Románia választások előtt: Az ajtók a baloldalon nyílnak

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A júniusi romániai helyhatósági választásoknak számtalan tanulsága volt, ám ezeket - a novemberre kitűzött parlamenti és elnökválasztás potenciális jelöltjei közül - csak kevesen szívlelték meg. Emil Constantinescu elnök, látván a polgári erők, főként a parasztpárt csúfos kudarcát, visszalépett az újabb jelöléstől. Rábeszélte viszont a népszerű, politikailag még el nem koptatott, ideológiailag pedig messzemenően semleges Mugur Is-rescu kormányfőt, legyen ő a posztkommunisták kihívójaként fellépő centrista erők elnökjelöltje.

A júniusi romániai helyhatósági választásoknak számtalan tanulsága volt, ám ezeket - a novemberre kitűzött parlamenti és elnökválasztás potenciális jelöltjei közül - csak kevesen szívlelték meg. Emil Constantinescu elnök, látván a polgári erők, főként a parasztpárt csúfos kudarcát, visszalépett az újabb jelöléstől. Rábeszélte viszont a népszerű, politikailag még el nem koptatott, ideológiailag pedig messzemenően semleges Mugur Is-rescu kormányfőt, legyen ő a posztkommunisták kihívójaként fellépő centrista erők elnökjelöltje.

Románia a választások előtt

Bár a jobboldali pártok tavasszal még egyetértettek abban, hogy Ion Iliescu esélyeit csak úgy csökkenthetik, ha pártját politikai karanténba zárják, a helyhatósági választásokon bekövetkezett jelentős baloldali előretörés következtében a "polgári közép" eltökéltsége lelohadt. A nyár ezután fantasztikusabbnál fantasztikusabb ötletek kiagyalásával és az azok realizálására tett kísérletekkel telt. Ezzel párhuzamosan a jobboldal pártjai - a legyőzhetetlennek hitt Iliescu helyett - egymással kezdtek versengeni, ami nemcsak az áhított közös sikertől foszthatja meg őket, de egyéni ambícióiknak sem kedvez.

Liberális összeborulás

A jobbközép pártok közül júniusban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) meglepően jól szerepelt. A szervezet erős emberének számító első alelnök, Valeriu Stoica - jelenleg igazságügy-miniszter - ebből arra következtetett, hogy pártja a jobboldalon belüli előnyét, illetve koalíciós esélyeit akkor biztosíthatja, ha a baloldal liberális tömörülésével, a Teodor Melescanu egykori külügyminiszter által vezetett Szövetség Romániáért (ApR) párttal fognak össze. Az ötlet - Románia liberális erőinek egyesítése - elsőre nem tűnt rossznak, ám akik jól ismerik az ország politikai viszonyait, azok aligha vették komolyan a próbálkozást.

Először is hiányzott a tervezett összefogásból a Liberális Párt ´93, amely 1996-ban ugyan nem jutott a parlamentbe, ám az ország vezető értelmiségiei közül sokan kötődnek hozzá. A "´93-asok" már jó ideje tárgyalnak Iliescuval, aki Horia Rusu liberális pártelnök szerint "olyan ajánlatot tett, amelyet nehéz visszautasítani. Egy efféle sikeres együttműködés következtében a liberális párt alkalmat kapna arra, hogy ténylegesen európai irányba fordítsa a roppant tömegeket maga mögött tudó baloldalt." (Rusu gondolatmenete emlékeztet azokra az érvekre, amelyek alapján a magyarországi Szabad Demokraták Szövetsége 1994-ben koalícióra lépett a szocialistákkal.)

Ilyesfajta gondolatok nemcsak Rusu fejében fordultak meg. A baloldali centrumot korábban teljesen "kitöltő" Demokrata Párt (PD) egyik kiemelkedő - magyarbarátságáról is híres - liberális politikusa, a volt külügyminiszter, Adrian Severin pártot váltott: a demokratáktól átlépett Iliescuékhoz.

A szabadelvű összeborulás egyik gátja az volt, hogy nem tudtak megegyezni a funkciók elosztásában. A baloldali liberálisok (ApR) Melescanut jelölték államelnöknek, a jobboldal liberálisai (PNL) viszont a Világbanknál karriert befutott korábbi miniszterelnököt, Theodor Stolojant. Egy ideig úgy tűnt, talán sikerül tető alá hozni egy olyan konstrukciót, melyben Stolojan államelnökségét Melescanu miniszterelnök-jelölésével egészítenék ki, de a presztízsszempontok egyik párt számára sem tették lehetővé az engedékenységet. Ami már csak azért is ostobaság volt, mert bár Románia "elnökközpontú" köztársaság, az államfő szerepe nem mérhető a példának tekintett francia modell elnökéhez. Sőt az utóbbi időben a politikában - Constantinescu csökkenő népszerűségével párhuzamosan - jelentősen nőtt a miniszterelnök súlya.

A liberálisok ugyancsak képtelenek voltak összehangolni politikai stratégiájukat, főként a privatizáció terén. Éppen ezért azok, akik a nemzeti liberálisokat támogatják, semmiképp sem szavaznának Melescanura - és ez fordítva is igaz. Így mára mindkét párt elveszítette még azt a támogatottságot is, amit egy passzív politikai magatartással könnyen megőrizhetett volna.

A széleken

A liberálisok útkeresésével ellentében nem volt tétje annak a - lényegében hasonló koreográfia alapján lejátszódott - folyamatnak, amely jól jellemzi a romániai viszonyokat. Virgil M-gureanu, aki az 1990 és 1996 közötti periódusban Iliescu engedelmes titkosszolgálati főnöke volt, és aki időközben hátat fordított korábbi gazdájának, saját szervezetet alapított Román Nemzeti Párt (PNR) néven. Ez a nyár folyamán végső soron fuzionált Gheorghe Funar kolozsvári polgármester egykori pártjával, a szélsőségesen magyarellenes Románok Nemzeti Egységpártjával (PUNR). A létrejött Nemzeti Szövetség (AN) sokak meglepetésére azt a Marian Munteanut jelölte az államelnöki posztra, aki 1992 óta a klasszikus román fasizmus, a Vasgárda-szellemiség szimbóluma. M-gureanu - távoztában a titkosszolgálatoktól - számos dosszié másolatát felejtette magánál; az elmúlt években ezek kiszivárogtatásával igyekezett párthíveket szerezni, illetve óvatosságra inteni azokat, akik ujjat próbáltak húzni vele. Ám e manőverek egy olyan országban, ahol majdnem mindenki együttműködött a volt Securitatéval, nemigen lehettek sikeresek; talán ez sarkallhatta az egyébként taktikus politikust arra, hogy kiemelje a még mindig ifjú Munteanut.

M-gureanu erőfeszítései sikertelenek maradtak, mégpedig hasonló okok miatt, mint az Iliescut megkerülni igyekvő liberálisokéi. M-gureanu fő támogatói többségükben a ceausescui időszak szélsőbalos-nacionalista eszméit vallják ma is. A Munteanu által hirdetett szélsőjobbos, vasgárdista ideológiából csak a sovinizmus emészthető a szélbalnak. Más nem, így nem is csoda, ha az ideológiai katyvasz miatt M-gureanu mögül időközben kikopott a párt; a többség Iliescuékhoz vándorolt, a jobboldali holdudvart pedig Corneliu Vadim Tudor nagyromániásai ragadták magukkal.

Munteanu államelnök-jelölti entrée-ja mindenesetre bizarr; ne feledjük, két olyan párt indítja, amelynek a magyarellenesség az egyedüli programja. Nos, egyik múlt heti beszédében a vasgárdista Munteanu a "radikálisan nacionalista" Orbán Viktort nevezte meg példaképének, aki "agresszív eltökéltséggel" igyekszik céljait elérni. A megállapításnak kétségkívül van reális alapja, ám ahhoz kevés, hogy Munteanut a román elnöki posztra segítse.

Vonzalmak és taszítások

A jelek szerint Bukarestben minden politikai kombinációt az a bizonyosság vezérel, hogy a választásokat Iliescuék nyerik. Iliescuék ugyanakkor igen óvatosak jövendő sikereik mérlegelésekor. Tudják: az abszolút többség a kedvező előjelek ellenére sem garantált. Nem mindegy tehát, sőt politikai jövőjük szempontjából döntő, hogy ki hajlandó koalícióra lépni velük. Ha elszigetelésük, amely tavasszal még a kormánypártok sikeres manőverének tűnt, megvalósul, akkor partnerként csak a Nagy-Románia Párt (PRM) marad; csakhogy velük a párt végképp eljátszhatja saját esélyeit és az ország euro-atlanti lehetőségeit is.

Épp ezért a nyáron alapvetően megváltozott Iliescuék retorikája. Egyre-másra tettek és tesznek olyan gesztusokat, amelyek taszítják a nagyromániásokat, a demokratikus pártokat viszont barátságos üzenetekkel igyekeznek meggyőzni az együttműködés szükségszerűségéről. A jelenlegi koalícióban részt vevő Demokrata Párt (Petre Roman pártja) máris potenciális partnernek tekinthető, hasonlóan a Liberális Párt ´93 körüli holdudvar java részéhez. És Iliescuék az utóbbi időben nyitottak az RMDSZ felé is. Ennek kapcsán nem árt felidézni: Iliescuék győzelmével egy olyan párt kerülhet 2000 novemberében hatalomra, amely aláírta a magyar-román alapszerződést, amelynek a kitételeit a magas szerződő felek bármikor számon kérhetik egymáson.

Épeszű politikai alternatíva

Hogy miként viszonyul ehhez az erdélyi magyarság pártja, az más kérdés. A jobb-oldali középpártok koalíciójából adott esetben átlépni a baloldali centrista koalícióba nyilvánvalóan nem jelent nagy áldozatot annak érdekében, hogy az RMDSZ megtarthassa kormányzati pozícióit. Akik magyar részről az eddigi RMDSZ-politikát támadták, azok csupán a Markó Béla-féle kiegyensúlyozott, európéer vezetést próbálták lehetetlen helyzetbe hozni, tekintet nélkül arra, hogy a magyar kormánytisztviselők milyen fontosak az ottani magyarság gazdasági, politikai előnyei és jogbiztonsága szempontjából.

Igaz, nehéz ezen előnyök mellett érvelni olyan emberek előtt, akik nem reménykedhetnek a gazdasági helyzet rövid távú javulásában. Ám akik meglovagolják ezeket az indulatokat, nem gazdagodást ígérnek; kimondva-kimondatlanul az etnikai feszültségek élezésére játszanak, az anarchiára és Magyarország bevonására egy olyan konfliktusba, amely megakadályozhatja euro-atlanti csatlakozásunkat.

Az Iliescuékkal való szövetség az RMDSZ számára természetesen nem veszélytelen lépés. A következő kormány sem ígérhet gyors gyarapodást, a reformok - ha Iliescuék komolyan gondolják azok folytatását - további megszorításokat jelentenek. Az erdélyi magyarok a gazdasági átalakítással együtt járó életszínvonal-esésért nemcsak Bukarestet, hanem a saját pártjukat is okolják - és okolni fogják a jövőben is, különösen, ha az RMDSZ a következő kormánykoalíciónak is tagja lesz. Markó Béla gyengülő támogatottságát jelzik azok a szavazatok is, amelyeket Tőkés László kapott az államelnök-jelölési küzdelemben. S miközben sokan megkönnyebbüléssel fogadták a püspök vereségét - a párt Frunda György szenátort, marosvásárhelyi ügyvédet választotta, akit az RMDSZ már 1996-ban is jelölt az államfői posztra -, megfeledkeztek arról, hogy a rá adott voksok jelentős erőről tanúskodnak.

Tőkés a legkevésbé alkalmas arra, hogy épeszű, mértéktartó és civilizált politikai alternatívát képviseljen az erdélyi magyarság érdekében, illetve Markó Béla ellenében. Ezt lassan felismerik a püspök budapesti támogatói is. A Fidesz tájékán egyre több a pusmogás és a megbotránkozás Tőkés lépései miatt. Talán a Fidesz képes lesz végre belátni: a Markó által megszabott politikai stratégia, illetve az 1996 óta kinevelt és egyre hatékonyabban működő romániai magyar hivatalnoki réteg nélkülözhetetlen az erdélyiek boldogulása, illetve a határon átívelő magyar-magyar viszony épen tartása szempontjából.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs