Sorsszerű kényszer
nehezedett tehát mindenkire, és a választásokat megnyerő baloldali utódpárt, a Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) meglepően eredeti kormányalakítása legalább olyan sokkot okozott - ám immáron pozitív, megnyugtató értelemben -, mint a korábbi kiábrándító választási végeredmény.
Iliescuék persze - ma már egyértelmű - nem bíztak mindent a véletlenre. Körülbelül egy éve folytak azok a háttértárgyalások, amelyek megalapozták a jelenlegi furcsa kormányzatot. Igaz, a PDSR-nek 1996 előtt már voltak hasonló tapasztalatai, de akkor Tudor nagyromániásaival volt kénytelen egyfajta sajátos kormányzati árnyék-együttműködésre. Most viszont - minthogy parlamenti többsége szintúgy nincs meg - az erdélyi magyarok pártjával, az RMDSZ-szel, a liberálisokkal (PNL) valamint Petre Roman Demokrata Pártjával (PD) állapodott meg. E pártok nem vesznek ugyan részt a kormányzásban, tehát nem valódi koalícióról van szó, de támogatják N-stase miniszterelnök, illetve Iliescu államelnök döntéseit, cserébe olyan politikai célokért, amelyek megvalósulását a kabinet garantálja. (A parlament, azaz az alsóház 345 képviselői helyéből a PDSR 155-öt, a PNL 30-at, a PD 31-et, míg az RMDSZ 27-et szerzett meg: Iliescuéknak tehát elvben egy párt külső támogatása is elég lenne a kormányzáshoz.)
E támogatói ív résztvevői közel sem viszonyulnak egyformán a kormányhoz. A liberális párttal, valamint az RMDSZ-szel kötött megállapodás szerint e két párt 2001 folyamán nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a kabinet ellen, ez utóbbi pedig a lényeges döntésekkor konzultál velük, illetve figyelembe veszi prioritásaikat. N-stase például máris ígéretet tett arra, hogy rövidesen a parlamentben is megszavazzák a szenátus által már elfogadott közigazgatási törvényt, amely lehetővé teszi a kisebbségi anyanyelv hivatalos használatát olyan településeken, ahol a nemzetiségek létszáma eléri a húsz százalékot. A liberálisok ugyanakkor némileg közelebb állnak a jelenlegi kormánypárthoz, és szakértők úgy vélik: akár már az év végén, de jövőre mindenképpen beléphetnek a kormányba. Annál is inkább, mert N-stase határozottan liberális irányba akarja terelni a belső gazdasági és társadalmi átalakítást.
A harmadik tényezővel, a Demokrata Párttal N-staséék csak a két fél programprioritásait rögzítő megállapodást kötöttek, s a fenntartások közöttük már az első pillanattól kezdve jól érzékelhetők. Olyannyira, hogy a kormányprogram parlamenti vitáját követően Petre Romanék együtt szavaztak a Nagy Románia Párttal, természetesen N-stase ellen.
A jelek arra utalnak, hogy a kormány - miként a kormánypárt is - időt akar nyerni; egyrészt ahhoz, hogy megszilárdíthassa helyzetét, s ezáltal bizonyítson a külföld előtt. E pillanatban ugyanis a választók által megelőlegezett bizalomból még futja odahaza, ugyanakkor a dolgok mégiscsak azon múlnak: képesek lesznek-e annyi külföldi működő tőkét bevonni a honi gazdaságba, hogy a feltartóztathatatlannak bizonyuló gazdasági krízist megfékezzék, és pillanatnyi lélegzetvételhez juttassák mind a vállalkozásokat, mind a nélkülöző polgárokat. Ha a külföld bizalmát megszerezték, és erre a konszolidációra N-stase egy évet szán, akkor újragondolhatják majd mindazt, amit a kormányalakítás pillanatában kényszerből kellett megcselekedniük.
Korábban az efféle hatalmi számítások mindig abból indultak ki: meddig lehet
engedni a magyaroknak,
és mikor jön el az a pillanat, amikor tulajdonképpen kockázatmentesen félreállíthatók lesznek. Ám egy ideje az efféle latolgatás már kimenőfélben van a divatból; jellemző, hogy az RMDSZ és a N-stase által aláírt megállapodást - magyar részről - lényegében senki sem ellenezte. Igaz, az RMDSZ-en belüli ellenzék - és főként Tőkés László - szarvait Orbán Viktornak sikerült múlt decemberben letörnie; a Magyarok Világszövetségétől megvont pénz, illetve a püspök megalázása a MÁÉRT-konferencián az RMDSZ-ellenzéket - még ha ideiglenesen is - látványosan megbénította. A kormánymegállapodással kapcsolatos összhangnak mégsem ez volt igazi szülője, sokkal inkább az érdekek - s jelesül: a gazdasági érdekek - azonossága. Az erdélyi magyar vállalkozások, mint tudjuk, az RMDSZ 1996-2000 közötti kormányrészvétele alatt jelentősen fejlődtek, és ezek megerősödő gazdasági pozícióikat ma is főként úgy tudják megőrizni, sőt gyarapítani, ha a magyar párt megmarad kormányközelinek. Nem véletlen, hogy az RMDSZ több fontos posztra joggal tarthat számot, így a magyarok által lakott megyék alprefektusai - köztársaságimegbízott-helyettesei, alispánjai - is nagy valószínűséggel magyarok lesznek.
És nagy valószínűsége van annak is, hogy a kabinet és a magyar párt együttműködése azután sem bomlik fel, ha lejár a most megkötött kormányzati paktum. Együttműködésüket, sőt N-stase ráutaltságát az RMDSZ-re két várható politikai fejlemény is indokolja. A miniszterelnök és az államfő, Ion Iliescu viszonya az elmúlt időszakban kiéleződött, tehát a kormánypárton belül máris olyan viták kezdődtek, amelyek ideológiai szempontból - Nyugat-orientáltság versus óromán különút - könnyen, szinte elkerülhetetlenül súlyos politikai konfliktusokká válhatnak. Akárcsak a korábbi kormányon lévő "polgári" kabineteknek, N-stasééknak is jól jöhet még az RMDSZ nyugatos lojalitása; ne feledjük, a Ciorbea-, majd a V-c-roiu-, végül az Is-rescu-kormány is - a legfontosabb döntésekkor - többnyire csak a magyar pártra számíthatott. Elemzők pedig a 2000 novemberében tartott parlamenti választásokkor gyakran hányták a román elit szemére, hogy képtelen olyan komolyan, konstruktívan és következetesen politizálni, mint az RMDSZ. Azt sem szabad elfelejteni, hogy e párt nem csak Erdélyben kapott szavazatokat; egy utóbb publikált értékelés szerint kisebbségi lakosok - az etnikai csoportoktól a melegekig - jelentékeny arányban adták voksaikat az RMDSZ-re. És ezt, tekintettel a pártján kívüli szélsőségesekre, illetve a pártján belüli szélsőségesekre és konzervatívokra, alighanem N-stase is figyelembe veszi, amikor kialakítja stratégiáját.
Fontos tényező e téren, hogy ma Romániában
közel sem érzékelhető
az az etnikai intolerancia,
illetve Magyarország-ellenesség, ami 1996-ig állandója volt a politikai életnek. Igaz, a Társadalmi Demokrácia Pártjának visszatérte a hatalomba sokak reményében a múlt ebbéli visszahozatalát is jelentheti. Nem kevesen úgy élik meg a jelenlegi helyzetet, mint visszatérést a korábbi szélsőségekhez. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Kozma atya elleni romániai "magántámadás" épp- úgy ennek a következménye lehet, mint az, hogy máris olyan friss korrupciós ügyekre derült fény, melyeknek politikai - a PDSR kormányalakításához kötődő - háttere egy pillanatig sem lehet vitás (Bos-nceanu-botrány). Kérdés, lesz-e elég ereje N-stasénak, hogy átlépjen saját politikai múltján. Több jel utal rá, hogy igen. És van néhány - ilyen a kisebbségi minisztérium megszüntetése, illetve a kisebbségi kérdés átminősítése "egyéb" ügyekké -, amelyik viszont nem.
Ara-Kovács Attila
