Diplomáciai jegyzet

Orosz választások: most vagy mindörökké

  • Ara-Kovács Attila
  • 2011. november 24.

Diplomáciai jegyzet

A december 4-i oroszországi elnökválasztásnak egyszerre nagy és egyben nagyon csekély a tétje. Egyrészt aligha férhet kétség ahhoz, hogy a jelenlegi kormánypárt, az Egységes Oroszország jelöltje kerül ki végül győztesen, ugyanakkor nem mindegy, hogy mekkora fölénnyel. Bár a Kreml ma sincs híján a magabiztosságnak, a kormányt szolgáló sajtó éppoly féktelen, mint az a populista rezsimek esetében megszokott, de tovatűnőben van a lelkesedés, ami Vlagyimir Putyin rendszerét a kezdetekben, illetve annak zenitjén, 2008-ban jellemezte. Hogy mi történt időközben? Oroszország szempontjából is megváltozott a világ.

Míg a 2000-ben az elnöki posztot elfoglaló Putyin programja stabilizálni volt képes a politikai és a gazdasági viszonyokat az országban, az utóbbi négy év már közel sem tudott olyan látványos eredményeket produkálni, mint az azt megelőző nyolc. Ám ha valaki ebből arra következtetne, hogy az orosz választó képzeletében az elmúlt időszak csekélyebb eredményei inkább a mostani elnök, Dmitrij Medvegyev presztízsét rombolták és nem a miniszterelnök Putyinét, nagyon téved. Feltehetően azok is tévedtek, akik Putyinnak azt tanácsolták, erre a visszfényre alapozva kampányát igyekezzen visszatérni az elnöki hatalomba. Ugyanis a 2008–2012 közötti medvegyevi periódusban is Putyin volt az ország erős embere, hozzá kapcsolódott minden: a kevéske eredmény és az egyre látványosabb gazdasági visszaesés is.

 

Sőt, Medvegyev háttérbe húzódó, mértéktartó magatartása taktikailag is helyesnek bizonyult. Azok szemében, akik képesek átlátni azt a politikai trendet, amit az ország követni próbál, Medvegyev tűnik a megfontoltabbnak, Putyin pedig olyannak, aki nem riad vissza a felesleges kockázatoktól, az át nem gondolt rögtönzésektől sem. Míg a 2008-at – azaz a gazdasági és pénzügyi válságot – megelőző időszakban az efféle politizálás, párosulva az olaj- és gázexportból származó jövedelememelkedéssel még messze nem sértette az orosz polgár biztonságérzetét, addig mára már azok számára is irritáló, akik pár éve még könyörögtek Putyinnak, hogy legalább élethosszig maradjon szeretett hazájuk első számú embere.

 

Mindeközben Medvegyev ügyesen alakította ki maga körül a megbízhatóság légkörét. Washingtoni, londoni, párizsi fogadtatása – hogy Berlinről ne is beszéljünk – oly bensőségesre sikeredett, amilyenben legfeljebb a szovjet rendszert megbuktató Gorbacsov és Jelcin részesült, de Putyin sohasem. Medvegyevnek mindig volt lelki ereje finoman ellenpontozni azokat a kiszólásokat, amelyeket Putyin – otthoni nacionalistáinak szórakoztatására – a Nyugat ellenében hallatott. Mindeközben pedig a miniszterelnök hű szövetségese maradt, s ezzel sikerült megőriznie azok szimpátiáját is, akik helyette inkább Putyint akarnák látni az elnöki pozícióban.

Ezek vágya a következő napokban teljesülni fog, az Egységes Oroszország jelöltje, Putyin borítékolhatóan győz majd a választáson, a választási eredmények elemzése pedig rávilágíthat majd arra, miben és mennyire volt képes megváltoztatni az orosz politikai mentalitást és hangulatot Medvegyev elmúlt négyévnyi elnöksége, illetve az a stílus, amit ő képviselt. Ha e változás jelentékenynek bizonyul majd, úgy aligha lesz könnyű Vlagyimir Putyinnak ott folytatni elnökként, ahol miniszterelnökként abbahagyta. Ez pedig előnyére válnék Oroszországnak éppúgy, mint a világnak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.