Kézen fogva

A jegybanki függetlenségről

Matolcsy György augusztusban közepesre minősítette a kormány gazdaságpolitikai teljesítményét. Sokan meglepődtünk, mert addig csak ő és a pénzügy­miniszter között folyt afféle cicaharc, de most a kormányzásról általában beszélt, és azt ugye maga a miniszterelnök vezényli.

A jegybank ráadásul kamatot is emelt és befejezte az unortodox kamatpolitikát: újra irányadó lett az irány­adó kamatláb (copyright Surányi György). Nem kell kremlinológusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük a változást – de ha valaki lemaradt volna, akkor a miniszterelnök MNB-ben tett furcsa villámlátogatása segített a felzárkózásban. A vizit során a szokásosnál zavartabban viselkedő MNB-elnök és a gondterhelt kormányfő együtt simogatták szemükkel a nemzet aranyát. Természetesen nem a belföldi látványturizmus egy új attrakcióját mutatták be, hanem a miniszterelnök – gondolom –emlékeztette a jegybankelnököt arra, kinek a javaslatára tízszerezte meg az aranytartalékát az MNB, és felhívta Matolcsy figyelmét az általa az elmúlt években kialakított illiberális játékszabályokra is.

 

Nálunk miért nem működik?

Természetesen nekünk is üzent a vizit: Magyarországon akármi is szerepel a törvényben és akárki akármit nyilatkozik, az MNB de facto nem független. (Közben azért ismerjük el azt is, hogy a miniszterelnök jól spekulált az arany árával. Igaz, akkor is jól mutatnának a könyvek, ha az MNB bitcoint vett volna akkor. De nem véletlenül nem szokás az ilyesmi: a jegybanki tartalékolásnak vannak nemzetközi sztenderdjei, és máshol a jegybankok vezetői – a miniszterelnöki intuíciótól függetlenül – ezek szerint döntenek.) És azóta is történhetett egy s más, mert mintha lohadni látszana az infláció letörésének MNB-s vágya: lassul a kamatemelési ütem, és a legfrissebb hírek is újabb burkolt monetáris lazítást vetítenek előre.

Az, ami most történik, jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a jegybanki függetlenség szerepéről, pontosabban arról, miért nem működik ez nálunk úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

E hasábokon korábban már megemlékeztem arról, hogy a független jegybanknak elméletileg jobbak az esélyei az inflációs várakozások csökkentésére, mint a hierarchikusan a kormány alá betagozódó intézménynek (lásd: A libikókahatás, Magyar Narancs, 2018. november 22.). Ám e koncepció egy fontos eleméről gyakran megfeledkeznek a miniszterelnökök: az eredeti ötlet technokrata vezetésű független jegybankról szólt. Ahhoz, hogy jól működjön ez a modell, független szakembereket kell a szervezet élére állítani, akik nem politikai elvárásoknak akarnak megfelelni, nem miniszterelnöki simogatásra ácsingóznak, hanem szakmai kihívásokra, és ezért a legfontosabb számukra a szakmai normák betartása és ez irányú reputációjuk megőrzése. Ezekből a normákból egyébként levezethető az is, hogy a független jegybank mindenkori független vezetői a monetáris politika sikerének érdekében együttműködnek a kormánnyal, és nem fenyítik vagy kioktatják és leminősítik azt.