Ara-Kovács Attila

Kevesebb mint hat hónap telt el Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök két washingtoni látogatása között, ám ez a fél év mindent megváltoztatott. Márciusban amerikai részről még komoly neheztelés mutatkozott, amiért az izraeli fél elhárította a közvetlen tárgyalásokat a palesztinokkal, mondván: hiábavaló és komolytalan próbálkozásokhoz nincs se ideje, se kedve. Obama pedig tartotta magát elnökválasztási ígéreteihez és azokhoz a célokhoz, melyeket Kairóban meghirdetett. Ara-Kovács Attila

Elkészült Barack Obama nemzetvédelmi stratégiája, melyet úgy ünnepelnek ma, mint totális szakítást a múlttal. A megállapítás helytálló, legalábbis, ami a Bush-időszak közel-keleti intervenciós politikáját illeti, bár a hangsúlyok egyéb vonatkozásokban is rendre máshova esnek. Ám az is igaz, hogy Obama nem akarja - mert nem is tudja - minden tekintetben a múltat végképp eltörölni. A Bush-adminisztráció rossz válaszait korrigálni lehet ugyan, de változtatni semmiképp sem tudna az adott kereteken, mint ahogy bizonyos igazodást tesz elkerülhetetlenné az is, ha elődje politikájának következményeit próbálja kezelni.

A Törökországból Gázába igyekvő nemzetközi segélyflottilla szervezése már hónapok óta folyt, az indulás és érkezés dátumát is ismerhettük. Vajon miért lepődött meg mégis mindenki az eseményeken? És miért tűnik úgy, hogy az izraeli biztonsági szerveket érte a legnagyobb meglepetés?

Azok, akik a kettős állampolgárság ügyében jogalkotási rögtönzésekről és átláthatatlan politikai káoszról beszélnek, tévednek. Magyarországon ugyanis e téren két, letisztult és átgondolt megközelítés létezik, s bár mindkettő politikai erőkhöz és elkötelezettségekhez kötődik, bennük az ideológiai elem másodlagos.

Kezdetben, azaz 2008 második felében az események még csak amerikai hitelválságnak tűntek, pár hónap múltán már gyakorlatilag az egész világot megrázó gazdasági válság bontakozott ki a szemünk előtt. Ma viszont a politikai válság menedzselése köti le nemcsak a nagyhatalmak, de a gazdasági központok és a legapróbb kormányok figyelmét is.

A negyvenedik évforduló közeledtével mind több értelmezési kísérlet jelenik meg 1968-ról - az évről, a korszakról, a jelenségről. Egyik sem vitatja, hogy 68 orientálta a későbbi, 1989-es események alakítóinak mentalitását, és modellértékű megoldásokat kínált a háborút követő európai társadalomfejlődés számára is.

Mint az várható volt, az új francia elnök pártja, az UMP a hét végi törvényhozási választáson is tarolt. Sarkozy előtt immár nincs politikai akadály, hogy újrafazonírozza Franciaországot.

A múlt héten Londonban a királynő fogadta Alex Salmondot, a Skót Nemzeti Párt vezetőjét. Az illető úr Skócia miniszterelnökeként járt a Buckingham-palotában. És nem szakadt le az ég.

ami a kínai magatartást jellemzi. Ami nem várt politikai fordulatot is eredményezhet akár az ázsiai nagyhatalmi politikában.

a kampányban, az irántuk megnyilvánuló bizalom mégis annak az illúziónak szólt,

Az első, becsült adatok szerint a volt államfő, Ion Iliescu és pártja nyerte a választások első fordulóját. Második helyre - igen jelentős arányban, 22,5 százalékkal - a soviniszta Corneliu Vadim Tudor és a Nagy-Románia Párt futott be. Ami azt is jelenti, hogy az államfőválasztás második körében Iliescu ellenfele Tudor lesz. További érdekesség, hogy az eddigi vezető kormányerő, a Parasztpárt nem került be a törvényhozásba. Az első ránézésre elborzasztó eredmény sokak szerint a súlyos román gazdasági helyzet egyenes következménye.

A júniusi romániai helyhatósági választásoknak számtalan tanulsága volt, ám ezeket - a novemberre kitűzött parlamenti és elnökválasztás potenciális jelöltjei közül - csak kevesen szívlelték meg. Emil Constantinescu elnök, látván a polgári erők, főként a parasztpárt csúfos kudarcát, visszalépett az újabb jelöléstől. Rábeszélte viszont a népszerű, politikailag még el nem koptatott, ideológiailag pedig messzemenően semleges Mugur Is-rescu kormányfőt, legyen ő a posztkommunisták kihívójaként fellépő centrista erők elnökjelöltje.