Az „egyedül vagyunk” melankóliája

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. április 13.

Diplomáciai jegyzet

Mostantól már nem a „béke”menethez csatlakozó, számos jó szándékú ember látványa fogja megbocsáthatóvá tenni a vezérmolinó mögötti Bayer, Bencsik és Széles jelenlétét, hanem az ő jelenlétük fogja megbocsáthatatlan bűnné tenni mindenki más csatlakozását egy efféle menethez.

Három év múltán megdőlni látszik a Fidesz ama taktikája, hogy állandóan a baloldali és liberális ellenfelekre hivatkozva próbáljon mozgásteret teremtenie önmagának a jobbközép térfélen. A jelenlegi magyar kormánypárt ugyanis már a demokratikus európai jobboldalnak sem kell. Érdekes módon először a Romániai Magyar Szó tudósítása számolt be arról az április 11-én, Dubrovnikban tartott „vacsoráról”, ahol az Európai Néppárt (EPP) vezetősége állítólag meg is egyezett: ha Orbán nem igazodik az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos, Viviane Reding igazságügyi biztos által megfogalmazott kifogásokhoz, akkor „a Fideszt kitessékelik az EPP-ből”.

Bár a cikk – hivatkozva Marian-Jean Marinescura, az EPP parlamenti frakciójának egyik alelnökére – megjegyzi: Orbánnak egyelőre még fontos szövetségesei vannak a Néppártban, így az EPP elnöke, Wilfried Martens, a Fidesz helyzete mindazonáltal tarthatatlanná vált, s a jobboldal szeretné, ha visszatérne oda, ahonnan jött, a liberálisok közzé. Nos, a román származású, de egyébként francia Marinescu megjegyzése persze csak poén, különösen, ha a liberális frakció vezetőjének, Guy Verhofstadtnak a minapi, Orbánt hevesen bíráló cikkét vesszük alapul, s legfeljebb annyit jelent: már a jobboldal is szeretné visszaröpíteni Orbánt ama melegebb égtájra, ahonnan e világra csöppent.

Európának ugyanis nem a Fidesz szélsőségeseiből lett elege, de már „legeurópaibb” arcaiból is: Navracsicsból, aki addig próbált feszültséget kelteni Barroso és Reding között, amíg azok egységfrontba tömörültek a Fidesszel szemben; Szájerből, az alaptörvény-komponistából, aki Brüsszeltől Washingtonig próbálja áthazudni magát a remélt igazságig, és az intő jelek dacára képtelen szembenézni azzal, hogy ez neki sem fog sikerülni. A Fidesz végzetesen egyedül maradt, hely számára már csak a senkiföldjén létezik, ott, ahol Marine Le Pen Nemzeti Frontja, vagy Alessandra Mussolini Szociális Alternatívájának maradványai próbálnak dacolni az egész világgal.

Egyelőre még tartják magukat azok a hírek, hogy Orbán nem fog megjelenni az április 17-i európai parlamenti közgyűlésen, csak az EPP frakcióülésén próbálja majd meggyőzni eddigi szövetségeseit. A látványos megfutamodás érthető; egyrészt nem akar újabb nagyon kínos jeleneteket önmaga számára, amelyek itthoni interpretációi ismét kész kommunikációs katasztrófával fenyegetnek, másrészt még megmaradt szövetségeseit – emlékezzünk Martensre – jobboldali közegben talán hatékonyabban tudná mozgósítani. Ez is csak azt bizonyítja: a baloldalra és a liberálisokra való mutogatás trükkje nem működik többé, ennek csak itthon lehet mozgósító hatása, s az is mindössze a szélsőjobboldalon.

Bayernek – a maga szemszögéből – persze alighanem igaza van, amikor április 17-re ismét, eddig nem látott méretű „béke”menetet vizionál, de nagyon is tévedne, ha azt hinné: ezzel visszaszerezheti a Fidesz európai jobboldali szövetségeseit. Egy efféle rendezvény kizárólag a szélsőjobboldalt lesz képes megszólítani, alapmotívumát pedig a magyar lélek számára 1944 óta olyannyira ismerős „egyedül vagyunk” melankóliája adja. Mostantól ugyanis már nem a „béke”menethez csatlakozó, számos jó szándékú ember látványa fogja megbocsáthatóvá tenni a vezérmolinó mögötti Bayer, Bencsik és Széles jelenlétét, hanem az ő jelenlétük fogja megbocsáthatatlan bűnné tenni mindenki más csatlakozását egy efféle menethez.

A Fidesznek csak rosszabb és még annál is rosszabb forgatókönyvek állnak a rendelkezésére, Magyarország előtt pedig rosszabb és még annál is rosszabb nemzetközi perspektívák. Úgy tűnik, az unió kész nem csak kiközösíteni, de büntetni is, ha egy ország vezető elitje politikai gengszterként viselkedik. Kezdi tehát megfizetni annak árát, hogy korábban válogatás nélkül mindenkit tagjai közzé fogadott. Épp itt az ideje a törlesztésnek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.