Mario és a varázsló – Orbán a Zsidó Világkongresszuson

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. május 6.

Diplomáciai jegyzet

A miniszterelnök a beszédét ürügyként használta fel arra, hogy „demokráciabarát” környezetben védelmébe vegye az új magyar alkotmányt, melynek gyalázatos módosításai már egy ideje világbotránynak számítanak. Ennél kevésbé undorító bárdolatlanság is meghaladta volna a minimálisan jóérzésűek ingerküszöbét.

Megosztotta a közvéleményt a Zsidó Világkongresszus (WJC) azon döntése, hogy – az ismert közállapotok dacára – Magyarországon tartja idei közgyűlését. Egyesek úgy vélték, ezzel alkalmat ad Orbán Viktornak arra, hogy ismét ellejtsen egy pávatáncot, megnyugtatva azokat, akik szeretik beérni az átlátszó gesztusokkal. Ezt a véleményt látszott igazolni a magyar miniszterelnök Yedioth Ahronotnak adott múlt heti interjúja, amelyben a zsidóságot „az emberiségnek adott legszebb isteni ajándékként” aposztrofálta, miközben ismét Európát gyalázta, igazi antiszemitizmust a kontinens nyugati felén vizionálva. Mindebből már lehetett is következtetni arra, mi fog elhangzani május 5-én este, a kongresszust megnyitó vacsorán.

Persze értem azokat, akik Orbán teljes elszigetelésében reménykednek, s elvárnák a demokrácia elkötelezettjeitől, hogy ne riadjanak vissza a politikus akár naponta megismétlődő megalázásától, ezzel siettetve politikai megsemmisülését. De azért lássuk be, Orbán megbuktatása nem a külföldi diplomácia, és jelen esetben nem a Zsidó Világkongresszus dolga, hanem a magyar választóké. Ne akarjuk már megint másoktól elvárni olyan feladatok teljesítését, amelyek elvégzése egyedül a mi dolgunk, a mi felelősségünk, sőt kötelességünk.

Ami napjainkban lejátszódik – beleértve a WJC budapesti jelenlétét és politikai állásfoglalásait –, már megesett a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában, amely szép, egészen orbánias pávatáncot lejtvén, példamutató zsidóbarát külpolitikát és antiszemita belpolitikát volt képes összehozni. A következményeivel is tisztában vagyunk; aki nem, annak ajánlatos – már csak a saját jövője szempontjából is – kicsit felfrissítenie történelmi ismereteit.

Épp ezért úgy vélem, a tény, hogy a WJC itt tartja kongresszusát, akár lehet annak a jelzése is, hogy nagyon odafigyelnek Orbánra, és ha odafigyelnek, óhatatlanul ugyanazt fogják látni, mint mi. Legyünk realisták: Orbán nem képes ma már senkit megtéveszteni. Tudjuk, a félfasiszta lengyel elemeken kívül (PiS, Kaczyński), szívből senki sem támogatja őt az Európai Parlamentben, s ezen belül az Európai Néppártban (EPP). Joseph Daul frakcióvezető csak azért próbálja mentegetni olykor – lanyhuló lelkesedéssel –, mert a Fidesz az EPP egyik legnagyobb csoportja, óhatatlanul szükség van EP-s képviselőire, hogy többségük megmaradjon a szocialistákkal szemben.

Hogy Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke – egyébként volt diplomata – helyesen mérte fel a probléma súlyát, azt két körülmény is pontosan jelzi, s ez talán szolgáljon megnyugtató tanulságként azok számára, akik nagyon háborogtak a kongresszus budapesti megrendezésének ötlete miatt. A szervezők nemcsak Orbánt invitálták meg a nyitó vacsorára, hanem a magyar ellenzék többi vezetőjét is. Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy – szigorúan alfabetikus sorrendben – jelenlétével Lauder és csapata jelezte: Orbánt csak a magyar politikai élet egyik, de nem fő tényezőjének tekintik, s nagyon is számítanak arra, hogy 2014-ben esélyt kapnak az alternatívák. Különösen, ha összefognak.

Ugyanilyen fontosságú a világkongresszus honlapjára azonnal feltett értékelés az orbáni megszólalásról, amely nemes egyszerűséggel ekként fogalmaz: „az – vagyis a beszéd – nem foglalkozott a dolog lényegével”. Hát valóban nem…

A szervezőknek alighanem feltűnt, hogy a magyar miniszterelnök a beszédét csak ürügyként használta fel arra, hogy „demokráciabarát” környezetben védelmébe vegye, sőt propagálja az új magyar alkotmányt, melynek gyalázatos módosításai már egy ideje világbotránynak számítanak. Ennél kevésbé undorító bárdolatlanság is meghaladta volna a minimálisan jóérzésűek ingerküszöbét, de a jelek szerint Orbán ismét átlépte a megengedett határokat.

Akárcsak nemrég, április 16-ai interjújában, melyet Stefan Löwensteinnek adott, a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung számára. A találkozás előtt a miniszterelnök azt gondolhatta: na, itt van egy hülye kis bibsi/bolsi, aki közismerten csak magával foglalkozik, dobok neki némi csontot, de azért megmondom a magamét. S ezután ilyesmit volt képes nyilatkozni: Bayer Zsolt valóban mondott néhány cigányellenes dolgot, de írásainak ismeretében nevetségesnek tartom a vele kapcsolatos antiszemita vádakat. Csakhogy Löwenstein nem hülye. Az ily könnyed tudomásulvétele annak, hogy egyik legközvetlenebb harcostársam utálja a cigányokat, s ezzel kapcsolatban különösebb problémám nincs is, legalább olyan megrendülést és felháborodást keltett az újságíróban, mintha valaki a négereket vagy épp a zsidókat szidta volna előtte.

Mindaz, ami napjainkban, a világkongresszus budapesti eseményei alatt zajlik, eltörpül annak fényében, ami ezután fog még megesni. A varázslónak vissza kell bűvölnie a számos kis ostoba Mariót. Azokat, akik nem nagyon lelkesedhettek a Yedioth Ahronotnak adott interjúja vagy a kongresszust megnyitó vacsorán elmondott beszéde miatt. Megbocsátást kell szereznie amiatt is, hogy kizárta a Jobbikkal való koalíciókötés jövőbeni elméleti lehetőségét, miközben tudjuk: újra és újra teszteli a világot, miként reagál majd e csábító lehetőségre. Ennek mindenekelőtt a magyar szélsőjobboldal szempontjából van fontossága, amely most elárulva és elhagyatva érzi magát, s amelynek tagjait heteken belül meg kell szólítani ismét, visszaterelve őket abba a táborba, melynek összetartása legalább olyan nélkülözhetetlen Orbán számára, mint elvetemültségük újólagos felkorbácsolása.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.