Látnunk kell persze azt is, hogy e társaság kiszorítása a civil szférából és egyáltalán a társadalomból - ahogy ez Nyugaton sikerrel megvalósult, Nagy-Britanniától Hollandiáig és Németországig - a magyar jobboldal számára nem olyan egyszerű és magától értetődő; a Fidesz politikai legitimitása ugyanis a hozzá mindvégig hű rasszista kispolgárság mellett épp e díszes társaságtól függ - és senki mástól. Már csak ők hisznek Orbán Viktor politikai missziójában. És talán még azok is, akik túl messze élnek a magyar valóságtól. Furcsa módon a Budapesten, zárt kapuk mögött lejátszott magyar-román meccsnek is kulcsszerep jutott abban, hogy épp ez utóbbiak, a határon túli magyarok jobboldali elkötelezettségét még inkább bebetonozza, hisz a futballhuligánok melletti kiállás jeleníti meg a sok határon túliban oly virulens magyar-román konfliktus lényegét.
Mint ismeretes, a szurkolók kitiltása a mérkőzésről az izraeli válogatottal lejátszott mecs-csen történt provokáció egyenes következménye volt. A kormány ezen is elgondolkodhatott volna, ám ehelyett heccelni kezdte az antiszemita indulatokat azzal, hogy a jogos büntetést méltánytalannak, sőt igazságtalannak állította be. Mi több, a nemzeti büszkeségen ejtett foltnak nevezte, hogy épp akkor kell a magyar válogatottnak nélkülöznie a jobboldal számára oly kedves huligánok jelenlétét, amikor az ősellenséggel, a románokkal szemben arra a leginkább rászorulna.
És itt érkeztünk el a dolog lényegéhez. A Fidesznek talán még jól is jött a FIFA "zárt kapuk"-döntése, hisz ezzel tovább heccelhette a románellenes indulatokat határokon innen és túl. Számukra politikai szempontból annak túl sok relevanciája nincs, hogy győz-e a nemzeti tizenegy a pályán, annak viszont van, hogy milyen hangerővel visszhangozza a megrészegült tömeg azt a gyűlöletet, ami a Fidesznek úgy kell, mint másnak a falat kenyér. Miért?
Ha az elmúlt közel három év külpolitikai törekvéseit figyeljük, könnyen rálelhetünk azokra a félreérthetetlen lépésekre, amelyek Magyarország és a szomszédos államok kapcsolatát megrontották. Az is világossá válik, hogy minél nagyobb számú magyar él egy szomszédos államban, a Fidesz-kormány annál kiélezettebb viszonyokat, annál feszültebb helyzeteket próbál teremteni. Románia, ahol a legtöbb magyar él - kis jóindulattal mintegy 1,4 millió - e téren prioritást élvez. Orbán számára nem jelentett különösebben nagy gondot az sem, hogy korábbi jó viszonyát a hozzá hasonlóan ügyesen lavírozó, balkánian stréber Traian Basescu államfővel teljesen ellehetetlenítse. Basescu példátlan módon pár napja személyesen üzent a pesti futballhuligánokhoz hasonló mámorban zászlózó székelyeknek, hogy jobb lesz, ha befogják a szájukat, s lejjebb srófolják provokatív indulataikat. Azt az indulatot egyébként, aminek - bukaresti nagykövetünkön keresztül - Orbán volt a közvetlen megrendelője. Nem véletlen, hogy a diplomata kiutasítását az ottani hatóságok kilátásba is helyezték.
A magyar kormány érdekelt az erdélyi magyarok és Bukarest közötti feszültségek növelésében, de abban aligha, hogy a feszültség Budapest és Bukarest között meghaladjon egy határt. Ezért menesztették Martonyi János külügyminisztert a román fővárosba március első napjaiban. Ám a román kormány alighanem átlátott a szitán, így a magyar diplomácia feje üres kézzel kényszerült eljönni. Orbán pedig úgy gondolta, ha a Székelyföld és Bukarest konfliktusának az ára Budapest és Bukarest konfliktusa, akkor hát legyen. Így már csak idő kérdése volt, mikor robban a következő bomba.
A múlt héten a magyar külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet, tiltakozva a román kormányfő, Victor Ponta egyébként tényszerű kijelentése miatt, amelyet a legnagyobb példányszámú romániai politikai napilap, az Adevarul hozott nyilvánosságra. Mint ismeretes, a német, dán, finn és holland külügyminiszter levélben sürgetett közös fellépést azon tagállamokkal szemben, amelyek vétenek az uniós normák ellen. Nem volt kétséges, hogy a külügyminiszterek által meg nem nevezett, csak körülírt normasértő kormány a magyar. Ponta nem tett egyebet, mint kimondta ezt.
Kézenfekvő a kérdés, milyen érdek fűzi Orbánt a Romániával kapcsolatos konfliktusokhoz, illetve ahhoz, hogy az erdélyi magyarság és Bukarest között állandósuljon a feszültség? A válasz igen egyszerű: 2014; a határon túliak választási mozgósítása. Hogy érezzék, mennyire ki vannak szolgáltatva Bukarestnek, s azt, hogy e keserves helyzetben egyetlen politikus van, aki segíthet rajtuk, aki ellentmond, mi több, dacol a románokkal: Orbán Viktor.
Ismerőseimtől gyakran megkérdezem, tudják-e, melyik a második legnépesebb magyar külképviselet mostanában? Meglepődve hallják, hogy a csíkszeredai főkonzulátus. Nem volt ez mindig így, a legutóbbi időben bővítették az ottani diplomaták számát. Mint hírlik, a jelenség nem egyedi, világszerte új és új konzuli bővítések folynak, Sydneytől Krakkóig, van, ahol új konzulátus megnyitását is tervezik, főleg Európában, hogy azok megfelelően informálják az ottani magyarokat a politikai fejleményekről, és segítsék majdani szavazataik eljuttatását Budapestre. Köztudott, hogy egy-egy beosztotti diplomataposzt éves költsége 40 millió forint, képet alkothatunk tehát arról, mibe kerül máris Magyarországnak a következő választás. Igaz, a tervek szerint 2014 után majd visszafejlesztik a mostani bővítést, ám ha a megromlott kormányközi kapcsolatainkat nézzük, a "visszajobbításuk" már nem lesz ennyire egyszerű feladat. Ahhoz olyan hitelre lenne ugyanis szükség, amilyennel az Orbán-kormány már rég nem rendelkezik.
