László Géza: Visszajátszás

Reagan és a belátás képessége

Egotrip

Az idei és talán még a jövő évünk is a gazdasági helyreállításról fog szólni. A kormányok bevetik a teljes keynesi repertoárt: a költségvetés és a monetáris politika is lazít annak érdekében, hogy a GDP minél előbb visszatérjen lehetőségei közelébe.

Ilyenkor a negatív történeti példák sem érdektelenek. Korábban a Visszajátszásban már írtam arról, hogyan próbálta Hoover elnök 1930-ban a vámtarifák emelésével ellensúlyozni a romló gazdasági helyzetet (lásd: Protekcionizmus rosszkor, Magyar Narancs, 2018. október 3.) és Nixon elnök 1971-es unortodox új gazdaságpolitikájára is vetettünk egy pillantást (lásd: Richard Nixon és a recesszió réme, Magyar Narancs, 2019. október 19.). Mindkét beavatkozás hosszú távú, fájdalmas következményekkel járt. Vannak, akik recesszió idején az adócsökkentéstől várják a megváltást. Közéjük tartozott Ronald Reagan amerikai elnök is, ő 1981-ben az Economic Recovery Tax Act révén próbálta kirángatni a tespedésből az amerikai gazdaságot. Lássuk, milyen sikerrel!

Reagant Kelet-Európában sokan jó emlékezetükben őrizték meg. Méltatói a libertariánus értékek következetes képviselőjeként, béketeremtőként, kiegyensúlyozott, jó humorú, joviális politikusként idézik fel. Kritikusai viszont gutaütést kapnak ettől az idilltől: tessék megnézni, hogyan erősödött akkoriban a populista retorika és az egyenlőtlenség az Egyesült Államokban, és milyen adósságot hagyott maga után az elnök filozófiája, amelyet George Bush is csak vudu-közgazdaságtannak csúfolt.

Az idősb Bush ezt persze az 1980-as republikánus előválasztások alatt dobta be (később, Reagan lojális alelnökeként már nem tett ilyesmit) – de ezt az érvet pár hónappal később, az elnökjelöltek vitáján Carter elnök is felemlegette. Ezen Reagan nagyot derült, majd töretlen lelkesedéssel folytatta a kiselőadását. Azt ígérte, 1983-ra úgy hoz növekedést és teszi ki­egyensúlyozottá a költségvetést, hogy közben drasztikusan csökkenti az adókat. Az adócsökkentés pozitív hatásai közt az infláció mérséklődését is felsorolta, ami a közgazdászfülnek minimum szokatlan, hiszen az infláció és a recesszió elleni eszköztár általában szembemegy egymással. Carter eközben nem túl meg­győzően arról beszélt, mennyit tanult elnöki évei alatt a politikai munka „komplexitásáról”. A magam részéről kevés szót utálok jobban, mint ezt – de láthatóan az amerikaiaknak sem jött be.

Miután Reagant megválasztották, csapatának és az államigazgatás vezetőinek kiválasztását rutinos, fejvadász múlttal is rendelkező munkatársára bízta. Keményen dolgozott ő is, s rövid idő alatt száz százalékig lojális, tettre kész brigádot építettek fel. Párttársai a beiktatás után nem sokkal rádöbbentek: nem egyszerűen republikánus, hanem reaganiánus kormányzati team épült ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.