gazdasági és politikai térség (vámunió) része legyen. Nagyjából ott áll, mint a 2010-es választásokat megelőző pillanatban: félúton Nyugat és Kelet között.

Azt követően, hogy 2010 februárjában Viktor Janukovics (címoldali képünkön) megnyerte az ukrajnai elnökválasztást, furcsa, kockázatos és nagyon nehéz politikai manőverekbe kezdett. Ismételt hatalomra kerülését – immáron államelnökként – nem kis részben a moszkvai hátszélnek köszönhette, s annak, hogy az orosz kormány mozgósította mellette a „Donbasz” – a Donyeck-medence – tömborosz lakosságát. Igaz, Fjodor Lukjanov, a Россия в глобальной политике (Oroszország a globális politikában) című folyóirat főszerkesztője már akkor figyelmeztette a Kremlt: dőreség azt hinni, hogy ezt követően Viktor Janukovics majd olyan táncot lejt, amilyent elvárnak tőle; saját érdekeit követi, s ha népének kis szerencséje van, akkor – a gazdasági válság közepette – ezek az érdekek egybeesnek Ukrajna érdekeivel. Arról feledkezzenek meg az oroszok, hogy klienskormányként viselkedik majd a kijevi kabinet, és önfeledten rohan a posztszovjet reintegrációba. És – tette hozzá Lukjanov – ugyanez vonatkozik, mondjuk Kazahsztánra is.

Bár a választási győzelmet követően a moszkvai elégedettség leplezetlenül áradt Kijev felé, kicsit zavarta az összképet, hogy az előző kormányfőt, Julija Timosenkót legott letartóztatták, és el is ítélték azon vád alapján, mely kereken kimondta: a politikus olyan gázszerződést kötött Moszkvával, ami nem egyezik az ukrán érdekekkel, mi több, kifejezetten az oroszoknak kedvez. Bár Putyinnak nem esett nehezére napirendre térni Timosenko bukása felett, mindazonáltal döbbenten szemlélte pártfogoltjának, Viktor Janukovicsnak a Kreml számára is rendkívül kellemetlen bírálatait.

Ha Európa felől nézzük az ukrán helyzetet, a kép legalább ennyire bonyolult. Brüsszel egyértelműen Timosenkónak drukkolt a 2010-es választások alkalmával, s úgy ítélte meg: az oroszokkal kötött energetikai megállapodása európai érdekeket nem sért, viszont előnyös mind Kijevnek, mind pedig Moszkvának. A volt miniszterelnök – és 2010-ben vesztes elnökjelölt – letartóztatását így politikai meghurcolásnak tartotta, s mindmáig kiáll a politikus szabadon bocsátása mellett. Mindazonáltal Brüsszelben és a többi uniós fővárosban később mégsem tudták titkolni abbéli megelégedettségüket, hogy Janukovics az elmúlt időszakban ott tartott be Moszkvának, ahol csak lehetett.

Ez a „húzd meg – ereszd meg” politika az elmúlt három évben lehetőséget adott a vezetésnek, hogy nagyjából szabad kezet kapjon belső politikai és főként gazdasági pozícióinak konszolidálására. Nem történtek látványos reformok, de lecserélődtek a korábbi oligarchák és helyükbe újak léptek. Kijev nem került ugyan közelebb Brüsszelhez, de valamelyest ismét távolabb került Moszkvától, s attól, hogy a Putyin által szorgalmazott saját gazdasági és politikai térség (vámunió) része legyen. Nagyjából ott áll, mint a 2010-es választásokat megelőző pillanatban: félúton Nyugat és Kelet között. Mindeközben azonban a gazdaság stagnál, a politikai életet pedig egészen kaotikussá tette az államfő nevében cselekvő politikai-gazdasági elit egész frontos támadása a korábbi struktúrák ellen.

Janukovics most ismét a Nyugattal próbál olyan politikai üzletet kötni, ami kivívhatja Moszkva félelmeit a Kijev fölötti befolyás teljes elvesztésétől. A pár nappal korábbi akció, melynek keretében Ukrajna a magyar vezetékhálózaton keresztül jutányosabban jutott hozzá nyugati gázhoz, így mellőzhette a drágább orosz szállítmányt, tipikus példája ennek. De mindennek ára van.

A jelek szerint Janukovics kész most megfizetni ezt az árat: a napokban szabadlábra került Jurij Lutszenko volt belügyminiszter, illetve Georgij Filipcsuk volt környezetvédelmi miniszter. Mindketten a Timosenko-kormány egykori tagjai és a korábbi miniszterelnök szövetségesei. A minden előzményt mellőző, de jól látható okú hirtelen döntést mind Brüsszel, mind pedig Washington sietett üdvözölni, s olyan lépésként beállítani, ami elvezethet végül Timosenko szabadulásához.

Tény, ha Janukovicsnak sikerül megbékítenie ádáz ellenzékét azzal, hogy annak börtönben ülő vezetőit sorra kiengedi, ezzel nem csak javít a Nyugathoz fűződő kapcsolatán, de a Moszkva érdekeit szolgáló belpolitikai káosz felszámolásához is nagyobb eséllyel kezdhet hozzá. Kérdés, hogy az ellenzék képes lesz-e megbocsátani neki az elmúlt három sötét év gazdasági és politikai deficitjét, vagy pedig feltételül szabja-e azt, hogy maga is részesülhessen a hatalomból? Ez utóbbin sem lehetne csodálkozni, a szekértáborok között ugyanis teljes a bizalomhiány.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.