László Géza

A legutóbbi negyedéves GDP-adat mind a kormányt, mind az elemzők nagy részét megdöbbentette, hiszen az előző év hasonló időszakához képest az optimistábbak – élükön a kormány – ennek több mint kétszeresét várták. Még a csapból is az folyt, hogy Európa élén állunk a növekedésben, míg a mostani összehasonlító táblákon csak a recesszióval küzdő Görögországot sikerül megelőznünk. Ha a második negyedév is negatív adatot hoz, kijelenthetjük: a technikai recessziónak becézett állapotba navigáltuk magunkat.

Az elmúlt hat évben jószerivel minden közszolgáltatásunkhoz hozzányúlt a kormány, olykor szikével, többnyire baltával. Szinte mindenhol a központosítás, a baráti szolgáltatók kijelölése és a politikai kontroll erősítése volt a cél. Ehhez képest a mostani pedagógus-mozgalomig, a Tanítanékig komoly tiltakozást nem éltünk át. Azért is meglepő ez, mert nemcsak súlyos orvos- és nővérhiány alakult ki egyes országrészekben, de már gondok voltak a kommunális szemétszállítással vagy épp a kéménysepréssel is.

A keynesi gazdaságpolitika korát éljük. Soha ennyi országban nem használták a keynesi ihletésű nem ortodox eszközöket a válság kiterjedésének megakadályozására, mint ma. Eközben rég nem látott éles vita folyik e módszerek helyességéről, a mester tudományos munkásságáról és – ahogy az lenni szokott – egyéb dolgairól is. Az utóbbi szekcióból leginkább az a néhány írás hozott újat, amelyek Keynes üzle­teiről, befektetéseiről szóltak.

A minimálbérek 2001–2002-es látványos növelése nem kevesebbet akart elérni, mint megváltoztatni az emberek szokásait: visszacsalogatni az inaktívakat a munka világába, a vállalkozókat pedig innovációra, jobb termelékenységre és nagyobb adótudatosságra bírni. Nem sok sikerrel.

1982. augusztus 13-án, pénteken a mexikói nemzeti bank likvid tartalékai teljesen kimerültek.

Az 1995-ös stabilizáció fordulópont volt. Nemcsak a gazdaságban, hanem a gazdaságpolitikai diskurzusban is.

Lehet a rögtönzésben valami nagyszerű érzés: nekünk ösztönösen is sikerül, ami másoknak csak erőlködés árán, vagy még úgy sem. Nem kellenek ide hatástanulmányok és egyéb apparátusi hókuszpókusz! 2010 óta sok meglepő döntés született, gyakran előkészítetlennek is tűntek, de volt bennük logika. Még ha nem is szerettük e logikát, de volt.

Mostanában a gazdaságról szóló beszédben elszaporodtak az olyan furcsa, eposzi fogalmak, mint a „világkormány”, a „szakrális nemzet”, „planetáris piac” vagy a „globális pénzügyi összeesküvés”. A hazai politikai elit is besegít, gondoljunk csak az ipari termelés szocialista eszményének reneszánszára vagy a bankcsatákról szóló haditudósításokra.

Bár nem trendi, érdemes átismételni: Magyarországon túl nagy az állami újraelosztás mértéke, sok a szabály, amiből keveset tartanak be, a szakapparátus elbizonytalanodott és hárít.

Morogoro nem egy Lázár Ervin-mesehős, hanem kisváros Tanzániában. Amilyen kicsi, olyan nagy tanulságokkal szolgál cipőgyárának története.