Valamilyen rejtélyes oknál fogva sosem találkoztam Arthur Phillipsszel, bár – eléggé nemzetközi – baráti körünk több vonatkozásban is át- meg átfedte egymást. Amikor 2002-ben angolul megjelent Prága című első regénye New Yorkban, e közös barátoktól értesültem, hogy az azóta már számomra kordokumentummá vált fikció tulajdonképpen Budapestről szól; ez lett volna az író eredeti szándéka szerint a mű címe is, de a kiadó – lévén szó első regényről – eladhatóbbnak vélte, ha mégis Prága kerül a borítóra.
Kicsit bosszantott a dolog, már csak azért is, mert a könyvet, ahogy elolvashattam, menten a szívembe zártam. Úgy jelenik meg benne városom, barátaim, jómagam, ahogyan azt, illetve magunkat és magamat szeretem, s ma már el sem hiszem, hogy ilyenek is lehettünk. A könyv szereplői állandóan azt tervezték, hogy átköltöznek Prágába, de a pesti hely szelleme nem hagyta őket elmenni. Nagyon sok olyan embert ismertem meg utóbb, akiket a Prága bírt rá, hogy Budapestre jöjjenek; közülük számosan meg is telepedtek itt, de sokan, sőt egyre többen távoznak, s bár nem magyarok, többségük mégis úgy érzi, valahogy emigrációba kényszerül.
2005-ben a világ túlsó végén, Ausztráliában megjelent egy másik regény, Halott Európa címmel. És mindjárt megkapta „Az év könyve” díjat a melbourne-i The Age című folyóirattól. Robert Manne révén értesültem róla, aki alapos kritikát írt a The Monthlyban, és ez meglódította a fantáziámat. Nem sokkal később, a szingapúri repülőtéren sikerült ráakadnom a könyvre, s két járat közötti hosszas várakozás alatt neki is láttam elolvasni.
Az író, Christos Tsiolkas görög bevándoroltak gyermeke. A Halott Európa már az ötödik könyve volt, s benne európai elődei bűneivel – az antiszemitizmussal, kapzsisággal, az egyetemes intoleranciával – küszködik. Mint mű nem nyűgözött le, idegesített a túl átlátszó metafizika, a messziről jött ember hite, hogy mindentudó, a folklorisztikus misztika, a túl nagyszabású mondanivalóhoz társuló, fárasztóan bonyolódó történet. És mégis, valahogy sokáig nyomasztott, vissza-visszatértem rá, bele-beleolvastam itt-ott, különösebb ok nélkül. Nagyon hasonló élményben volt részem nemrég, amikor a Nemzetiben a Mohácsi fivérek nagyszerű A velencei kalmárját láttam. A gyűlölet passziója és a gyűlölet nyomán fakadó gyűlölet elvakultsága mázsás súlyt rakott a vállamra, szinte kétrét görnyedve hagytam el a színházat, s hordtam magammal a terhet még napokig.
Igen, a Halott Európa is részben az antiszemitizmusról szól, és annak következményeiről. Továbbá a melegekről, hasonló megvilágításban. És – milyen egzisztencialistán hangzik! – a létbe kivetett emberről, aki hol kiszolgáltatott, hol meg nincs tekintettel magán kívül másra. Helyszínei Görögország, Velence, Bécs, Franciaország és Prága. A főhős nagy utazása ez, ősei szűkebb és tágabb hazájában, különös helyszín épp a cseh főváros, ahol egymásra talált a modernitás példátlan mocska és a múlt megismételhetőségének összes esélye. És a főhőst eléri önnön végzete. Izgatott a könyv, de annyira irreleváns volt 2006-ban, hogy mára lassan megfeledkeztem róla.
Aztán tavaly év végén Tony Krawitz filmet forgatott belőle, a bemutató előadások épp most sorjáznak Európa-szerte. Krawitznak sikerült sok mindent kigyomlálnia a történetből, ami a regényt esztétikailag nehézkessé tette, és mérséklődött a misztikus elem is, ami meg helyenként egészen nevetséges volt. De ettől a film sem lett jobb, mindazonáltal mégis hatásos, néhol – pozitív értelemben – egészen nyomasztó.
Ám az erkölcsi megsemmisülésnek, Európa valódi és végzetes halálának a filmben már nem Prága a fővárosa, hanem Budapest. Igen, a társadalmi aljasság, az intolerancia, a rasszista kihívás és mindaz, ami e köré szövődik, a filmben már a magyar valóság részeként tűnik fel Budapest utcáin.
2006 és 2013 között alig nyolc év telt el. Ám a jelek szerint e nyolc évből az elmúlt három bőségesen elég volt ahhoz, hogy a Magyarországról addig élő kép teljességgel megváltozzon. Hogy mi, mindannyian mindannak a legaljává váljunk, amit még nagyjából európainak lehet nevezni. És biztos kórtünetté is, hogy Európa mennyire beteg, mert eltűri azt, ami itt zajlik. Magyar valóságunk egy halott, sőt bomlásnak indult Európa.
