Orient expressz

Pánik és populizmus

  • Ara-Kovács Attila
  • 2010. május 20.

Egotrip

Kezdetben, azaz 2008 második felében az események még csak amerikai hitelválságnak tűntek, pár hónap múltán már gyakorlatilag az egész világot megrázó gazdasági válság bontakozott ki a szemünk előtt. Ma viszont a politikai válság menedzselése köti le nemcsak a nagyhatalmak, de a gazdasági központok és a legapróbb kormányok figyelmét is.

Kezdetben, azaz 2008 második felében az események még csak amerikai hitelválságnak tűntek, pár hónap múltán már gyakorlatilag az egész világot megrázó gazdasági válság bontakozott ki a szemünk előtt. Ma viszont a politikai válság menedzselése köti le nemcsak a nagyhatalmak, de a gazdasági központok és a legapróbb kormányok figyelmét is.

A kapitalizmussal gyakorta megesett, hogy válságba került, ám ott, ahol a társadalmak korábban képesek voltak anyagi és legitimációs tartalékokat felhalmozni, viszonylag könnyű volt konszolidálni a helyzetet, sőt a rendszer - hatékonyan és következetesen - beépítette a mechanizmusokba az eset tanulságait. Kész és képes volt tehát az önkorrekcióra. Elég visszaidézni az ázsiai "kistigrisek" másfél évtizeddel korábbi gazdasági gondjait, az apokaliptikus jóslatokat, majd a megfontolt konszolidációt. De ez jellemezte a '70-es és '80-as évek időnkénti globális válságait is, melyeket hol az olajárak elszabadulása, hol a tőzsdék hanyatlása idézett elő. Valamennyit a produktivitás komoly bővülése követte, meg forradalmi technológiai megújulás.

Ma az elemző központok számos előrejelzéssel látják el a kormányzatokat és a sajtót az amerikai és az európai helyzetről, miközben alig kapnak figyelmet azok a következmények, amelyeket a válság a harmadik világ vagy a volt szovjet periféria társadalmaiban okozott. Ott valóban drámai a helyzet, és a kilátások egyelőre megjósolhatatlanok. Most, hogy - a görögországi események miatt - már Európán belül is látványos politikai konzekvenciái vannak a krízisnek, lehet, hogy változás áll be a szemléletben, egy azonban biztos: az egyes esetek súlyosságát egyaránt befolyásolja az, hogy milyen gazdasági és legitimációs bázissal rendelkezik egy adott ország, illetve hogy társadalma és államszerkezete átment-e egyfajta modernizációs folyamaton, képes volt-e újító reformokat meghonosítani vagy sem.

Kelet-Európa krízise - beleértve a magyarországit is - annyiban mindenképp rokon a göröggel, hogy itt is a magas költségvetési hiány, a pazarló és kevéssé hatékony államszerkezet, továbbá az integráció anomáliái okozták a bajt. Az unióba már belépett, de az eurózónához még nem tartozó államok problémái - közismert módon - kiegészültek azzal, hogy a bankok részben (Magyarország, Lengyelország) vagy egészben (Csehország) külföldi tulajdonba kerültek. Ezek nagy mennyiségű hitelt bocsátottak ki, melyek jelzálogfedezetét az euróhoz, a svájci frankhoz vagy a jenhez kötötték, nem pedig az egyes államok valutáihoz. Amikor aztán a forint vagy a zloty zuhanni kezdett, az adósok tartozásterhei elviselhetetlenné váltak, a pánik megingatta a politikai struktúrát, a gazdasági szereplők elbizonytalanodtak, a radikális-szélsőséges csoportok pedig nem várt legitimációs előnyökhöz jutottak. Kész dominóeffektus...

Bár Kelet-Európa fejlettebb államaiban meghozták a gyors és indokolt intézkedéseket, a helyzet javulása nem terjed ki az egész térségre. Románia vagy Bulgária ugyan szintén igyekszik ésszerűsíteni és követni a kevéssé vonzó, de nélkülözhetetlen példát, ám míg a magyar vagy a görög munkás tizenharmadik havi bére és a tizenharmadik havi nyugdíjak feláldozhatók voltak az államháztartás stabilitása érdekében, a román munkásé és nyugdíjasé nem, azon egyszerű oknál fogva, hogy ott soha nem létezett tizenharmadik havi juttatás. A román társadalom efféle "tartalékokkal" nem rendelkezik, az elnyomorodás garantált, a jövő pedig valóban kilátástalan. Mindez később ismét visszaüthet az unión belüli konszolidációs folyamatokra, arról nem is beszélve, hogy negatív hatása a szűkebb térségben máris érzékelhető.

Annál is inkább, mert a politikai válság néhány eleme még csak most van kibontakozóban, illetve az érintett államok társadalmai még mindig tanácstalanul szemlélik eddigi kihatásait. Nincs olyan nemzeti közösség az unión belül, mely ne érezne ma sokkal kevesebb európai szolidaritást, mint korábban, és minél erőteljesebb egy nemzetgazdaság, minél több felelősség hárul rá ebből kifolyólag, annál ingerültebben fordul el azoktól, akik képtelenek voltak ennyi idő alatt a nyugat-európai átlagütemhez igazítani saját gazdaságukat. Bár a német pénzügyi világ nagyon is átlátja azt, hogy mondjuk Görögország kisegítése számára is előnyös, sőt nélkülözhetetlen megoldás, a német átlagember erről egészen mást, pontosabban ennek pont az ellenkezőjét gondolja, így az a német politikus is, aki az átlagnémet szavazataiból él.

A nyugati szélsőbal és a kelet-európai szélsőjobb már egy ideje azzal toborozza híveit, hogy a gazdasági és társadalmi leromlás egyetlen oka a globalizáció. Ám a görög helyzet, illetve az azt röviddel megelőző kelet-európai krízis megmutatta: a jelenlegi állapotok bizonytalanságának igazi oka az eladósodás, miként azoké a válságoké is, melyek a középkor végétől a múlt századig jellemezték a nagy társadalmi-technikai átalakulásokat. Ezekben az időszakokban a jelentékeny változások lehetősége már felvillant - hála épp a meginduló globalizációnak -, de strukturális követelményeinek a társadalmak csak nehezen és fejlettségi fokuknak megfelelő differenciáltsággal tudtak megfelelni. Ezért is húzódott el az átalakulás évszázadokig, s tart mindmáig, ha Kelet-Európát is számításba vesszük.

Az aktuális kelet-európai és balkáni folyamatok tanulsága egyértelmű, még akkor is, ha az érintett országok sora időközben kiegészülne Spanyolországgal, Portugáliával vagy Írországgal: a krízis nem a vég kezdetét, hanem az európai integráció kezdetének végét jelenti. Egy új lehetőség, mely idejekorán figyelmezteti a közösséget arra: nem a politikailag deklarált integráció teremti meg kontinensszerte a jóléti államot, hanem csakis a strukturális integráció, az összehangolt uniós állami működés - nem egyszerűen együttműködés! - biztosítása. Mindez Európa nyugati végét épp úgy türelemre és belátásra kell intse, mint a keletit - ott a nagyobb szolidaritás nélkülözhetetlenségére azokkal szemben, akik tartalékok nélkül kényszerülnek belefogni a társadalmi átalakításba, itt pedig az áldozatvállalás elkerülhetetlenségére.

Kelet-Európa sokat veszíthet, ha nem tanul abból a politikai válságból, amely Németországban - és esetenként másutt is - szembeállította a gazdasági-pénzügyi elitet a politikaival, gyengítve ezzel a krízis meghaladásának globális esélyét és az uniós kohéziót. E szánalmas színjátékot nálunk is könnyen elismételhetik a politikai elitek, melyek igyekeznek elkerülni a színvallást az alapvető reformokat illetően, s amelyeket megoszt a lehetőség, hogy a beáramló tőkének kedvezzenek-e, vagy a versenyképtelen, és ezért a populizmus felé mindig nyitott hazai nagyvállalkozóknak, valamint a szakszervezeteknek. Ez azonban végképp leveheti a napirendről a jóléti állam projektjét éppúgy, mint a valós uniós integrációt.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.