László Géza

Miért nem tudjuk előre jelezni az olyan kríziseket, mint amilyet a koronavírus-járvány okozott, és miért nem reagálnak a kormányok jobban?

Sokat beszélünk arról, milyen jogokat kapott (adott magának) a miniszterelnök, de keveset arról, hogy mit várhatunk el tőle. Mi a dolga a válságmenedzsernek?

Néhány hete e hasábokon már megemlékeztem az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar képzőművészeti sikeréről, Maurer Dóra londoni kiállításáról és életművének nemzetközi felfedezéséről (lásd: Senki többet, Magyar Narancs, 2019. december 19.).

Hosszú és sikeres politikai pályafutások néha meglepően gyorsan érnek véget. Ma már kevesen emlékeznek arra, mibe bukott bele 1990-ben Margaret Thatcher, a „Vaslady”.

A magyar politikai branding egyik feledhető teljesítménye volt a „Széchenyi plusz”, sőt, „Széchenyi+”. Alig emlékszünk már rá, pedig e név alatt futott az első Orbán-kormány utolsó gazdasági programja, amelyet a 2002-es választásra hegyeztek ki, és amelyben a Jolly Joker a lakástámogatások kiterjesztése volt. Kiváló arisztokratánk nevét úgy bővítették ki, mintha valami vitaminkészítményt akarnának eladni, s ezzel azt sugallták, hogy az újabb támogatások nyomán robbanásszerű növekedésnek indul majd a gazdaság és a jólét.

A magas inflációk idején, még a daliás hetvenes években, a közgazdászok sikeresen modellezték azt a gyakori helyzetet, amikor a politikusok ígérgetnek, a gazdasági szereplők egy idő után nem hisznek nekik és a politikai átverést is beárazzák.

Donald Trump idén januártól 30 százalékos vámot vetett ki a napelemekre és a mosógépekre, márciusban pedig az Egyesült Államokba importált acélipari termékek kaptak 25, az alumíniumtermékek pedig 10 százalékos tarifát. Nem sokkal ezután Washington 50 milliárd dollárnyi kínai termékre szabott ki vámot. A célba vett országok sem hagyták annyiban: ők is tarifákat emeltek, pár napja pedig újabb amerikai lépésekről kaptunk hírt.

Magyarországon, mint tudjuk, megkezdődött a kereszténydemokrácia építése – s mikor máskor, mint az új kezdet emelkedett pillanataiban bukkant fel ismét a kiskereskedelmi egységek vasárnapi kötelező zárvatartásának gondolata.

Megint Rejtőt hallgatok a kocsiban: a Három testőr Afrikában után most épp a Piszkos Fred közbelép megy. A nagy röhögésből magamhoz térve azon merengek, miért tetszik nekünk ez a szöveg még ma is. Lehet, hogy a poénokon és a nosztalgián túl van valami aktuális Fülig Jimmy, Csülök és a többiek történeteiben? Tulajdonképpen miről szólnak Rejtő Jenő rongyosra olvasott könyvei?